Mi a véleményetek az öngyilkosságról?

Az a korlátolt, akinek az agya képtelen felismerni a boldogságot! Mert az összes agykapacitásait leköti valami okosságnak hitt butaság. Azért kellenek szabad agykapacitások, hogy a boldogságot képes legyen felismerni. Ha ilyen nincs akkor boldogtalanságban fogod élni az életed, esetleg másokat is boldogtalanságba kényszerítesz! Semmi nem lesz elég és kielégítő, mindig mindenből többet akarsz, mert nem ismered a boldogságot!

Nem az apró örömök és anyagi javak halmaza jelenti az igazi a felhőtlen boldogságot, hanem a lélek szabadsága! Mikor nem vagy elkötelezve senkinek és semminek.

Segélykiáltás, mert úgy érzed, hogy nem lehetsz befolyással mindenre, ami körülötted történik.

Nagyfokú türelmetlenség az életeseményekkel szemben.

Ellenszere lehet pl. egy meggyújtott kis mécses lángjába bámulni - minden gondolatot száműzve.

Ha valakinek nincs már senkije (se család, se barátok), és tényleg olyan szinten elkeseredett, depressziós, hogy már az öngyilkosságra is hajlandó lenne, az az ő dolga.

DE!!!

Azt erősen elítélem, ha valaki úgy akar öngyilkos lenni, hogy közben a családja és a barátai szeretik. Ebben az esetben az öngyilkosságtól nem múlik el a fájdalom, szimplán csak - más formában, de - továbbvándorol a szeretteire.

Az elmúlt két hónapban rengeteg olyan dolog jött össze nekem, amitől legszívesebben feladnám az egész életem, de tudom, hogy ha pontot tennék a végére, akkor abba mind a barátaim, mind a családtagjaim beleőrülnének, így inkább kitartok, és minden erőmmel próbálok kimászni a gödörből.

Ez egy ismeretlen rap csapat szövege:

Azt mondják a nagyokosok meghalni tudni kell

Bátor aki meghal, de bátrabb aki élni mer!

Élni, élni, sohasem félni.

Bármit is hozz egy új reggel

Más se tette , hát te se add fel!

Mindig úgy gondoltam, ez egy döntés. ENNYI. Jogom van élni, ez pedig azt jelenti, hogy én rendelkezem az életemmel, vagyis meghalni is jogom van. Nem ítélem el. Szomorú dolognak sem feltétlenül mondanám, szerintem csak a hozzáállása rossz a társadalomnak. Gyengeségnek és önzőségnek állítják be olyanok, akik soha nem élték át a halál biztos tudatának a borzalmát, és ez nagyon nincs jól. Én mindig ezzel a vággyal küzdöttem, de egy pillanatra sem szégyelltem, nem volt ebben semmi segélykérés, nem is tudtak róla az emberek, csak a legvégső esetben. Nem ez a könnyebbik út. Nem hiszti, vagy ilyesmi. Az igaz, hogy önzőség, de ha valaki szeret, nem akarhatja, hogy egy olyan életben maradjak, aminek minden perce horrorisztikus, csak azért, hogy neki ne kelljen szembenézni a bűntudatával/gyászával/szomorúságával. Szerintem ez ilyen kölcsönös önzés, az öngyilkosság ellenzése semmi másról nem szól. Nem akkora dráma ez, mint ahogy beállítják, csak a korlátoltságunkat kell átlépni, és szeretni egymást annyira, hogy tiszteljük a másik döntését akkor is, ha nekünk az nem kedvező.

Ez lenne a szeretet.

Írják a váladzokban, hogy az öngyilkosság gyáva dolog.

De most komolyan, gyáva az az ember, aki köt egy hurkot és beledugja a fejét?

Gyávaság az, hogy magába szúr egy kést?

Gyávaság az, mikor leveti magát a mélybe?

Gyávaság az, amikor kilép a robogó vonat elé?

El kell ezeken a kérdéseken gondolkozni.

Kilátástalanság. Egyszerübb szó rá. A gyávaság olyan megalázó.

Emberek rettegnek a haláltól.

Az öngyikos a halál szeméberöhög és azt kiáltja a, gyere itt vagyok.

Gyáva? Tényleg úgy gondolod?

Mit is takar az öngyilkosság?

Megölni saját magad.

De, ha hagyod, hogy ezt más tegye meg hosszú éveken át és nem teszel ellene semmit, az nem öngyilkosság?

Az öngyilkos megválaszthatja, mikor és hogyan lép ki ebből az elkorcsosult, önzö világból.

