Szerintetek pszichológusra/pszichiáterre lenne szükségem, vagy így fogadjam el magamat?

Igazából magamtól úgy se mentem volna el, csak néha eljátszok a gondolattal, persze akkor se fogok elmenni ha egy-két ember azt írja, csak kíváncsi vagyok kívülállók véleményére.

Lényeg, hogy zárkózottabb típus vagyok, és tök jó lenne lazábbnak lenni. Nem azaz eset vagyok, aki kifejezetten kerüli az embereket, és retteg, hogy hozzászólnak.

Ha eltévedek, gond nélkül segítséget merek kérni, munkahelyen se görcsölök, hogy kérjek szabadnapot, még próbaidő alatt is volt pofám, ha szükségem volt rá.

De nem tudok könnyen barátkozni, párkapcsolatot sikerül kialakítanom, 3 kapcsolatom, és már el is jegyeztem. De rossz, hogy anyós jelölttel szemben is nagyon zárok. Egyszerűen ilyen vagyok, testvéreivel szó-szó elbeszélgetek, de mindenki mással zártabb, társaságukba szintén csendben vagyok.

Munkahelyen is relatíve zártabb vagyok, kérdezek ha nem tudok valamit, de nem spanolok. 1-2 ember aki nagyon nyitott és szóba próbál velem elegyedni, nem rázom le igen, nemmel, beszélgetek velük, de sose kezdeményezek.

Vannak barátaim, de viszonylag kis létszámban.

Sose akarnék teljesen átalakulni, de jó lenne kicsit lazábbnak lenni. Pár hónapja pl amikor műtöttek, akkor kaptam előtte kis nyugtató félét, minden kiesett, de barátnőm mondta elképesztő hogy fostam a szót, haverkodtam az egyik ápolóval aki letolt a műtőbe.

Jó lenne kicsit lazábbnak lenni, de persze nem szívesen tömném magam bogyókkal... Munkahelyen se lenne rossz kapcsolatokat kiépíteni, nem tudom...

De ugyan akkor meg, nem vagyok depressziós, olyan értelemben zárkózott, hogy rettegek az emberektől, és lüktet a szívem ha hozzájuk kéne szólni, vagy ha hozzám szólnak. Csak szimplán nehezen építek ki új kapcsolatokat, rendkívül nehezen.