A szorongás/kedvtelenség elleni gyógyszerek feliratása hogy történik? Kell magyarázatot adni? Mi alapján dönti el az orvos hogy kinek ír fel és kinek nem?

Nem rosszul gondolod ez nem így működik. Keress fel egy pszichiáter szakorvost először is. Legjobb ha magánorvoshoz mész (interneten találsz egy csomót) de ha nincs rá pénzed sztk-ban kérj időpontot.

Elmész pszichiáterhez elmondod a panaszaidat hogy szorongsz meg amiket itt leírtál. A legvalószínűbb hogy 10-15 percet bent leszel (sztksnál) és ad majd rá nyugtatót és antidepresszánst majd elmondja menj vissza kb egy hónap múlva és addig szeded a gyógyszereidet.

Bonyolult?

"A legjobb az lenne ha feliratnék az orvossal valamit amiben van hatóanyag is..."

LOL.

Ilyen gyógyszer a világon nincsen, szedheted a dilibogyókat évekig, évtizedekig, költhetsz rá több százezer forintot, míg végül a sok méregtől tönkre nem megy a májad és a veséd, a kezed-szád meg rángatózik az idegtől. A gyógyszeripar örülni fog, csak te nem. Nem fognak meggyógyítani, soha, mert nem a kiváltó okok kerülnek megszüntetésre. Mint ahogy egy kitörő vulkánt se tudnak eloltani a tűzoltók.

Bizonyára kedves szüleid rontottak el kiskorodban, "maradj nyugton, maradj csöndben, ne ficánkolj, elverlek mindjárt, viselkedjél, miért vagy olyan rossz, ne nyúlj hozzá, nem mehetsz sehova, hagyjál már békén, stb..." vagy az óvodatársak csúfolása, kiközösítő osztálytársak, visszautasító/megalázó szerelem, amitől befordultál és ha teheted kerülsz mindenkit, nehogy megint azt kelljen hallgatnod ahogy azt hánytorgatják fel "miért vagy útban".

Ha már ilyen ember-fóbiád van, menj ki az erdőbe gombát szedni, az olyan mint a kincskeresés, garantáltan magányos embereknek való elfoglaltság, ott senki nem fog zavarni, és tök jó pár órára "elveszni" az erdőben, távol mindenkitől.

Én is szombaton megyek, van egy cafrangos galóca lelőhelyem, meg az eső miatt hátha lesz mellé vmilyen tinóru, rántott gomba, nyami-nyami. :D

Még egy kis idézet Bryan Tracy Phoenix szemináriumából:

Kora gyerekkorban – a szülők hibájából, vagy a nevelésben elkövetett hibák eredményeképpen – a gyerekek elkezdik megtanulni negatív szokásainkat. Negatív szokásaink gyökere rendszerint a destruktív kritika. A destruktív kritika. Nagyon korán kezdetét veszi, gyakran már az első pár hónapban. A destruktív kritikát a szülők alkalmazzák, hogy irányítsák és ellenőrizzék gyerekeiket. Meg kell mondanom, ennek igenigen veszélyes és ártó hatása van a gyerekekre. Mert a destruktív kritika elkezdi aláásni a gyermek személyiségének integritását. A legtöbbünknek – beleértve magamat és Önöket is – valószínűleg többet ártott a destruktív kritika, mint az összes háború a történelemben. A destruktív kritika eredményeként kifejlesztjük a negatív szokásmintákat. A negatív szokásminták az ösztönzés feltételes reflexei. A negatív szokásminták az ösztönzés feltételes reflexei. A negatív szokásminták a kora gyerekkorban alakulnak ki, mégpedig az állandóan ismétlődő félelem és fájdalom hatására.

A destruktív kritika a testi fenyítés eredményeképpen alakul ki. Ezért az élet korai szakaszában kifejlesztünk 2 fontos megnyilvánulást, melyek életünk végéig elkísérnek, és minden másnál jobban gátolják képességeink kibontakozását.