Egy gyors okfejtés volt. Remélem sikerült elgondolkoztatni pár embert. 😊

Ismerős, amikor körülötted egyik pillanatról a másikra lesz káosz és anarchia? Mikor tegnap még az örömtől volt könnybe lábadva a szemed, ma meg már a szorongástól, aggodalomtól, semminemjó, mindenösszetörtkörülötted érzéstől? Csak olyan olvassa tovább, aki már vett részt ilyenben... Akiben van annyi empátia, hogy végigtudja úgy olvasni a sorokat, hogy nem azt veszi ebből le, hogy sajnáltatom magam... Mert nem ez a célom. A célom a figyelemfelkeltés. Mert mindenhol ott vagyunk... Mindenhol felütheti a fejét a szorongás, a depresszió, a szociofóbia, az öngyilkosság.

Te mit tennél, ha egyik napról a másikra összeomlana körülötted minden?

Boldogság... Hogyan lehet ebből kikecmeregni?

Amióta az eszemet tudom, én mindig a zenéhez fordultam... Viszont most már idejét sem tudom, mikor hallgattam utoljára úgy istenesen zenét, hogy ordított a Rammstein a hangfalakból és megyek és ordít a The Pretty Reckless, In This Moment, én meg vezetek... Talán tavaly márciusban...

Mélylevegő és zene. Én mindig, ha sírni kellene, de nem alkalmas, elvonulok és beleharapok a kezembe... Úgy, hogy fájjon, de ne maradjon nyoma... Miért? Mert a fizikai fájdalmat könnyebben kezelem, mint a lelkit. Csak egy fájdalomcsillapító kell. Más nem... Nem nyúlok késhez, pengéhez, üveghez, akármihez... Azzal gazdálkodok, amim van. A testemmel. És nem véletlenül mondják, hogy az emberi harapás a legerősebb.

Szorongás... Mit is jelent ez? Éreztél már úgy, hogy társaságban vagy... És hirtelen omlassz össze belülről? Nem kapsz levegőt, de erőlteted... Tövig van rágva folyamatosan az összes körmöd és már veszed elő a cigit, hogy rágyújts, felállsz, kimész, remegsz, alig tudsz magadról, nem vagy ájulás közelben, de egyszerűen nem érzed magad jól. Egyik pillanatról a másikra összetörsz. Nem kell hozzá szinte semmi. Egy kósza gondolat, egy rosszkor jövő SMS, üzenet, telefonhívás... Egy rosszkor célzott, poénnak szánt mondat. Az összeomlás szélén az önmarcangolás erőt vesz rajtad és az agyad olyan képeket dobál folyamatosan, amitől sírni lenne kedved. Haza még nem mehetsz. Mit csinálsz? Cigi... Rosszabb esetben alkohol. Szétszeded a kezed, lerágod a körmöd, masszírozod a vállad, a nyakad, megmosod az arcod, mindent megteszel annak érdekében, hogy jobban legyél, ne pánikolj be, ne legyen pont most ilyen rohamod. De már van... Légzés. Minden azon múlik. Mélylevegő. Beszív... Benntart... Kifúj... Ezért is jó a cigi... Beszív... Lenttart... Kifúj... Ugye?

Sokan kérdezik, hogy miért kezdtem cigizni... Mi a jó benne... Miért szívom... Általában annyit szoktam mondani, hogy megnyugtat... hogy jól esik. Hogy szeretek cigizni... A miértet viszont sosem mondom el. Ha bajom van, ha ideges vagyok, ha lelkileg padlón vagyok, ha egyik pillanatról a másikra összetörtem, segít megnyugodni az, hogy ülök vagy állok és lélegzem... Hogy érzem, ahogy kaparja a füst a torkomat, hogy élvezem, hogy ég a tüdőm, hogy szeretem, ahogy száll a füst. Megnyugtat, ahogy rendszeressé válik hirtelen megint a légzésem... Megnyugtat, hogy lenyugszik a légzésem. Hogy ki tudom kapcsolni egy kicsit a világot és csak a szürkén, kéken szálló füstre koncentrálni.

Sokszor megkapom, hogy álljak már le a lábrázásról. Tudjátok, mikor olyan szögben van a lábad, hogy mozog magától. Mások elmennek addig is, hogy lenyomnak. Pont tegnap volt erre példa: Szokd már meg, hogy nem mozgatod a lábadat.... Nem tudok mit csinálni. Rejtett feszültség... Tudatalatt is elkezdem, mert valamit csinálnom kell. Valami kell, hogy legyen... Tegnapelőtt tövig rágtam tesóm miatt a körmömet... Tegnap már azt nem tudtam... Ezért a lábrázás...

Szokjak le a körömrágásról. Nem tudok. Ez egyszerű. Ha leszokok a körömrágásról, rászokok másra... Feszült vagyok, stresszes, szorongok folyamatosan. Kell valami elfoglaltság. Nem segített az undorító ízű körömlakk, a műkörmöt két hét után leszedem magamról, nem segít a chili, a rágó, a szotyi... Mindent próbáltam. Lelki okai vannak... Az érdekes, hogy gyerekkorom óta.

