Hogy segít a pszichoterapeuta feldolgozni amit nem tudok?

Ez nagyon érdekes... elmentél a megfelelő helyre és elküldtek, hogy nem tudnak segíteni.

Ennyit ér ez a tudomány...

Akkor mire való mégis?

Egyébként én is futottam bele egy ilyen gyöngyszembe egyszer családállításon.

Mindenféle, nem pszichológus ember tart családállítást, de én pszichológushoz mentem, gondoltam, az a tuti.

Erre 5 állítás után közli velem (általában néhány állítás alatt el is végzi az ember, amiért jött, én is még 1-2-t terveztem csak), hogy úgy látja, valami feldolgozatlan traumám van, ezért ő, mint pszichológus, nem tud segíteni, nem mer több állítást csinálni (!!!), nem tud nekem segíteni.

Noormális?...

Milyen végzettségű pszichológusokhoz fordultál? Azért a szakma nem valami homogén, nem kell rögtön leírni emiatt az egészet, sőt, egyébként az egy nagyon pozitív dolog, ha a szakember ismeri a saját kompetenciahatárait, és nem szedi be tőled hónapokig-évekig a pénzt, miközben nem tud segíteni neked.

A stresszhez én alternatívabb módszereket is javaslok, pl. meditációt, relaxációs technikákat. Akár csoportos formában, akár egyéniben, ezzel is felkereshetsz szakembereket.

De egyébként a pszichológussal kapcsolatban: mindenképp olyasvalakit keress, aki pszichoterapeuta végzettségű, minél képzettebb. Az se hülyeség, ha gyásztanácsadásban jártas személlyel konzultálsz, mivel "veszteségeket" említesz folyamatosan a leírásban. Nem kell konkrét gyásznak lennie, bármilyen veszteség kapcsán kompetens lehet egy olyan személy, aki a veszteségekkel foglalkozik.

A pszichoterápia bármely művelőjnél ha három alkalom után sem mutatkozik bármilyen észrevehető javulás, cserélni kell a gurut. Ez aranyszabály.

Esetleg próbálj ki egy jó hipnoterapeutát.

2: A családállításhoz nem szükséges a pszichológusi végzettség csak a családállítói. Ezért ennek a kompetenciahatárnak nem volt szerepe az esetemben, hiszen nem mint pszichológus vettem igénybe.

És én mint nem pszichológus, nem tudom, hogy miolyen heterogenitások vannak a szakmán belül, azt se tudtam, hogy az egiyk ETÉ-t végzett pszichológus nem ugynaz,mint

a másik. Tudtommal egységes a szak, nincsenek szakirányok, láttam atantervet, voltam BTK-s.

De erről ezek szerint nincsen megfelelő ismeretem, de nem is nekem kéne ezeket ismerni. De ha már engem érint valamiben a pszichológiai heterogenitás, akkor esetleg ezt el kéne magyaráznia nekem, amikor egyáltalán elvállal, nem gondolod? Már ha egyáltalán érdekes ez egy családállítási foglalkozáson. A többi családállító nem pszichológus, aki apályán van, mint már említettem.

#4:

2. vagyok, nem neked válaszoltam, hanem a kérdezőnek. Szóval egyáltalán nem neked szólt, amit írtam. A családállításnak amúgy szakmán belül eléggé bizonytalan a megítélése, te is írod, a legtöbb családállító egyáltalán nem képzett a pszichológiában.

És egyébként de, gondolom, hogy a szakembernek tájékoztatnia kellene téged a lehetőségekről, arról, hogy ő miben képződött, milyen problémákkal tud foglalkozni és mikkel nem, milyen eszközöket és módszereket tud ehhez használni. Hidd el, nekünk sem könnyű amúgy úgy végezni a képzést, hogy közben látjuk, hogy a "szakemberek" ilyen munkát végeznek... Nehéz így hűnek maradni a szakmához magához, és én hiába tartom be a szakmai etika minden vonatkozását, hiába vagyok lelkiismeretes, hogyha engem is az alapján fognak megítélni, amilyen tapasztalataid neked is vannak. Sajnos nagyon sok a visszaélés, rengetegen hirdetik magukat olyan kompetenciákkal, olyan problémakörrel, amivel foglalkozni nincs sem jogosultságuk sem képzettségük. De a jelenlegi rendszer nekik kedvez.

