Megérné segítséget kérni?

19 éves lány vagyok, most kezdem az egyetemet, de már előre szorongok miatta. Tudom hogy nem fog menni, mégis belevagtam,habar azt se tudom mibe. Nem érdekel semmi, nincs jövőképem, csak egy terv, ami eléggé hadilábon áll, és vagy összejon vagy nem, de túlzottan nem hoz lázba. Évek óta elég "nyomi" vagyok, van hogy hetekig konkrétan depressziós vagyok. Vagy nem tudom. Pár napig jól vagyok, aztán pár napig szarul. Most a nyár egész jó volt, ha nincs iskola és semmit se kell csinálnom, nem kell kimozdulni akkor egész jól elvagyok. A tavalyi év szörnyű volt és nem csak az érettségi miatt. Akkor volt egy enyhébb pánikrohamom is amitől eléggé megijedtem, sose volt semmi bajom.

Konkrétan gyűlölöm magam, ahogy kinézek (nagyon túlsulyos vagyok), ahogy viselkedem, ahogy gondolkozom. Mindenen lehet változtatni, de évek óta nincs akaraterom semmihez. A gimiben kb 30 kilót híztam négy év alatt. Van egyfajta üldözési mániám is, mert mindig azt hiszem hogy idegesítek másokat, főleg ha a "problemaimrol" írok nekik, miközben őket elvileg nem zavarja. De sosem hiszek nekik. Félek a maganytol nagyon sokszor, így van hogy görcsösen akarok valakit akivel beszélgethetek (persze csak Facebookon). Találkozni már nem igazán szeretek, sem telefonálni.

Semmi önbizalmam sincs. Néha szeretnék egy párkapcsolatot, pedig tudom hogy alkalmatlan vagyok rá, több okból is. Sokszor még a saját barátaimat is eltaszitom a hülyeségeimmel. Vannak olyan emberek, akiknek egyszerűen nem való az élet, ilyen vagyok én is. Nagyon érzékeny vagyok, szinte mindenen el tudom/tudnám sírni magam. És mivel jelenleg is ilyen nyomorék vagyok, pedig semmi konkrét problémám nincs az életben, mi lesz velem később? Ha valaki, akit szeretek, meghal. Vagy vége lesz egy komoly kapcsolatnak. Vagy bármi. Mostanáig egész jól voltam, de most hogy közeleg az egyetem... Nem fogom kibírni, saját magamat akadályozom. Félek a bukastol. Hogy itthon mit szólnának. Félek segítséget kérni, akár pszichológushoz fordulni, pedig van rá lehetőség a suliban. De egyszerűen... Nem tudok. Nem merek. A barátaim szerint is jobb lenne ha mennék. Még anyám is mondta hogy jó lenne ha befejeznem ezt a depressziós hülyeséget. De nem tudom. És az a baj, hogy előre tudom miket mondana nekem egy pszichológus. És én úgysem fogadnám meg egyik tanácsát sem, úgysem csinálnék semmit, semmi sem változna. Felesleges lenne az egész.

Nem akarok így élni, de úgy érzem hogy én ehhez kevés vagyok egyedül, és bele fogok fulladni az életbe. De tudom hogy nem segíthetnének. Tudom hogy ti sem tudtok. Nem értem minek írtam le ezt a sok baromságot, valószínűleg senki se fogja végigolvasni. Mindegy.