Tabletta, vagy lélekgyógyászat?!

Nehéz elfogadtatni magukat a megszokottól merőben eltérőknek, az újaknak. Különösen a tudományok területén, mert bár jól tudjuk, hogy a tudományok története nem más, mint tévedések és azok kiigazításának gyűjteménye, azaz, „tudományosabban” fogalmazva hipotézisek, cáfolatok vagy megerősítések sorozata, mégis, a „tudósok” - meglátásom alapján mondom ezt, ami nem hipotézis, csak nagyon szegényes tapasztalat -, igyekeznek kerékkötőjük lenni a legtöbb újnak. Mert az új többnyire cáfolat, és a legtöbb esetben halála a réginek, amivel vele együtt vesznek hívei, gyakorlói, alkalmazói. Katasztrofális helyzet bizonyos szemszögből nézve. Az egészségügyben különösen, ahol a nagyhatalommá vált gyógyszeripar igyekszik mindent eltaposni, ami boszorkánykonyhájában előállított gyógyszerei-vegyszerei ellenében működik.

Meglátásom szerint ez, de legalábbis ilyesmi játszódik le a lélektanban, napjainkban. A régi és az új harca. Kezd kiszivárogni a köztudatba, hogy az egyszerű pszichológiai képzéssel rendelkezőkhöz hiába fordulnak a lelki betegek, hiszen csak véget nem érő tényfeltárásban lehet részük, rosszabb esetben a pszichológus szereptévesztése révén, eligazításokban. A gyógyításhoz - e területen, a lélektanban, a lelki gyógyításhoz -, plusz képzettség kell, amely révén terapeutává válik valaki, azaz lélekgyógyítóvá. Ismerőjévé és alkalmazójává lelki gyógyító eljárásoknak. A hagyományosnak mondható lélektanban ez hosszas és ebből kifolyólag nagyon drága folyamat, amíg eredmény mutatkozik. S berobbant a lélekgyógyászatba az INTEGRATIV PSZICHOTERÁPIA, amely módosult tudatállapotban, közvetlenül a tudattalanban, vagyis a lélekben munkálkodik és gyógyít, így rendkívül gyors és hatékony.

Ám integrativá válni még további hosszadalmas és drága képzéssel lehet. S bár egyre több integratív lélekgyógyász dolgozik az országban, mégis óriási a tudatlanság a betegek körében e területen, és hát nagy az ellenállás a pszichológusok körében.

Persze, a hagyományos lélektanra szükség van változatlanul. És az új sem mindenható, sőt, vannak esetek, amelyeknél alkalmazása kizárt. Mégis felmerül bennem a kérdés, hogy vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy a depressziósok, pánikosok, fóbiások, szorongók eljussanak a felismerésig, hogy a tabletták, miközben rongálják májukat többek között, adott esetben inkább elhülyítenek, képtelenek a lelki egészség visszaállítására, csupán elfedik a tüneteket? Hogy a lelki bajokra, amelyek szinte minden testi baj előidézői, LELKI GYÓGYMÓD kell, az a megoldás?

Kevés szó esik erről. Hogy például integratív terápiával a pánikbetegség néhány hónap alatt meggyógyítható, gyógyszerek nélkül, míg a gyógyszeres kezeléssel csak javul a közérzet, de gyógyulásról szó sincs, és múlnak az évek, de nem múlnak el a tabletták. Mint a hajdani humorban: „elmúla az ünnep, de nem múla el a bájgli”. Itt az ünnep sem „múla el”.