Tabletta, vagy lélekgyógyászat?!
Nehéz elfogadtatni magukat a megszokottól merőben eltérőknek, az újaknak. Különösen a tudományok területén, mert bár jól tudjuk, hogy a tudományok története nem más, mint tévedések és azok kiigazításának gyűjteménye, azaz, „tudományosabban” fogalmazva hipotézisek, cáfolatok vagy megerősítések sorozata, mégis, a „tudósok” - meglátásom alapján mondom ezt, ami nem hipotézis, csak nagyon szegényes tapasztalat -, igyekeznek kerékkötőjük lenni a legtöbb újnak. Mert az új többnyire cáfolat, és a legtöbb esetben halála a réginek, amivel vele együtt vesznek hívei, gyakorlói, alkalmazói. Katasztrofális helyzet bizonyos szemszögből nézve. Az egészségügyben különösen, ahol a nagyhatalommá vált gyógyszeripar igyekszik mindent eltaposni, ami boszorkánykonyhájában előállított gyógyszerei-vegyszerei ellenében működik.
Meglátásom szerint ez, de legalábbis ilyesmi játszódik le a lélektanban, napjainkban. A régi és az új harca. Kezd kiszivárogni a köztudatba, hogy az egyszerű pszichológiai képzéssel rendelkezőkhöz hiába fordulnak a lelki betegek, hiszen csak véget nem érő tényfeltárásban lehet részük, rosszabb esetben a pszichológus szereptévesztése révén, eligazításokban. A gyógyításhoz - e területen, a lélektanban, a lelki gyógyításhoz -, plusz képzettség kell, amely révén terapeutává válik valaki, azaz lélekgyógyítóvá. Ismerőjévé és alkalmazójává lelki gyógyító eljárásoknak. A hagyományosnak mondható lélektanban ez hosszas és ebből kifolyólag nagyon drága folyamat, amíg eredmény mutatkozik. S berobbant a lélekgyógyászatba az INTEGRATIV PSZICHOTERÁPIA, amely módosult tudatállapotban, közvetlenül a tudattalanban, vagyis a lélekben munkálkodik és gyógyít, így rendkívül gyors és hatékony.
Ám integrativá válni még további hosszadalmas és drága képzéssel lehet. S bár egyre több integratív lélekgyógyász dolgozik az országban, mégis óriási a tudatlanság a betegek körében e területen, és hát nagy az ellenállás a pszichológusok körében.
Persze, a hagyományos lélektanra szükség van változatlanul. És az új sem mindenható, sőt, vannak esetek, amelyeknél alkalmazása kizárt. Mégis felmerül bennem a kérdés, hogy vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy a depressziósok, pánikosok, fóbiások, szorongók eljussanak a felismerésig, hogy a tabletták, miközben rongálják májukat többek között, adott esetben inkább elhülyítenek, képtelenek a lelki egészség visszaállítására, csupán elfedik a tüneteket? Hogy a lelki bajokra, amelyek szinte minden testi baj előidézői, LELKI GYÓGYMÓD kell, az a megoldás?
Kevés szó esik erről. Hogy például integratív terápiával a pánikbetegség néhány hónap alatt meggyógyítható, gyógyszerek nélkül, míg a gyógyszeres kezeléssel csak javul a közérzet, de gyógyulásról szó sincs, és múlnak az évek, de nem múlnak el a tabletták. Mint a hajdani humorban: „elmúla az ünnep, de nem múla el a bájgli”. Itt az ünnep sem „múla el”.
válasza:Részben egyetértek veled, de amit általánosan írtál a tudományról, az ne haragudj, de mérhetetlenül butaság. A tudomány legtöbb ága bámulatosan fejlett, és bizonyos tudományos dolgokat egy átlag ember, egy laikus képtelen felfogni. Az újat azért vetik el sokszor, mert eddig semmi nem utalt rá, hogy a bizonyos új dolog létezik, tehát VAN. A tudományban pedig azt, hogy valami NINCS, nem szokás bizonyítani, ez a lényege az egésznek. Ha valami (szerintük) utal rá, hogy van, akkor kezdenek el kutatni, hogy bizonyítékot találjanak.
Szóval a tudomány nem alábecsülendő dolog úgy egészében. Kivétel ez alól a pszichiátria. A gyógyszerek veszélyesek és korszerűtlenek, a szakemberek pedig kelletlenek, általában nem foglalkoznak eleget a beteggel, csak írják a "jobbnál jobb" bogyókat.
