Bántanak az iskolában és nagyon érzékeny vagyok. Mit tehetnék?
Az előzmény röviden annyi, hogy nyáron összevesztem a legjobb barátnőmmel úgy, hogy már nem lehet helyre hozni és neki a barátnője az osztálytársam aki utál és neki van egy legjobb barátnője az osztályban aki már tavaly is utált csak akkor nem mutatta ki, mert jóban voltam a barátnőjével. Tudom, kicsit bonyolultak a szálak, de ez a két lány aki utál, osztálytársaim és egyszerűen nem hagynak békén. Elérték hogy akikkel eddig jóban voltam az osztályból, ne szóljanak hozzám és állandóan nevetnek rajtam, bármit csinálok. Állandóan szorongok és már jóformán megmozdulni sem merek, mert attól félek, hogy mikor kezdenek el nevetni rajtam és hangosan megjegyzéseket tenni. Az egyik lány elkezdett ma óra közben fényképezni engem, és azon szórakozott. Nem merek szólni nekik, mert nagyon félénk vagyok és nem tudom mit mondhatnék, mert ők az osztály közepe és mindenki velük akar lenni, de nem bírom már ezt így. Teljesen lerombolják az önbizalmam és elhatározom, hogy nem figyelek rájuk és nem érdekel , hogy mit mondanak, egyszerűen nem megy. Az a lány aki fényképezett, másokat is piszkál az osztályból, olyanokat akik semmit nem ártottak neki, csak ők is visszahúzódóbbak, de ők sem mernek visszaszólni neki és róluk már leszálltak, mert most velem vannak elfoglalva állandóan.
Nagyon rosszul érzem már magam, hogy minden ilyen érzékenyen érint.
Mit tehetnék?:(
L/16
Két lehetőség van: vagy visszaszólsz, vagy ignorálod őket.
Esetleg szólsz egy veled jó kapcsolatban lévő tanárnak, de ez visszaüthet.
Egyébként, ha ezek nem válnak be, akkor javaslom a suliváltást. Nem jó osztályközösség az, ahol a visszahúzódóbbakra rászállnak a nagypofájúak, a többiek meg a tanárok meg csak állnak és nézik.
Fiú vagyok, engem is szívattak középsuliban rendesen. Jól el is csesztem az egész sulit. Egy dolgot tehetsz, vágj vissza, mert a gyengeséget megérzik és vérszemet kapnak.
Csúfolni, cikizni bárkit lehet, aki a másik szekálását választja örömszerzés céljául azzal általában nincs rendben minden.
Ha meg fizikai erejét fitogtatja rajtad szólj a szüleidnek és jelentsétek föl!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!