Miért bántanak az öngyűlölet miatt?

Utálom hangoztatni bárkinek is. Egyszerűen csak bezárkózok a szobámba, és neten keresztül nézegetem a világot. Aztán jön az, hogy a netes haverok találkozni akarnak, a régi barátok hívnának ide-oda, szüleim pedig nem akarják, hogy egyedül legyek folyamatosan, bezárkózva a sötét szobámba. Magántanuló vagyok, még nem dolgozok, így az egész napot egyedül töltöm otthon, és már az is szorongást okoz, ha ki kell mennem a postáshoz. Ez ellen semmit nem tudok tenni, mert nincs akaraterőm. Amikor egyedül vagyok, akkor érzem jól magam, biztonságban. Kapcsolok zenét, vidám vagyok, tanulgatok, a kutyámhoz beszélek, ha mondanivalóm van, vagy dalszöveget írok. Nekem jó így. De dől a világ, mihelyst emberek közé kerülök. Ezt mindenkinek igyekszem finonan elmondani, megértettni velük, hogy azzal tesznek jót, azzal segítenek, ha egyedül hagynak. Erre jönnek a támadások, illetnek mindenféle jelzővel, szüleim pedig erőszakoskodnak is. Miért olyan nehéz megérteni, hogy gyűlölöm magamat, de félek az öngyilkosságtól? Csak egyedül akarok lenni, de hiába mondom el százhúszezerszer, ez egy ördögi kör. Mit tegyek, hogy elfogják a döntésemet, miszerint így akarok élni? Elég nyomorultnak hangzik, de inkább, minthogy eldobjam a jövő lehetőségét, már ha van.