Van olyan, hogy bizonyos betegségeknek nincs közvetlen lelki oka (például kényszerbetegség), de még oda akkor sem kell gyógyszer. A pszichológusoknak nem csak a lélek gyógyítása a dolga, hanem az is, hogy bizonyos terápiás módszerekkel, fokozatosan leszoktassák az agyat a hibás mechanizmusokról.
Tehát, szerintem is borzasztó, ahogy ma áll a pszichiátria, és teljes mértékben ellene vagyok a gyógyszereiknek is. Vannak esetek, amikor tényleg pszichiáter kell (pl. skizofrénia, mániás depresszió), de akkor sem megy a beteg semmire az tb-támogatottal, mert hónapokat várhat, amíg odakerül, aztán pedig nem is foglalkoznak vele rendesen (tisztelet a kivételnek, akiről sajna még nem hallottam...). Tehát ha muszáj pszichiáterhez menni, akkor is mindenképp magán kell.
A pszichológia azért romlik az utóbbi években, mert a bolognai rendszer elrontotta. Szerintem nagyon veszélyes, hogy kapnak 3 év után BA-t, mert sokan már azzal nyitnak magánpraxist, és akkor nem megy, mint kuruzslás.
Én pszichológus szeretnék lenni mindenképpen, és már megesküdtem magamnak, hogy kerül, amibe kerül, én mindenképpen tisztességesen végigtanulom, mert a BA-van tényleg nem tud az ember még semmit.
válasza:*és akkor ott nem megy más, csak kuruzslás.
Bocsi, elrontottam...:$
11:32 Okos, hogy pszichológus akarsz lenni, jó pszichológus leszel, írásodból kiderül. Egy valamit azonban engedj meg, hogy megjegyezzek, és ha lehet, ne vedd kioktatásnak: már most érdemes megtanulnod, hogy a pszichológus sohasem minősít. A "butaság"-ban benne van az én minősítésem, annyira pejoratív ez a fogalom. Ha azt írtad volna, hogy tévedés, sokkal jobban esett volna nekem.
A tudományt dehogyis akartam elvetni, becsmérelni. Állítás - cáfolat vagy bizonyítás; így megy előre, és ez így van. Ennek köze sincsen a tudomány létének megkérdőjelezéséhez, éppen hogy a tudományos módszerről van szó.
Köszönöm válaszodat, az elmondotton kívül nagyon tetszett. Szívesen olvasnám folytatását, esetleg az inegratívről alkotott véleményedet.
válasza:Kedves kérdező,
Az integratív valóban egy nagyon jó módszer. A pszichoterápiás módszerek közül azonban nem mindegyik alkalmas minden típusú probléma kezelésére. Az emberek különbözőek mind felfogásmódjukban, mind temperamentumukban és mind a problémáikban. Módosult tudatállapotot alkalmazni bizonyos kórképekben, mint pl: pszichotikus állapotok (ilyenkor a beteg realitáskontrollja elvész), súlyos szintén pszichotikus szintet is elérhető személyiségzavarban szenvedőknél, ahol az énhatárok sem tiszták, szintén ellenjavallt.
Emellett vannak olyan problémák, ami a beteg dinamikáját érinti. Ezek pl.: bizonyos játszmák, alkalmazkodási problémák, gyermekkori sérülések, stb. ami nagyon sok pszichés probléma, kórfolyamat mögött húzódik. Ebben az esetben a pszichodinamikus, analitikusan orientált terápiák lehetnek az igazán hatékonyak. Van olyan terápiás elv, ami az ember viselkedéséből, illetve a hibás sematikus rendszeréből indul ki, ezen módosít. (kognitív viselkedésterápai)
Ezen kívül van még többféle iskola, melyek más módszereket alkalmaznak.
Az igazán jól képzett terapeuta több módszert is ismer és a kliens személyiségéhez, problémájához igazítja őket.
Nincsen mindenható és mindenek felett álló módszer. Az integratív sem tartozik ezek közé. A módszerek kombinálhatóak is.
A depresszió, pánik és fóbiák mögött sajnos számtalan esetben komolyabb személyiséget is érintő probléma húzódik (személyiségzavar), aminek a kezelése sajnos nem 2-3 hónap, hanem években mérhető.
A gyógyszeres kezelés sokszor pedig támogatás ilyen esetekben. Támogatás, hogy a kliensnek legyen ereje egyáltalán dolgozni.
