Sclerosis multiplex, pánikbetegség vagy más lehet?
Kedd reggel voltam ügyeleten reggel, viszont sokkal nem lettem előrébb, menjek neurologiára, viszont háziorvos pénteken van, utána meg kérdés mire kapok időpontot.
Lehet kicsit hosszabb lesz, de megpróbálom leírni a dolgokat részletesen, hogy szerintetek mi lehet? Az a baj hogy rengeteget olvasgattam, de nem feltétlen van meg minden tünet, vagy épp nem ahogy kéne.
Szóval az egész körülbelül májusban kezdődött, akkor még csak annyit vettem észre, hogy mintha a kézfejem és a lábfejem úgymond néha hangyásan bizseregne, aztán el is múlt.
Július 10-én reggel volt az első roham, először a lábaim és a kezeim kezdtek bizseregni és átterjedt az arcomra is. Először megijedtem, hogy szív vagy épp agyvérzés, de semmi más jellegzetes tünet nem volt és el is múlott.
Ezután viszont az egyik érdekes tünet ami előjött, hogy nem szédülök, csak néha olyan bizonytalannak érzem magam, tehát pl sétálok mozdítom a fejem valamerre és picit úgy érzem mintha menne még tovább. Illetve főleg reggel voltak ilyen apróbb kis elgyengülések, mikor egy fél percig úgy éreztem mintha el akarnék ájulni, de egy picit " megrázva " magam eltűnt.
Az elmúlt időszakban próbálgattam, hogy például fizikai terhelés hozza-e elő a tüneteket, de ez nem jellemző, ezzel nincs gond, illetve amit észrevettem, hogy fekvőtámasznál a szegycsontom néha ropog szó szerint, illetve a nyakam is elég ropogós.
Most kb egy hete néha ilyen fura érzés van, mármint szegycsontnál, mintha nyomódna, de ahogy néztem tapintásra is érzékeny főleg ahol a bordák belecsatlakoznak.
Illetve kb péntektől azt vettem észre, hogy mintha a jobb kezem picit nehézkesebb lenne, körülbelül tényleg annyiban jelentkezik, mintha rá lenne akasztva egy minimális súly. Illetve néha a hátamon is érzek ilyen hangyázást, de csak gyengéden.
31-én reggel ismét volt egy erős zsibbadásos roham, utána jött az ügyelet, ez most a friss, és ekkor mondta, hogy pánik vagy sm. Hazaértem megpróbáltam aludni, szokás szerint éreztem ahogy dobog a szívem, ez is pár napja van jelen, elvileg tudat alatt figyelek rá orvos szerint. Mondjuk amúgy tényleg nem érzem, csak mikor aludni próbálok.
Pár órát sikerült aludni aztán arra ébredtem, hogy mindkét kezemen az utolsó újjpercek úgy zsibbadnak mint mikor az ember ráül például a kezére, de ez eléggé érdekes lett volna, ha egyszerre sikerül mindkét kezemen pont az utolso perceket elnyomni. Kicsit megmozgattam őket és rendbe jöttek.
Viszont a jobb oldalamon főleg reggel óta maradt ilyen nagyon halvány bizsergésérzet. Illetve este egy kicsit kiborultam akkor 1-2 percig erősebben éreztem kézen, lábon a bizsergést.
Az a baj ahogy nézegettem a tüneteket, például SM-hez nincs meg a kettős látás vagy épp a forgó jellegű szédülés esetleg a vizelettartás vagy szexuális gyengeség, ez utóbbi inkább mintha úgymond erősebb is lenne de ez talán csak a szokásos nyári ilyen tekintetben.
A pánikbetegség viszont úgy tudom, hogy rohamokban jelentkezik, és nem maradnak fenn a tünetek folyamatosan.
Valami más gerinc alapú betegség lehet? Vagy esetleg agyi elváltozás? Már daganatra is gondoltam, de azokra sincs feltétlen jellemző tünetem.
Szia.
Hát most úgy éjfél óta azt vettem észre, hogy a jobb felem mintha nem is fájna hanem ilyen fura nyomás érzed, de az államat mozgató izom a vállam a jobb karom úgy végig. Sétálgatok fel s alá. :(
Lehet lyme is, b12 hiany. Mellcsontod attol is ropoghat, hogy stressztol befeszultek az izmaid mellkasodon.
Legpontosabb tesztet lymera Dr. Balaicza Erikanal tudsz kerni, Elispot lyme tesztet.20 - 30 ezer forint.
Figyu, szinte biztos, hogy ez szorongás. Ez jó hír, mert nem halálos, rossz, mert csak te tudod meggyógyítani.
Azért gondolom, hogy szorongás, mert mindent centiről centire leírtál, kiírtad gyakorira, utánanéztél mindennek.. látszik, hogy szorongasz.
Szóval nyugodj meg, nincs semmi bajod, és ez is helyre fog jönni. Próbáld meg elengedni, nem figyelni rá. El fog múlni, észre se veszed.:)
Nem tudom sajnos. Aug 1-én még délután a sürgősségin kötöttem ki, úgy éreztem a jobb karom mintha duzzadt lenne meg picit mintha könyökhajlatban az erek jobban látszanának.
Akkor vettek vért meg csináltak egy ct-t azzal elvileg minden ok volt, viszont péntek fele már a bal karomon is ugyanezt érzem, mintha picit nehezebb lenne, illetve honaljban olyan kicsit fura, nem fáj hanem kb mintha valami ott lenne ahogy leengedem. Meg a foylamatos szivdoboságérzet, fekve aludni mikor probálok mindig néha nap közben is észreveszem. :(
Neurologiára hétfön kapok idöpontot, de nem tudom, mármint fura ez az egész nagyon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!