Hol kezdödik az alkoholizmus?
Alkoholizmus (szerintem) több féle van. Édesapám főiskolát végzett sportos, kedves ember, szereti a környezete. Nem sokat beszél ugyan, így nincs is köztünk olyan jó kapcsolat, és szerintem belül eltörött nála valami már évekkel ezelőtt, amiről nem beszél. Minden nap megiszik 1 vagy két üveg bort tévénézés közben. Nem látszik rajta, meg úgy semmit nem hoz ki belőle, csak nem tud aludni, és hiába mondjuk neki, hogy nem így kellene. Szerintem a maga módján ő is alkoholista, hiszen nem tud meglenni a napi x dl bora nélkül.
Illetve ott van bátyám aki nem iszik, de ha bármi csalódás vagy kudarc éri akkor olyan szinten berúg, hogy nem tud hazajönni a saját lábán, és agresszív is, nem is kicsit. Igaz ez mostanábvan már ritkább, párhavonta, de régebben minden hétvége ilyen volt, nem véletlen nem beszélek már vele. Ő is alkoholista, hiába issza le magát csak havi egyszer a sárga földig. Az én szememben.
Az első pohárnál kezdődik, amikor már jól esik.
Nem kell ahhoz berúgni, sőt az alattomos, csendes alkoholisták nagyon vigyáznak hogy nehogy látszódjon rajtuk. Próbálják titokban tartani. ők a zugivók.
De van a másik akit nem érdekel hogy kilátja, még büszke is rá hogy ő bizony megissza ami "jár" neki.
Kb ott kezdődik amikor már hiányzik neki, szinte minden gondolata ott jár , hogy már csak ennyi idő , még annyi munkát megcsinálok és ihatok.
De bármelyik féle is , a legtöbb tagadja , titkolja hogy ő aztán nem alkoholista. Mert ő nem fetreng, nem esik össze , ő csak annyit iszik amennyi jól esik.
Meg hát ugye ennyit megérdemel az ember a munka után.
Fel vannak készülve mindenre hogy mit hogyan kell megmagyarázni.
Ma ezért , holnap azért, névnap, ünnepnap, ma én következek mert tegnap ő fizetett. Stb, stb.
Magyarországon? :-) Mindenki piál...ünnepekkor, szalonnasütéskor, alkalmakkor.....vagy iszol vagy absztinens vagy.
Egyébként a mai közfelfogás szerint aki iszik rendszeresen az alkoholista :-) Ennek finomított verziója a mindennap...aki elborultabb az annak veszi a rendszerességet is pl alkalmakkor - szalonnasütés - nálunk nyáron hetente van - születésnapok, névnapok, ünnepek, alkalmak - Szerintem meg az az alkoholista aki nem azért iszik, hogy jól érezze magát hanem tényleg azért iszik, hogy ne legyen rosszul!
De nyilván akit nagyon zavar az alkohol és az alkoholizmus az ne igyon halála napjáig alkoholt soha semmilyen körülmények között! Aztán oszthatja az igét, hogy tele van a környezete alkeszokkal :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!