Az 1. az ún. gátló negatív szokásminta. A gátló negatív szokásmintát úgy tanulja meg a gyerek, hogy állandóan azt hallja: „Ne! Gyere el onnan! Elég! Hagyj békén!”

És a gyereket megbüntetik. Bármikor, ha a gyerek megpróbál valami újat, belenyúl valamibe, megfog valamit, vagy véletlenül eltör valamit, a szülő robban, mert dühbe gurul, kiabál. Tudják, a gyereket kielégíthetetlen kíváncsiság hajtja arra, hogy felfedezze a világot. És mi történik vele, amikor éppen azt teszi, és közben véletlenül lever valamit? Ha a szülő elveszti a fejét, és megüti a gyereket, az elkezd úgy gondolkozni: „Mindig, amikor valami újat próbálok, mindig, amikor valami mást szeretnék, amikor átlépem a megengedett határait, amikor átlépem a kényelmi zónát, ha nem biztonságosan játszom, kikapok, megbüntetnek, megbántanak, beküldenek a szobámba, és szörnyen érzem magam.” Így aztán hamarosan kifejleszti azt az érzést, hogy: „Nem lehet! Nem lehet! Nem lehet! Mindig, ha valami mást akarok, megbüntetnek. Nem lehet! Nem lehet! Nem lehet!”

Így jön létre felnőttkorban az ún. kudarctól való félelem. A félelem a kudarctól egy feltételes reflex, ami a destruktív kritika hatására alakul ki még az élet első 5-6 évében. A félelem a kudarctól automatikusan működik. Idegesek leszünk, feszültek, szorongunk, és feszültség bénítja hasi idegközpontunkat. Legszívesebben visszahúzódnánk, és elmenekülnénk az esemény elől. A kudarctól való félelem a felnőttkori kudarcok legfőbb oka. És a legfőbb oka annak, hogy szunnyadni hagyjuk képességeinket. Valójában minden negatív szokásmintát a testünkön tapasztalunk meg.

Megnevezhetünk egy negatív szokásmintát, mert ténylegesen érezzük fizikai tüneteit. A kudarctól való félelem, a nem lehet, elsősorban a hasi idegközpontban jelentkezik. Volt már, hogy nyilvánosan kellett szerepelniük, vagy hogy be kellett számolniuk elért eredményeikről, vagy egy kellemetlen telefont elintézni? Legelőször a hasi idegközpont húzódik össze. Ha a helyzettől való félelem állandósul, nehezebben lélegzünk (huh, huh).

Szívünk gyorsabban kezd verni, leizzadunk. Néha migrénszerű fejfájást kapunk. Néha annyira összeszorul a torkunk, hogy nem vagyunk képesek beszélni. Kiszárad a torkunk.

Néha olyan elviselhetetlen a feszültség, hogy ki kell mennünk a fürdőszobába. Ezek mind reakciók. Nincs fizikai veszély, de van pszichikai. A feltételes reflex. Amikor ezek az érzések előjönnek, mindig hajlunk arra, hogy megfutamodjunk a szituáció elől, amely kiváltotta őket. Ez az oka annak, hogy sikertelenek vagyunk, mert visszahúzódunk.

Bryan Tracy elég jól ad elő karizmatikusan azonban nekem valahogy túl hideg és logikára építi a beszédét az érzelmeket hiányolom sajnos. Az a legnagyobb problémám vele hogy nem annyira spirituális mint pl az egyik nagy kedvencem Louis L. Hay akitől az 1984.-ben megjelent éld az életed című könyv nagyon sokat segített nekem a szorongásom leküzdésében. Többször megerőszakolta a szerzőnőt a saját apja, tinédzserként evészavarosvolt és öncsonkította magát vagdosással de leküzdötte és azon van hogy segítsen másoknak.

Vagy ajánlom Oprah Winfrey műsorait bár angolul vannak csak fent a youtube-on de nagyon jók mélyek és tartalmasak.