Mihez kezdjek? Az egész talán tizenéves koromban kezdődött/legalábbis akkor tudatosítottam/Akkor még úgy tűnt mindenkinek/nekem is/hogy csak szégyenlős vagyok. Mostanra viszont rá kellett döbbenjek - ennél valami több van, amit mások nem értenek meg.

Márpedig, ha ilyen szinten megy ez nálad, ezen már csak orvos tud segíteni. Valami jobb pszichológus.

Valószínűleg magadtól nem tudod megoldani (ha az életed nem változik meg drasztikusan) - ha már idáig nem sikerült.

A szüleid hogy viszonyultak hozzád gyerekkorodban? NEm lehet hogy állandóan bántottak, és azt mondták neked nem vagy jó semmire?

Velem így volt, és nekem is vannak ilyen napjaim, de nem ennyire durvák...

A bemutatkozást, ismerkedést tanulni kell, ha változtatni akarsz menj társaságba, akár kisebbekkel, akik megértenek. Eskü az 5.-bemutatkozásnál már menni fog (sokkal jobban)

Önbizalomnövelő lehet, ha a szobádba mindenhova kifüggeszted egy papírra, "igenis érek valamit!" "igenis bátor vagyok!", "igenis a többiek a balfaszok, nem én!", így amikor ránézel, gondold is (ha csak egy másodpercre is), hogy tényleg így van. Tedd ki a hűtőre a wc-ajtóra, az ágyad fölé, mikor reggel felkelsz lásd, a bejárati ajtóra, mindenhova.

Csinálj olyan dolgokat, amit szeretsz, hallgass pörgősebb zenéket, ha szégyelled egyedül, és képzeld hogy hős vagy, hogy képes vagy megmenteni a világot is (rajtam segített). Menj futni, úszni, azt nem nézi senki, és jót fog tenni, ha emberek közt vagy.

Mindenképp fordulj pszichológushoz, ezt soha nem fogod tudni kiheverni, de uralkodni ezen csak ő taníthat meg.

Ő soha nem fog kinevetni, ez tapasztalat, és nem kell félni sem tőle, csak beszélgettek, nem ad be semmit, sem gyógyszert, sem injekciót...

oka van, hogy sajnáltad magad, mint ahogy nekem is van, tudom, hogy nagyon mélyen nyomja a lelkedet, és kell, hogy elmondd valakinek, itt senki nem vet meg érte, ha úgy érzed leírhatod ide is.

Az öngyilkosságnak semmi értelme, én is gondolkoztam vele, de mindig azt mondtam magamnak, hogy annyi szép dolog van az életben, aminek semmi köze az életemhez (nálam a delfinek), a másik meg, mindig azt mondogatom magamnak, hogy ezzel is bizonyítom, hogy nem hátrálok meg, és végigcsinálom, elvégre valamiért megszülettem...

Remélem tudtam segíteni, sok sikert igenis mindenkire szükség van!

Szia! Mindenképpen keress fel orvost, mert szerintem pánikbeteg vagy. Nagyon jó módszereik vannak és előtte igazán nem kell magad szégyelni! Neki ez a dolga!!!

Egyik kollégám is hasonló gondokkal küzdött, de ő 1,5 év után elment először a házi orvoshoz, majd ő továbbküldte a megfelelő szakember(ek)hez.

Ennek már 3 éve, teljesen jól van, de az egész nem sikerült volna neki szakember segítsége nélkül!

Próbálj meg erőt venni magadon, az már fél siker!!!

Sok erőt és kitartást kívánok!