Nagyon félek az emberektől, félek, ha hozzám érnek. Ez már súlyos. Valami tanács, akinek esetleg volt hasonló? 17/l

17 éves lány vagyok. Már nagyon régóta tart ez nálam, de mióta középiskolába kerültem, hihetetlenül eldurvult. Át kellett mennem esti suliba, mert képtelen vagyok emberek közé menni. Mindig mikor suliba jártam erős hányingerem volt, fájt a fejem, remegtem, és volt, hogy órákig csak sírtam, bezárkóztam a mosdóba és képes voltam egy fülkében bezárkózva ülni 5 órát, aztán hazamenni mintha mi sem történt volna...

Járok pszichiáterhez, és szedek gyógyszereket, amik ezt egy picit enyhítik, így betudok menni a suliba 1 héten egyszer, azzal nincs akkora gond... viszont olyan, mintha nem segítene ez az egész! A pszichiáter tud róla, hogy csak rosszabbul vagyok, mondtam neki, nem is egyszer. Így szinte mindig új meg új gyógyszereket kapok.

A másik legnagyobb gondom, hogy rettenetesen félek attól, hogy hozzám nyúlnak. Ebben a korban a legtöbb lánynak már barátja van, de őszintén szólva, nekem soha nem tetszett senki, és ha barátom lenne, képtelen lennék érintkezni vele bármilyen módon. Undorom a gondolattól is, hogy megcsókoljak valakit, nyilván más dolgoktól meg sokkal jobban. A szüleim már nem ölelnek meg, nem puszilkodnak velem, mert már csak ettől is lever a víz, és remegni kezdek, jól láthatóan, nagyon feszült leszek.

Viszont a legfurcsább az egészben, hogy van egy nagyon jó barátnőm. Ismerem kisgyerekkorom óta, mintha csak a tesóm lenne. Ha ő megölel, hozzám ér, vagy például csak befonja a hajam, akkor teljesen olyan, mintha ez a betegségem nem is létezne, "biztonságban" érzem magam vele. Túlságosan is. Igazából, ha valakibe egyszer beleszeretnék, az biztos ő lenne, attól függetlenül, hogy mindketten lányok vagyunk.

Tanácsokat szeretnék kérni, ha esetleg valaki járt már így, ő ezt hogy kezelte? Mennyi idő volt ebből kigyógyulni? Bármilyen ötletnek örülnék ezzel kapcsolatban, mert egyszer majd dolgoznom kell. ez viszont tönkre vágja az egész életem, a házból nem tudok kimenni, normális emberi kapcsolataim sincsenek. És valószínűleg barátom sem lesz, soha...