Depresszió?! Mit csináljak? Mélyen vagyok.

Kb gyerekkoromtól fogva küzdök hangulatingadozással, enyhe depressziónak mondanám. Általában azért jó volt, de mindig „ott volt”.. Mindig érzékenyebb, határozatlanabb voltam. Kb 4 évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy tudatos leszek, és próbálkoztam mindenféle tevékenységgel, ami úgy éreztem segíteni fog (tánc pl.). A táncot két dolog miatt hagytam abba: a csinos lányokkal nem sikerült összejönni, a másik az izzadás (erősen izzadok –évek óta vizsgáltatom magam azt mondják nyugodjak bele mert genetika). Az utóbbi 2-3 évben a sportról gondoltam, hogy helyrehoz és visszaadja az önbizalmamat, önbecsülésemet. Mostanában viszont elhatalmasodott rajtam a negatív érzés. Céltalannak látom az életemet, semminek nem látom értelmét. A jó szó a kilátástalanság! A munka, amit csinálok „droidmeló” nem okoz örömérzetet. A másik, amit nehezen bírok az a bezártság, napi 8,5 órán keresztül. Börtönnek érzem ezt a helyzetet, úgy érzem korlátozva vagyok. Ha más munkát nézek ugyanez vár rám. Amit tapasztalok, hogy az idegrendszerem egyre gyengébb, rosszabbul viselem a kellemetlen szituációkat, a stresszt, a több munkát.

A másik a magánélet. Úgy gondoltam, hogy ha sportolok akkor hasonló lányt be tudok vonzani, akivel még lehet valamit kezdeni. Mindig is úgy láttam, hogy rengeteg szép és igényes nő van! 4 éve még jobb állapotban voltam, gondoltam simán találok egy 25-30 éves lányt aki megérti a problémáimat, és testi-lelki társak leszünk. Akivel esetleg lehetne tervezni mondjuk gyereket, kicsit tud is segíteni. Na ez nem jött össze. A szép (normális) nők elfordítják a fejüket ha pl buszon, metrón látnak.. Csúnya vagyok! Szar érzés, nagyon! Ha találkozom is ritkán fiatalabb lányokkal nem alakul úgy a dolog ahogy elképzelem, de inkább az a gyakoribb, hogy vissza sem írnak, ha mondjuk társkeresőn írok. Élőben meg amúgy gyenge vagyok, nincs jó szövegem, a bizonytalanságom kiütközik. A nők ezt megérzik. Pénz sem vet fel. Erre is rástresszeltem így ez a lehetőség is kiesik. Az utóbbi időben ez a céltalanság vett erőt rajtam, és feszült vagyok. Ma odáig jutottam, hogy délután hazaértem, és már kimozdulni sem volt kedvem a lakásból. Szóval semmi örömet nem találok az életben. Már tényleg nem izgat semmi. Egyedül maradtam. Mit csináljak?