Ilyenkor mit kell tenni?

A fiam (17 éves) súlyos depresszióval küzd és új pszichiátere van.

Asszem olvastam már itt róla, nagyon illik rá: fiatal, szőke, nagyon kedves, udvarias; ő is azzal kezdte, hogy a gyógyszereket minimális szintre levigye.

Tényleg kezd jobban lenni, és már érzem azt, hogy használ az a sokévi szenvedés a pszichiátrián, de az a baj, hogy engem abszolút kihagy a beszélgetésből.

Mikor kérdezem, hogy miket mond el neki, mindig azt mondja, hogy majd a fiam eldönti, mit mond el és mikor.

Egyszer aztán nem bírtam tovább és kicsit faggattam. Erre olyat mondott, hogy ő a fiam gyógykezelését igyekszik megvalósítani, és tekintettel az állapotára, ha bármilyen módon ennek az útjába állok, abban a szent pillanatban el fog távolíttatni a fiam mellől.

Meg mondta szinte ordítva, hogy mit képzelek magamról, hogy rajta kérem számon azt, hogy a hülyeségem miatt nem bízik bennem a fiam.

Meg azt is mondta, hogy az ő dolga a betegei meggyógyítása, nem az, hogy a szülő kíváncsiságát kielégítse.

Én nagyon örülök, hogy javul, viszont azt semmiképp nem tartom helyesnek, hogy nem láthatok bele az életébe.

Amikor volt ez az összezördülésünk, akkor ugye mondtam neki, hogy ha így folytatja, fel fogom jelenteni. Erre azt mondta, hogy jelentsem. Ha van olyan bíró, aki elítéli azért, mert a betege az elsődleges szempont és nem a kíváncsiskodás, akkor nem hajlandó többé orvosként dolgozni.

Én nem tudom, mit kéne tennem. Tény, hogy nagyon erőszakos voltam vele, de azért ennyire nem kellene titokban tartania mindent, amiről a fiammal beszél.

Meg megnyugtatott, hogy semmi olyat nem mondott neki, ami miatt aggódnom kell, akkor ugyanis azonnal szólna, mert akkor ez lenne a beteg érdeke.

Szóval nem tudom...