Tényleg csak a "kamaszkor velejárója" ahogy élem az életem? Nem is kéne pszihológushoz járnom?

Körülbelül egy éve kezdtem el pszichológushoz járni,de nem rendszeresen,kevésszer voltam.Nagyon sokat változtam azóta,hogy ott voltam,de jövő héttől kezdve újra nekivágunk.Ezzel kapcsolatban kérdeztem meg egy barátnőmet,aki azt mondta hogy tavalytól kezdve figyel engem,és az anyjával(aki pszichológus) azt állítják,hogy látják,hogy rosszul vagyok,de ennek vége lesz,ezen minden tinédzser végigmegy.Nem értem,hogy honnan tudja azt hogy én mit csinálok és hogy érzek.Persze nem állíthatom diagnosztika nélkül,de hangulatingadozásaim vannak.Van amikor nem érzek semmit,nem érdekel semmi,és megteszem a dolgom.Van amikor semmihez nincs kedvem,meglátok egy tükröt vagy a rendetlenséget ami az otthonomban van és sírógörcsöt vagy dührohamot kapok.Mindig elképzelem hogy meghalok(és elmegyek arra a helyre ahol megölném magam),vagy meghalnak a szeretteim,és ezért megváltozik az életem.Néha elkezdek rendet rakni a házban,és úgy érzem,hogy ebből még lehet valami,még megmenthető.Máskor(esetek többségében)nem látom semmi értelmét a rendrakásnak,hiszen nem a saját dolgaim rendetlenek,és a többi családtagom újra odatezs valamit.Valamikor csak fekszem és próbálok aludni.Néha szeretem az Anyám.Néha zabálok.Néha koplalok.Csak létezem és tenglődök.Nem tudok aludni.Van amikor azt hiszem hogy lehetséges az a jövő amit tervezek,van amikor azt hiszem nem bírom ki addig.Várjam meg amíg elmegy,mert ez csak a kamaszkor velejárója?Ezen mindenki végigmegy?Szerintem ha nem változik valami akkor elmegyek.