Nagyon eluralkodik rajtam az az igazi öngyűlölet. Mi ez?

Alapjáraton nem kedvelem magam, de eddig még csak csak elvoltam. Mostanában pár hónapja viszont, azt veszem észre magamon, hogy undorodom magamtól. Komolyan bármit teszek, vagy hallok, folyton arra vezetem vissza, hogy én selejt vagyok. Pl.: nézek videókat a sminkelésről, ruhakészítésről, vagy csinos lányokat látok a buszon itt ott, mindig olyan gondolataim vannak, hogy mindenki jobban néz ki, mindenki ügyesebb, mindenki, mindenben jobb mint én. Egy igazi hulladéknak érzem magam. Sehogy sem tudok eljutni arra szintre, hogy kicsit is megbarátkozzak magammal. Mások se mutatják azt a hű de nagy szeretetet irántam. Senki sem figyel rám, vagy ha igen azt mondják szétszórt vagyok.

Pedig én úgy érezem, ez nincs így. Legutóbb csop. társam főiskolán mikor meglátta, hogy szemüveg van rajtam, azt mondta minek hordom divatból? Mert ha igen, vegyem le ugyanis sz--ul áll.

Az ilyen kis elejtett dolgok annyit tudnak sérteni az amúgy sem létező önbecsülésemen, hogy nem igaz. És az sem igaz, hogy szétszórt vagyok. Sokat szoktam viccelődni, de az nem azzal jár, hogy sose tudom mi a helyzet pl. a tanulásban. Maximum nem figyelek. De ami lényeges, arról érdekes nem szoktam lemaradni, de mások csak azt látják, hogy néha elkalandozok. Miért csak a kivetnivalót látják meg az emberben, és ha meg is látják ugyan miért közlik? Én soha nem mondtam senkinek, hogy sz--ul áll valamije. Ha mondok, akkor is csak jót. Kedves vagyok és figyelek a másikra. Ezek olyan alapvető dolgok. Én viszont ezt nem kapom vissza, talán emiatt is lehet, hogy úgy érzem, semmi szeretni való nincs bennem. Meg hát magam szerint is egy vacak vagyok. Párommal is szétmentem. Teljesen le vagyok törve. Tanács?

25/n