Nem szabad a tudományt elvetni, mert az agykutatások nagyon sok mindenre már megadták a választ és várhatóan még több dologra fogják a jövőben megadni. Amit sokan nem tudnak, egy bizonyos kórkép létrejöhet kizárólag biológiai érintettség miatt is és ugyanez a kórkép létrejöhet traumatikus gyermekkor miatt. (pl: borderline személyiségzavar) Vannak esetek, ahol hiába keresi az ember a traumát, a környezeti tényezőket, mert nem léteznek. Erre példa, amikor egy normális családban a három testvér közül 2 teljesen egészséges, a harmadik pedig antiszociális lesz, elindul a deviancia útjára, bűnözői karriert fut be. A szülők elkeserednek , mindenki őket hibáztatja, ők is keresik saját magukban a hibát, a végén pedig kiderül, hogy pár generációval feljebb már volt bűnöző a családban, akit a gyermek nem is ismerhetett, viszont a génjeit megkapta. És itt bejön az agykutatás, és a génkutatás is, ami az előző esetet alátámasztja. (a pszichopaták agyműködése (amygdala) eltér az egészségesekétől)
válasza:A gyógyszerek ezen kívül azoknak az embereknek is fontosak, akik alkalmatlanok a pszichoterápiára. Mert ilyen is van sajnos, nem is kevés. Sok betegnek belátása sincsen a problémára. Őket is el kell viszont látni, nem lehet őket félresöpörni. A pszichoterápiához sajnos kell intelligencia és betegségbelátás is. Ezen kívül még egy sor követelmény, hogy igazán hatékony legyen.
A depresszió elég komoly betegség, amit nem feltétlenül csak a környezeti hatások hoznak létre. A legtöbbször kombinálódik a biológiai hajlam a környezeti hatásokkal. A megváltozott agyi anyagcsere folyamatokat gyógyszerrel lehet valamennyire egyensúlyban tartani.
válasza:Első vagyok, bocsi, hogy megkésve válaszolok a kommentedre. Az integratívról nekem is az a véleményem, mint az előttem szólónak, vagyis vannak esetek, amikor az a legeslegjobb megoldás, de van, amikor ne tanácsos alkalmazni.
Amúgy bocsi, ha megsértettelek, igazad van, vedd úgy így utólag is, hogy nem butaságot, hanem tévedést írtam.:)
Köszönöm a válaszokat.
Igazán nagyon-nagyon örülök a kimerítő és nagy szaktudásról árulkodó soroknak, sok mindent megtudtam belőle. Köszönöm.
A jövendő pszichológusnak sok sikert kívánok, természetesen hasonló jókat a szakembernek is, aki vette a fáradságot, hogy eligazítson ezen gyógymód útvesztőiben.
Nagyon szeretném tudni - megszakítottam a szakszerű, terapeuta által nyújtott kezelést, mert megijedtem -, mit jelent, hogy módosult tudatállapotban mélységes szakadék nyílt meg előttem, és éreztem, ha vissza nem jövök, belezuhanok? A terapeuta szerint rosszat. Gondolkodom a folytatáson... Mi lenne helyes?!
"a harmadik pedig antiszociális lesz, elindul a deviancia útjára, bűnözői karriert fut be. A szülők elkeserednek , mindenki őket hibáztatja, ők is keresik saját magukban a hibát, a végén pedig kiderül, hogy pár generációval feljebb már volt bűnöző a családban, akit a gyermek nem is ismerhetett, viszont a génjeit megkapta."
Kedves válaszoló! Valóban van örökölhető hajlam a bűnözésre? Tudom, a Biblia írja, hogy hetedíziglen, de úgy véltem, ez inkább képletes. Hajlamos vagyok a családon belüli viszonyokból eredeztetni a gyermek személyiségének fejlődését. Hiszen hiába azonos a család, mindenkinek más a benne betöltött helye, szerepe. Maguk a szülők is képtelenek azonosan viszonyulni a gyermekekhez, a legnagyobb jóindulat ellenére. Sőt, egészen biztos, hogy mindenki más-más nevelést kap. Így gondolom. Dr Ransburg Jenő interjúját hallgattam a minap, ilyesmit is érintett, hogy a gyermek fejlődését milyen nagy mértékben befolyásolja az, hogy hányadik utód.
Kissé eltér e téma kérdésemtől, de valószínűnek tartom, hogy megengedhető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!