És miért is alakul ez ki bennem? Bennünk.... A nyomás. A társadalmi és családi nyomás. A megfelelési kényszer. A tehetetlenség. Pusztán azért, mert annyira adtunk egyszer mások véleményére, ha most már nem is, hogy szinte döntésképtelenek lettünk. Annyi tükör volt elénk állítva, annyit kaptunk az élettől, hogy ilyenek lettünk. Hogy nem merek utcára kimenni rendes szexi női ruhában. Hogy nem merek vonaton leülni pasi mellé, hogy undorodom az emberektől. Hogy nem merek ismerkedni, annyiszor csalódtam, hogy nem merek telefonálni, mert nincs annyi önbizalmam hogy azt a kva telefont felvegyem...

És akkor beszéljünk egy még komolyabb témáról, mert úgy érzem, itt vannak olyan emberek, akik hasonló cipőben járnak, vagy esetleg van olyan ember itt, aki volt ilyen helyzetben, vagy épp a hozzátartozói, akiknek muszáj kinyitniuk a szemüket.

Magyarországon két nagyon nagy tabu van... A szex és a halál. Ha valaki felemlegeti, kevés olyan ember van, akivel tényleg lehet nem erotikus tartalmúan, vagy komolyan beszélgetni ezekről a témákról.

Téma: Az öngyilkosság.

Azt mondják, nem lehet felismerni a jeleit annak, ha valaki öngyilkosságra készül. De... Fel lehet. Miből? Ha előtte beszédes volt, most viszont hirtelen csendes lett. Ha a gyerek úgy jön haza az iskolából, hogy nem történt semmi, akkor valószínűleg történt, csak nem tudja, hogy fordulhatna a szüleihez... Mert én is voltam olyan helyzetben, hogy elkezdtem mondani a problémáimat és képen voltam röhögve, hogy de cuki sulis gondok, vagy épp én lettem leszva azért, mert mertem szólni... Velem beszélgettek el azért, mert mások bántottak és az volt az utolsó csepp.

Visszatérve... miről lehet felismerni? Csendes, visszahúzódó lesz. Depressziós tüneteket produkál. Ha viszont a viselkedésén szinte semmi nem is változik... Figyeld a mosolyát. A leggyönyörűbb mosolyok a legszomorúbbak általában. Nem érik el a szemet. Ha a szeme mosolyog, jól van. Ha csak a szája, akkor nincs jól.

Szomorú témákat hoz fel.. megkérdezi, hogy éreznéd magad, ha a környezetedben ilyen történne. Írogat... Valószínűleg levelet... Vagy búcsúlevelet. Előkészül...

Az ilyenekre figyelni kell. Nem tudom megváltoztatni a világot egy poszttal... És nem tudom megváltoztatni az embereket egy poszttal... De kérlek benneteket... Nagyon szépen kérlek benneteket, hogy figyeljetek oda a hozzátartozóitokra, szeretteitekre... A zenehallgatás is egy jel. Valaki a megosztott címekkel üzen... Valaki a könyvekkel üzen. Valaki töltődik és valaki sír. Valaki magába fordul... Kérlek titeket... Menjetek oda a szüleitekhez, gyerekeitekhez... Öleljétek meg őket, akkor is, ha nincs semmi bajuk. Legyen ott egy puszi... Egy szeretlek... Egy nem akarlak elveszíteni... Egy hogy vagy? Szeressétek egymást... És hallgassátok meg egymást. Teljes figyelemmel. Tegyünk azért, hogy ne torkolljon a szorongás, depresszió és lelki gond tragédiába. Kérjetek segítséget. Adjatok segítséget. Támogassátok egymást. Segítsetek egymáson.

És végül... Mi a boldogság? Számomra jelenleg a boldogság az, hogy felkelek reggelente. Hogy lélegzem. Hogy érzem, hogy él a testem. Hogy van tető a fejem felett. Hogy van melegvíz, fűtés, hűtés, bútorok... Másnak ez nem adatik meg. Én örülök annak, hogy látok. Hogy hallok. Hogy tudok mozogni. Hogy van hangom. Hogy tudok beszélni. Hogy semmi olyan komoly baleset vagy baj nem történt, ami miatt akármimet elveszíthettem volna. Mert lehet, hogy lehetne sokkal szebb és teljesebb az életem... De lehetne sokkal rosszabb is. Te mit tennél, ha egyik napról a másikra összeomolna körülötted minden?

2018. 08. 24.

