Mit csináljak? Kitől kérhetek segítséget?

Itt kérhetsz segítséget:

[link]

Az öngyilkosságot addig is "felejtsd el", meg utána is. Teljesen biztos, hogy van megoldás. Kollégium, rokonok, ismerősök, a lényeg, hogy ha tudsz, költözz el otthonról. Kereshetsz diákmunkát a suli mellett, nyári szünetre meg főleg, és akkor akár albiba is elmehetsz (társbérletben olcsóbban jössz ki).

Az meg egy teljesen más tészta, hogy nincsenek barátaid; kérdés, hogy ennek mi az oka. De akármi is, tutira lehet rajta változtatni.

Kezdésnek el kell olvasni Eckhart Tolle írótól A most hatalma c. könyvet, ebből meg fogod érteni minden szenvedés okát, az író maga is az öngyilkosság határán állt és milliók életét változtatta már meg a világban. A könyv normál könyvként is elérhető a neten de létezik hangoskönyv kiadásban is. Itt a könyv linkje:

[link]

Idézet a könyvből: "30 éves koromig majdnem folyamatosan nyugtalanságban éltem, és ezt az állapotot

időről időre öngyilkosságra késztető depressziók tarkították. (Most visszatekintve már

úgy tűnik, mintha valami elmúlt életről vagy valaki más életéről beszélnék...)

Nem sokkal a 29. születésnapomat követően egy éjszaka, valamivel éjfél után, rettenetes

félelemre ébredtem. Már azelőtt is sokszor éreztem ilyesmit, de az érzés ezúttal

minden korábbinál intenzívebb volt. Az éjszaka csöndje, a bútorok körvonalai a sötét

szobában, az elhaladó vonat távoli dübörgése, minden olyan idegennek, ellenségesnek

és teljesen értelmetlennek tűnt, hogy mély utálatot váltott ki belőlem a világ iránt. Mind

közül a legutálatosabb saját létezésem volt. Mi értelme lehet tovább élni ekkora szenvedés

terhével? Minek folytassam ezt az állandó küzdelmet? Mélységes vágyat éreztem

a megsemmisülésre, a nemlétre, s ez a vágy sokkal erősebbé vált, mint a bennem

munkáló életösztön.

„Nem élhetek magammal tovább!” Ez a gondolat ismétlődött újra és újra az elmémben.

Ekkor azonban hirtelen rádöbbentem, milyen különös gondolat is ez. - Egy vagyok

vagy kettő? Ha én nem tudok élni magammal, akkor ketten kell, hogy legyünk: az „én”

és a „magam”, akivel az „én” nem tud együtt élni! Lehet, gondoltam, hogy kettejük közül

csak az egyik valódi?!

Annyira meglepődtem ezen a furcsa fölismerésen, hogy az elmém leállt. Teljesen

tudatomnál voltam, de már nem volt több gondolatom."