Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Szerintetek ez normális?...

Szerintetek ez normális? Biztos vagyok benne, hogy kezdődő kényszerbetegségem van, de az is lehet, hogy már kissé az vagyok. :/

Figyelt kérdés

Szóval az van, hogy mostanában eléggé tisztaságmániás lettem. Olyannyira, hogy ha valaki hozzám ér piszkos kézzel, akkor már úgy érzem, hogy nem vagyok tiszta és le kell fürdenem...Utólag az történt, hogy az egyik barátnőmnél voltam, akinek van egy 6 éves kishúga. Egész jól elvolt amíg ott voltam, nem igazán nyaggatott, csak néha akarta, hogy játsszak vele. Egy adott pillanatban felmászott a hátam mögé a kanapéra és beakarta fonni a hajam, én meg el akartam taszítani, mert nem szeretem ha a hajammal matatnak és ekkor ő kapaszkodni próbált, s ahogy megfogta a fejem megéreztem a kezén, hogy eléggé büdös...mintha ,,ott lent" matatott volna vele, mert ugye ebben a korban általában jellemző ez a gyerekekre. Sejtésem később beigazolódott, mert láttam, hogy a harisnyáján keresztül ott matat...Nagyon megundorodtam, hogy ő azzal a kezével a hajamhoz, illetve hozzám ért. Amikor hazajöttem az első dolgom az volt, hogy levetkőztem, ruháimat a szennyesbe dobtam, még a dzsekimet is, aihez nem is igazán ért...aztán tetőtől talpig lefürödtem, hajat mostam. A barátnőm anyukája tett egy zacskóba egy pár apróságot nekem: mandarint, forró csokit, kávét, zselés cukrot, de én ezt is kidobtam a kukába.

Ez gondolom nem volt normális viselkedés, de ti mit tettetek volna a helyemben?

20/L



2017. dec. 3. 12:57
 1/2 anonim ***** válasza:
Szerintem is elég undorító. Lehet, hogy csak egy gyerek, de akkor is a "nemi szerves" kezével nyúlkált hozzád, ezt én se tudnám tolerálni. Bár én amúgy sem szeretem a gyerekeket, pont ezért is. 23/N
2017. dec. 3. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
A kényszerbetegség azt jelenti,hogy másoknak akarsz kényszeresen megfelelni.
2017. dec. 7. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!