Pszichopata lennék? Szociopatává váltam volna?

Régebben minden jobb volt,és barátaim is voltak.De miután a barátaim többsége és néhány osztálytársam elmentek,alig kaptam ingereket a környezetemtől.Magányos voltam,és és direkt idegesítettem a többieket amiatt,hogy végre legyen már valami izgalom a hétköznapjaimban.6.-ban már nem idegesítettem őket,viszont több problémám is kijött.Féltem éjszaka szörnyektől,szellemektől,régen olvasott rémtörténetek miatt,alig bírtam aludni.Van egy fantáziavilágom,később a gondolatolvasástól és chipeléstől,agykontrolltól meg hasonlóktól kezdtem rettegni.Vannak kényszergondolataim és kényszercselekvéseim is.Mentünk pszicsológuhoz,aztán voltunk pszichiáternél,aki beutalt kivizsgálára.Két hetet a kórházban töltöttem,aztán volt még egy hetet be kellet járnom a foglalkozásokra(ahol állítólag megnézték milyen vagyok közösségben).Ott és kórházban azonban nálam idősebb gyerekek voltak (13-14 év körüliek).Volt ott egy fiú is(a csoportfoglalkozásokon),akinek tetszettem,volt olyan,hogy megsimogatta a hátamat és az arcomat,de nem szóltam neki,hogy ez zavar,mert nem akartam megbántani.A telefonszámomat is elkérte,de egy gyenge kifogással nem adtam meg neki.Ő viszont odaadta nekem a telefonszámát,de amikor hazaértem a tesómmal elégettük a telefonszámát,ezzel azt jelképezve,hogy többet már nem kell találkoznom vele.Tudom,hogy nem volt a legjobb döntés,meg nagyobb bunkóság volt vele ez,mintha megmondtam volna neki,hogy hagyjon békén,de nem tudtam,hogyan közöljem vele.Megkaptuk a zárójelentést később anyával,abban szorongásos zavar,kényszeres zavar szerepel,meg talán az,hogy a szociális készségeim nem a legjobbak.Elmondta nekünk a pszichiáter,hogy felmerült Asperger-szindróma gyanúja felmerült.

A rettegést a gondolatolvasástól,a chipeléstől,agykontrolltól meg hasonlóktól kérdeztgetéssel talán megtudjuk oldani,de a kényszergondolatok problémáját nem.Most a lelkemben úgy érzem,van egy rész,ami üres.Egyszerűen úgy érzem,mintha nyomná valami a mellkasomat,és mintha lelkileg fáradt lennék.Már eszembe jutott az a múlt évben,hogy megölöm magam,mert ez így borzalmas.Olyan,mintha egy fal lenne köztem,és a valós élmények között,a valóságot alig bírom átélni.Vannak állat-és növénybarátaim,meg emberbarátom is,de ő átment egy másik iskolába,de még tartjuk a kapcsolatot.Van az osztályomban két barátnőm is,de ők boldogok egymás között,meg van egy fiú is,ő nem tudom,hogy kedvel-e engem,de én kedvelem őt,egy másik osztályba jár,kialakult baráti köre van,nem akartam zavarni.A húgom(aki 10 éves)elhívta magunkhoz az öccsét,meg őt is.Most iskolát váltunk.A pszichiáter felajánlotta gyógyszerek szedését,de én nem akarok gyógyszert szedni,mert én kiakarok jönni ebből a problémából,a gyógyszereket meg évekig szedni kellene.Már kérdezni is alig akarok,nagyon kedvetlen vagyok,szinte semmihez sincs kedvem.

Lehet,hogy nem tudok már szeretni?Mert,lehet,hogy csak azért ölelgetem anyát,mert hiányzik az ölelés.

Milyen érzés szeretni?Honnan tudhatom ezt?(mármint,hogy tudok-e szeretni)