Hogyan kell "túltenni magad" valamin?
Amilyen hülyén hangzik a kérdés, annyira valós. Finoman fogalmazva nem volt épp sétagalopp a gyerekkorom és ahogyan a családom bánt velem. A részletek valójában nem fontosak. Fizikai bántalmazásból csak korlátozottan jutott, nem fizikaiból viszont ami csak szem-szájnak ingere. Felnőttem, 30 fölött vagyok, de egyre inkább látom, hogy ezek a dolgok bizony meghatároznak.
Nyilván a pszichológiának megvannak a maga magyarázatai, miért és hogyan rondítanak bele a felnőtt létbe a korábban elszenvedett traumák... mindenhol azt látom hogy "ez meg ez történt velem, de feldolgoztam/elfogadtam/túlléptem rajta". Ennek a technikai részére lennék kíváncsi. Hogyan lehet feldolgozni, továbblépni olyan dolgokon, amiknek a megtörténtére már lehet nem is emlékszem, de mégis aktívan befolyásolják a kapcsolataim alakulását, a jelenlegi gondolkodásom, stb. Hogyan lehet kitörni azokból a borzalmas mintákból amiket otthonról hoz valaki? Hogyan csinálják/csinálták azok, akiknek ez már sikerült?
(Igen, próbálkoztam már a szaksegítséggel, nem vált be)
Lehet fikázni meg beszólongatni ha valaki úgy érzi, nem újság, hogy nem vagyok százas, de ha valakinek késztetése van imsét felhívni rá a figylmem, tegye nyugodtan :)
válasza:
válasza:A szakember nem gyógyít.
Csupán rávezet a helyes útra.
Gyógyulni a Te feladatod, ha betartod az instrukciókat.
Valóban, keress más "szakembert".
Két egyforma kőműves sem rakja ugyanúgy a téglákat.
Pedig mindkettő köműves. Vagy mindhárom?
Valaki biztos tud rávezetni. Türelem, hogy megtaláld.
válasza:A legnagyobb kérdés, hogy tartod-e velük a kapcsolatot. Ha igen, akkor baromi nehéz dolgod lesz, és ez adhat magyarázatot arra is, miért nem vált be a szaksegítség. Ha nem, akkor lehet elindulni egy úton, ami szintén évekbe fog telni, de megéri, és ha nem is tudsz megszabadulni az emlékeidtől, de teljes értékű életet tudsz élni később.
Kérdés az is, hogy saját családod van-e, mennyi barátod van, akik ismerik a szüleidet, közös ismerős, rokon. Nyilván minél kevesebb, annál egyszerűbb lesz túllépni.
Én már egész jól haladok, ha gondolod, beszélgethetünk erről.
Valamennyire tartom...
Egy ideig egyáltalán nem tettem, mivel kezdtek összekeverni a sarki bankautomatával, és nem voltam hajlandó hagyni magam.
Most kb az megy, hogy tartok annyi kapcsolatot, hogy ne kelljen állandóan hallgatnom. Kb annyi viszonyom van anyámmal, mintha valami távoli rokon lenne. Ha néhanap arra járok és találkozunk oké, az ő értelmezése szerint én "kiiratkoztam a családból" (amiért persze disznó vagyok :D). Közvetlen módon már nem tud izélgatni, abból már kiverekedtem magam. Most ott tartok, hogy próbálnám valahogy elgereblyézgetni a hosszú távú hatásokat, csak nem vagyok túl jó benne :/
Több szakembernél jártam, az a baj általában, hogy rájönnek, hogy nem a problémát nem látom, mert odáig már eljutottam, én is tudom mi a gáz, tudom hogy amikor irreális elvárásokkal szedem miszlikre a férfiakat akkor valójában csak a 10 évesen meg nem kapott szeretetet próbálom kipréselni azokból, akiktől úgysem kaphatom meg, mert egy férfi se tölthet be anyaszerepet... de úgy tűnik a dilidokikat csak arra tanítják meg, hogy segítsenek tükörbe nézni. Arra már nem, hogy hogyan lehet megváltoztatni azt, amit ott látsz.
hogy a kérdésre válaszoljak, nincs túl sok barátom, 1-2 van akit úgy tényleg annak mondok. Ők csak annyira ismerik a családom hogy kb 3x köszöntek egymásnak. Mindenről mindent nem tud senki az életemben, de ez a pár ember úgy nagy vonalakban azért tisztában van a történesekkel.
Saját családom nincs, gondolom nem túl meglepő módon :)
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!