A nap, amikor minden olyan emlék feljött, ami fáj, ami vérzik, ami... végülis ami jó... Mert volt, ami jó volt... Szakad az eső, fúj a szél. Most értem haza egy fesztiválról. Engedjétek meg kérlek, hogy leírjam, mi zajlik most bennem. Délelőtt úgyis volt egy posztom a szorongásról. Akkor tessék. Életnagyságban.

08.22. 16:46 Nővérem első babája. A körmöm tövig rágva, járulékos veszteség.

08.23. 15:00 A dédnagypapa és a két dédnagymama meglátogatja a picit és az anyukát.

08.24. 10 óra. Balhé. Káosz. Anarchia. Minden, ami összejöhet, összejön. 11 óra. Nem veszik fel a telefont. 1 óra. Visszahívnak. Nem tudnak rólam. De jövőhéten mehetek elbeszélgetésre.

Este 6 óra. Készülődés, fesztivál. Viszonylag nyugodt vagyok 10 szem Sedatif után. A kezemen még látszanak a romok.

6:30 beérünk a fesztivál területére. Meg-megállunk beszélgetni. A nap süt, nincs felhő az égen. Egy repülő szeli át a végtelen kékséget, mi pedig lassan, de biztosan haladunk a színpad felé fagyival a kézben.

7:01 Anna and the barbies.

7:45 Márti dala. Annyi feszültség jött össze, hogy elkezdtek peregni a képek... Velük együtt pedig a könnyek. És ha jön az első.... "Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni, majd az unokáknak, mikor körbeállnak, mikor körbeállnak, ágyadon ugrálnak, legyen mit mesélni, kezdjetek el... élni..." Itt fordultam hátra és zokogtam ki magam anya vállán. Már csak egy Road Világcsavargó kellett volna... Vagy egy Leander Szomorú vasárnap... Esetleg egy Honfoglalás vagy Máté Péter Elmegyek.... Még talán Szükségállapot Csak egy toll vagy Alvin és a Mókusok Aludj csak/Ami az életben nem lehet a tiéd/Örökké. Igen... Ez így mind lepergett... Meg Leandertől az Élet... "Élet a halál előtt...." És hogy miért? Mert tegnap és ma szinte körbeálltuk tesómat a babával... És ott van anyáéknak az első unoka...

20:30 Anna and the barbies koncert vége. Menjünk át Children of Distancere... Tökéletes kezdésem volt ott is.... "Nem menekülök el." ... Leültem az útpadkára, mert úgyse jön semmi, le van zárva az út és csak néztem magamelé... és ugorjunk kicsit vissza.... 2016. 10. 06. Hazajöttem koliból, nappalisként. Elmentünk Children of Distance koncertre. És ott épp ezen a számon zokogtam.. Mert én már akkor tudtam, amit mások nem. Hétfőn már levelezősként kezdtem az anglisztika szakot. 5. héten... Hosszú... Most csak néztem magam elé és peregtek a képek arról a hétvégéről.

2018. 08. 24. Children of Distance koncert. Tévedtem. Megint könnyben a szemem. Megint potyognak a könnyeim. A következő számnál pedig szépen lassan elered az eső. Behúzódunk egy gyrososhoz, eszünk, ázunk, mert fúj a szél...

2013. nyár. Hegyalja fesztivál. Első sor, Leander koncert. Beszélgetés egy rocker sráccal, aki előtte volt Aurora koncerten.

2018. 08. 24. 21:10 Beszélgetés két random emberrel az esőről, a kocsiról, hogy messze állunk, hogy még jobban esik, nevetünk a szerencsétlenségünkön, hogy egy gyrososnál állunk és nem tudunk mozdulni, hogy fúj a szél, hogy szakad az eső.

2013. nyár megint. Depresszió koncert. szakadó esőben. Sárpogó, napsütés, nyárizápor. Délután. Negyven fok. Meleg esőcseppek. Aztán ugyanabban a sárban elsétálni a két kilométerrel arrébb parkoló autóhoz.

2018. 08. 24. 21:20 Elindulunk a kocsihoz, beázik a cipőm...

Összevissza, nincs értelme.... De nosztalgiáztam. Ez folyik a fejben, ha nem vagy tiszta teljesen. Ugrálsz a képek között, a jelen és a múlt között... Ugrálsz, meghalsz belül, majd újraéledsz és visszajössz a jelenbe... Tombolsz egyet, arrébb mész, megint meghalsz kicsit... Tombolsz egyet, arrébb mész, nevetsz... Aztán hazamész... És ott viszont nincs, ami elvonja a figyelmet. Ott élesben megy minden. Rád szakad... Összenyom. És próbálj meg felállni. Ez a szorongás... élesben.

Ennek fényében kérném minden válaszadónak átgondolni, mi is az a gyávaság.