A pszichológia képzés nem ér véget az egységes egyetemi szakkal. A mesterképzés egyébként is szakirányos, és bár a diplomában mindenkinek ugyanaz szerepel, azért érezhető, hogy nem ért mindenki ugyanannyira mindenhez. Például a klinikai szakirányosok bevágják a komplett diagnosztikát, míg mondjuk a munkaszervezet szakirányon lévők nem is foglalkoznak egyáltalán zavarokkal, betegségekkel, helyette viszont konyítanak gazdaságpszichológiai kérdésekhez. De most csak leegyszerűsítettem a dolgokat. Ezután jönnek a szakképzések, amiknek a végén valaki valamilyen szakpszichológus lesz - klinikai szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, szexuálpszichológus, iskola-óvodapszichológus stb. A pszichoterapeuta végzettség úgy érhető el, ha az ember mesterképzés után elvégzi a 4 éves klinikai szakképzést, utána jelentkezhet pszichoterapeutának, de közben ki kell tanulnia két módszert is addigra. A módszerek különböző eszköztárakat adnak, ezek a szakképzésektől függetlenek, és párhuzamosan végezhetőek. Ilyen pl. a családterápia, a pszichodráma, a különböző relaxációs technikák, a kognitív viselkedésterápia, művészetterápia és hasonlók. Szóval láthatod, hogy elég szerteágazó a dolog, és nagyon nem mindegy, ki milyen irányba szakosodik és milyen módszerekben járatos. A szakképzések a klinikain kívül 2 évesek, a módszereket pedig ilyen 3-4 év alatt lehet elvégezni nagyjából. És ugye ez mind fizetős, ezt csak azért mondom, mert nekem is időbe telt megérteni, miért kérnek el ilyen félelmetesen sok pénzt a pszichológusok - hát ezért, mert valamiből vissza akarják hozni azt a hatalmas összeget, amit a tanulásra áldoztak. Eléggé ellehetetleníti a helyzetet egyébként ez a sok képzés, főleg mivel nagyon sok helyen el is van várva, hogy szakpszichológus legyél, pl. egészségügyben, oktatási intézményekben elő van írva, hogy x éven belül meg kell szerezned a szakvégzettséget. Az MA diploma kb. semmire se jogosít fel a legtöbb területen, ami nagyon nehézzé teszi az önálló munkavégzést. Nagyon sokan fogadnak egyéniben klienseket már így is, pedig a szakmai etika és a kompetenciájuk nem engedné meg. Szakvégzettség nélkül nem lehet magánrendelést folytatni, kizárólag szakmai felügyelettel megengedhető (szupervíziónak hívják). Úgyhogy a nagy öregek, akik végigszenvedték a rengeteg képzést, elvárják tőlünk, hogy mi is tanuljunk ameddig csak lehet, nehogy véletlen 5 év tanulás után bármire is fel legyünk jogosítva, inkább fizessünk csak nekik szépen, hogy kiképezzenek minket módszerekben, szakképzésekben. Csúnya dolgok mennek itt a szakmán belül, elég nagy változásokra és szigorú törvényi keretekre lenne szükség ahhoz, hogy ti, kliensek is biztonságban legyetek és megkaphassátok a szakszerű támogatást.

Az is fontos dolog amúgy, hogy a legtöbbeknek fogalmuk sincs arról, hogy van terápia és van tanácsadás, és ez a kettő teljesen más dolog. A tanácsadás jóval rövidebb, mint a terápia, csak egy-egy problémára tud fókuszálni, gyógyítani zavarokat nem képes, inkább az életben való elakadásokban segít. A nevével ellentétben nem is ad direkt tanácsot a tanácsadó szakpszichológus, sokan ezzel sincsenek tisztában, és úgy mennek szakemberhez, hogy az majd megmondja a tutit, elmondja, hogyan döntsenek, mit csináljanak, aztán csalódnak, hogy nem ez történik. Van olyan, hogy valakinek terápiára lenne szüksége, de a szakember nem tarthat terápiát, viszont tanácsadás keretein belül egy-egy konkrét problémával tud foglalkozni, abban tud segíteni.

Erre való az ego-state nevű, pszichoterápiás módszer, amelyet integratív terapeuták, hipnoterapeuták alkalmaznak.

Ezzel a módszerrel kideríthetők, feldolgozhatók az amnéziába került emlékek.

,,Azért a szakma nem valami homogén, nem kell rögtön leírni emiatt az egészet"

De. Kontár mind. Csak a máni, máni, máni. Ha tudja nekik lapátolni a páciens, addig talán valamicskét foglalkoznak vele, ha nem, akkor sorsára hagyják. És még ha perkálsz neki, az sem garancia a gyógyulásra. Ami esetleg segítség lehet, az az, hogy empatikus, megértő emberekkel építesz ki kapcsolatokat.