Depresszióra hajlamos ember gyermeke örökölheti ezt a gént? Azaz akkoris negatív, és depire hajlamossá válhat, ha mondjuk már kiskorában adoptálta egy másik család? Mert ezesetben ugye nem tanult minta.

Nem értek hozzá, de szerintem igen, örökítheti. A gének nem befolyásolhatók.

Viszont ez "csak" egy hajlam, maga a betegség aztán vagy kijön, vagy nem - és ez főleg a környezeten múlik. Nem csak a szülői mintán, hanem azon is, hogy milyen hatások érik az adott gyereket.

A hajlamot lehet örökölni, és a betegség is kijön az adott emberen.

Ez az én orvosom véleménye.

Bocs, de le kell írnom, hogy nagyon utálom az ilyen orvosokat, mint a 4-esé és a 6-osé. Nem azt mondják, hogy "fennáll ez a lehetőség" vagy hogy "van erre esély" stb., hanem "ex cathedra" kijelentenek valamit, hogy márpedig az úgy van, jelen esetben azt, hogy depressziós szülőnek tutibiztoshétszentség depis lesz a gyereke is.

Pedig ez baromira nem törvényszerű.

Vagy lehet, hogy én vagyok a világon az egyetlen csodabogár? :D

Anyámnak 27 éves korától voltak pszichés problémái, 33 évesen olyan súlyosak, hogy le is százalékolták emiatt (ilyen üldözési mániaszerűség volt, kb. mindenkire azt hitte, hogy rosszat akarnak neki, piszkálják, bántják, meg nem létező összefüggéseket fedezett fel "bizonyítékként" pl. levelek meg mesekönyvek alapján, szóval tényleg nem volt komplett szegény). Ezután iszonyatos depi, kb. tíz éven át évente egy-egy öngyilkossági kísérlet, rendszeres kórházi bentfekvés, pár sokkterápia, folyamatos gyógyszeres kezelések; később már felhagyott azzal, hogy megpróbálja megölni magát, de soha nem lehetett tudni, mikor akad ki megint, mikor kerül kórházba egyebek miatt.

És itt vagyok én, kisgyerekkoromban és kamaszkorom egy részében kicsit melankolikusabb alkat voltam, de ennyi. Pedig nem kevés borzasztó dolog történt az életemben, a legsúlyosabbnál stresszes voltam egy ideig, fogytam pár kilót, aztán mentem tovább... Már 40 felett kaptam egyszer egy akkora pofont az élettől, amibe lelkileg konkrétan belehaltam, és vagy három hónapig tartott, mire fel tudtam tápászkodni a padlóról; de azt nem nevezném a tipikus depressziónak, ráadásul hasonló súlyosságú történésbe sokan talán végleg tönkremennének.

Mondjuk, a nagyszüleim közül három meg eszméletlenül erős lelkületű volt, ők is bármiféle depresszió nélkül éltek túl félelmetesen kemény dolgokat, lehet, hogy tőlük örököltem. De akárhogy is van, nem lehet azt állítani, hogy egy depis szülő gyereke is mindenképp depis lesz.