A valóságban hogyan viselkedik egy olyan pszichopata külső szemmel, aki tudatosan tesz érte, hogy stabil legyen, ne kezdjen el öldökölni és hasonlók?

A valóságban a pszichopaták elenyésző hányada akar öldökölni és hasonlók. Ne a filmekből indulj ki.

Egy valódi pszichopata nagyon komolyan meggondolja minden egyes lépését, minden hibalehetőséget igyekszik kizárni, minden oldalról igyekszik bebiztosítani magát. Mivel az emberölés meglehetősen nagy hátrányokkal jár a számára (is), ezért nagyon ritkán dönt úgy, hogy megteszi, mert visszavonhatatlan cselekedet. Sokkal inkább manipulál és pszichésen készít ki másokat.

A pszichopatákat nem igazán lehet "kiszúrni"; ha elolvasol esetleírásokat, akkor az derül ki, hogy a körülötte lévők elől hosszú ideig nagyon jól palástolja a személyiségzavarát, megtanulja, hogy hogy kell "normálisnak" látszania (a máig talán legismertebb könyv a pszichopatákról nem véletlenül kapta "Az épelméjűség maszkja" címet - noha nem elmebetegségről van szó, hanem személyiségzavarról, még ha nehéz is ezt elhinni/elfogadni), elképesztően magas hatásfokkal képes a körülötte lévőket félrevezetni és manipulálni.

Gyerekkorban talán könnyebb észrevenni, hogy komoly baj van, mert a viselkedésük még sokkal direktebb (állatok kínzása, szenvtelenség, kegyetlenség, miegyéb), később viszont megtanulják, hogy ezt hogyan palástolják, megtanulják a normákat, és ha hasznos a számukra, akkor be is tartják őket, de amint az érdekük mást kíván, azonnal váltanak.

Meg ilyenek.

Szerepet játszanak, de kiélezett helyzetben mutatkozik meg igazán a személyiségük.

2 évig volt egy nagyon jó cimborám. Fiúk vagyunk, hatalmas országos cimbiségnek tűnt, bár ahogy közeledett felém és barátokká lettünk, volt bennem egy ilyen "túl szép hogy igaz legyen" érzés, amit sajnos figyelmen kívül hagytam.

Ő rendkívüli együttérzést és szociális érzékenységet tudott színlelni, amit eleinte be is kajáltam. Erőteljesen narcisztikus volt, ez is ritkán mutatkozott meg, mert akkora manipulátor volt, hogy mégegy ilyet nem láttam.

Azonban ha élesebb vitára került sor, tipikusan elutasított minden önfelelősséget, mindig mindenért a másik a hibás, a másik tehet, mindent én látok rosszul, én tévedek stb.

Akkor ért véget a barátságunk, amikor egyre többször éreztettem vele, hogy átlátok a maszkján, aztán egy semmitmondó hülyeségen belém kötött, meggyanísított egy zacskó csukorka ellopásával és minősíthetetlen stílusban nekem esett messengeren. Majd amikor gyerekesnek tituláltam a viselkedését, letiltott és mindenkinek azt mesélte hogy a fasságaim miatt kénytelen volt. Ezek az emberek hatalmas önkontroll alatt élnek. Ez is egy korty alkoholt nem mert meginni soha. Állandóan résen volt, kattogott, sosem volt vele lehetőség lelkiekben az intimitásra. Inkább elpoénkodott mindent, de sebezhetetlennek, tökéletesnek mutatta magát. Egy hajszála sem állhatott rosszul, nőket meghazudtoló tisztaság- és perfekcionizmus mánia, kívülről nézve egy mindig mosolygó, derűs, kedves fiú, maximálisan barátkozó, de közben egy energiavámpír, aki képes azért mindenkinek benyalni pl az edzőteremben, hogy azzal bővítse a feneketlen és telhetetlen társaságiélet igényét, melyet arra használ, hogy magát dicsőíttesse, hogy a felé irányuló figyelmet megkapja. Ha valaki nem úgy játszik a társulatban, ahogy elvárja, simán akármilyen barátságnak véget vet, befeketítvén a másikat.