Szorongás és szociofóbia. Ezen már csak szakember segíthet?

Attól tartok generalizált szorongásom van, már 1 éve. :/ Állandóan felhőket látok és az alapvető motivációs késztetéseim se működnek újabban. Pl: kb. 2 naponta veszem rá magam, hogy fürödjek. Habár ez a motiválatlanság inkább depresszióra utal szerintem... Apukám depressziós, szóval jó eséllyel örököltem a hajlamot.

Introvertált lényként az ismekedés, kapcsolatok kialakítása sosem ment jól. Hozzám hasonlóakkal jól kijövök, de nem segítjük egymást a fejlődésben. Nekik megfelel az életvitelük, én viszont annyira szeretnék végre valahára pörögni, de senki extravertált nincs erre, aki ne lenne az a túlságosan ivós fajta, mert bulizni azt nem szeretek. De így meg hogy akarok pörögni? Nagyon ellentmondásos.

Kapcsolatom az sosem volt, ehhez semmi önbizalmam. Nagyon sokat híztam az egyetem elkezdése óta, és egész nyáron olyan görcsben voltam, hogy hiába próbáltam kevesebbet enni, többet mozogni a stressztől szerintem most is csak híztam. Rá se merek állni már a mérlegre és mindenhol tele lettem striával. :/

Szociofób vagyok abban az értelemben hogy elképesztően félek a csalódástól. Annyi ember bántott már meg életem során, és soha nem tudtam kezelni.

Sokak szerint egy hisztis, elkényeztetett, idióta liba vagyok. Erre azért jutnak, mert folyton gyűjtöm magamban a feszültseget, a másikkal való problémámat, majd amikor nem bírom, egy sírógörcsös hiszti formájában 3x akkora problémának adok elő bármit, mint amekkora. Elképesztően gázos ez, nem akarom, hogy így lássanak, így inkább meg se próbálok közel kerülni senkihez. Olyan még nem volt, hogy sikerült volna érvényesítsem az akaratom egy vitában. Vagy lehülyéznek, vagy annyit mondanak nyeljem le, mert hozzám nem igazodnak, az biztos. Szóval nem akarok másokat bántani, és azt sem, hogy ők bántsanak. Mert nem értem, miért kell a másikba belerúgni.

Szorongásos tünetem mindenféle van, a halálfélelem annyira nem általános de néha előtör.Sokszor izomgörcsben ébredek,nincs kedvem felkelni, nem vagyok jó alvó, utazás előtt főleg nem és ez egyre rosszabb. Nem akarom, hogy mellém üljenek a buszon pl. Olyan érzésem lesz attól, mintha folytogatnának. A kedvtelenségem állandó. Ha valakivel vagyok haza akarok menni. Ha meg otthon ülök, akkor utálom magam, hogy nem szocializálódom. De ha nincs is kivel...borzalmas.

Most lakótársat kell keressek, nincs ismerős, akivel lakhatnék, előre gyomorgörcsöm van, mert senki ismeretlen lakótárssal nem jöttem ki eddig. Mondjuk kényszerből költöztem be valakihez mindig, akinél normális áron volt szoba. Nem tud mindenkivel passzolni az ember, és szerintem az én életvitelem teljesen átlagos tanuló diákélet, a zenebömböltetésért, a rendetlenségért, és a fürdőszoba kisajátításáért szóltam az eddigi lakótársaimnak, meg mert mondjuk nagyobb volt az egoja, mint a Himalája, és már nem tűrtem el, ahogy lenézett,meg volt róla győződve, hogy neki több mindenhez van joga a lakásban.

Nekem is kisebbségi komplexusom van, de nem vezetem le másokon a megjátszási képességeimmel, ahogyan ezek a lányok tették. Nagyon fáj ilyesmit tapasztalnom, és nem tudom van-e még normális lány, akivel nyugodtan együtt tudunk lakni. Nagyon félek, hogy ki jön ide. Én választom ki, de egy 20 perces bemutatkozás eddig se volt elég arra, hogy felmérjem az embereket. Fel kéne adjam a hirdetést, de nem merem.

Most konkrétan attól rettegek, hogy valamelyik volt lakótársam odaírja a hirdetés alá, hogy hozzám jobb, ha nem mennek, ami teljesen alaptalan, pont nem érdekli őket a személyem és a dolgaim, és az se biztos, hogy nézik a csopit. Ez már beteges szerintem. :/

Nem először írtam az oldalra a gondjaimról.

22/L