Mi lehet a bajom?
Próbáltam már utánajárni a netten, de csak még jobban összezavarodtam. Remélem valaki elolvassa, és tud valami magyarázatot/tanácsot adni, hogy miért érzem magam így, és mi lehet a megoldás.
Hónapokkal ezelőtt figyeltem fel arra, hogy fáradtabb vagyok testileg és szellemileg is. Tavaly volt az utolsó évem, és nagyon sok időt fordítottam a tanulásra, emellett kolis is voltam, ami még pluszban megterhelő volt, de alapvetőlég jól éreztem magam, sok barátom lett ott. Akkor még úgy gondoltam, hogy a kevés pihenés miatt van.(Nem tudom hogy van-e jelentősége, de nagyon vártam már, hogy végezzek a sulival, és elkezdhessem építeni az életem. Ha volt egy kis időm gondolkozni, akkor ezen járt az agyam.)
Mikor végeztem a sulival, adni akartam magamnak egy hónapot pihenésre, de az azóta is tart.. Már fél éve..
Vannak elképzeléseim a jövővel kapcsolatban, amik még nem teljesen tiszták, de gondolom az úgyis kialakul. Ami biztos, hogy előbb munkát kell találnom és pénzt gyűjtenem. Ezt akarom is, de úgy érzem, mintha meg lenne kötve a kezem.. Nem tudok elindulni. Szellemileg mintha kezdenék leépülni, ambíciók mellett is hamar elveszítem a motivációm. Olvasáshoz is fáradtnak érzem magam agyilag. Alvászavarom is van, a sportra is már 3 hónapja próbálom magam rákényszeríteni (régebben bárhol és bármikor el tudtam volna aludni, és nagyon szerettem futni. Mikor rutinosabb voltam, volt hogy egy nap 8km-t is futottam. Most meg a konyháig is nehézemre esik kimenni) Van hogy naponta csak egyszer eszek, mert nem vagyok éhes, nincs étvágyam (kolis időszakomban ez is más volt)
A barátaimat is elhanyagoltam/hanyagolom, mert nincs energiám rájuk sem, néhány naponta beszélünk pár szót, és ennyi. Emellett azt is érzem egy picit, hogy visszafognak a céljaim elérésében (ami még nincs is pontosan)
A múltamról annyit, hogy az apukám 12 éves koromban a szemem előtt halt meg, ezután új házba költöztünk, Szinte teljesen megváltozott az életem, ezt már sikerült feldolgoznom, de néha még előjön az emlék. Soha nem voltam még pszichológusnál, és nem is tudnék elmenni, mert nekem nincs annyi pénzem, anyukám meg szereti halogatni a dolgokat, és nem is beszéltem neki soha ezekről a dolgokról, szóval ő sem vinne el. Nagyon szeretnék változtatni az életemen. :(
Mikor a fáradtság kezdődött akkor nagyon sokszor szédültem, mikor lépcsőztem vagy felálltam. Elzsibbadt minden testrészem, 1-2 másodperccel később homályosabban láttam, csak néztem magam elé és próbáltam megállni a lábamon, nem ismertem fel azt a dolgot amire néztem, ez úgy 10-15mp alatt múlt el. folyamatosan előfordul azóta, de már ritkábban mint akkor.
Ez valami szervi betegség miatt alakulhatott ki, vagy lelki okai lehetnek?
18/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!