Mit csináljak? Egyszerűen soha nem tudok elég jó lenni önmagamnak és már elegem van belőle!

15 éves lány vagyok

Igazából 2 dolog van, amiben sosem tudok megfelelni önmagamnak, és emiatt gyakran már élni sem akarok

1. A nyáron kezdődött az egész (előtte nem voltam ennyire maximalista sem)

Valamiért nagyon a fejembe vettem, hogy kövér vagyok, azt hittem, kb 60 kg lehetek, meg is lepődtem, amikor csak 55 voltam. Ennek ellenére nem voltam megelégedve, kitűztem magam elé az 50 kg-t célnak. Aztán láttam, milyen könnyen megy a fogyás, miért nem mehetnék 50 alá? Csak egy pár kilóval, mint a modellek. Persze akkor sem lett modellalakom, és utáltam magam érte. Fogytam még 2 kg-t, így 45,5 lettem. Itt megálltam, mert tudtam, hogy 16 alatti BMI-vel kórházba küldhetnek és anorexiával diagnosztizálhatnak. Meg is tartottam ezt a súlyt (megszállott kalóriaszámlálással), egészen ünnepekig, amikor felhíztam 50-re. Mások szerint még mindig túl vékony voltam úgy is, viszont én kövérnek érzem magam ezzel a súllyal, hiszen csaknem 18 a BMI-m, nem elég alacsony. Nem elég tökéletes, hisz a combjaim még kiszélesednek belül és a derekam épphogy 60 cm alatt van. Ráadásul egy Pro-Ana oldal szerint az én magasságomhoz (167 cm) 45 kg lenne "tökéletes", és én tökéletes akarok lenni, másképp nem jó. Nem akarok "félmunkát" végezni. Így hát el is kezdtem éheztetni magam, de mivel közben voltak pozitívabb időszakait, csak másfél kg-t fogytam azóta. Majdnem 2 hete aztán erőt vettem magamon és elkezdtem normálisan enni, de megint kezdődik elölről. Nem elég nagy a hely a combjaim között, mások vékonyabbak, nem látszanak eléggé a bordáim, vagy a combcsontom, nem érem körbe mindenhol a combomat, nem elég, nem elég, nem elég. Nem elég, ha azt mondják, szép vékony vagyok, én túl sovány akarok lenni. Nem elég, ha vékony vagyok, a legvékonyabb lány akarok lenni legalább az iskolában. Túl akarom teljesíteni az elvárásokat, csak akkor érzem azt, hogy elértem valamit.

De nem csak ezzel nem vagyok megelégedve a külsőmmel kapcsolatban, amiatt is sokat szenvedek, hogy szemüveges vagyok (bár állítólag jól áll), nem olyan szép az arcom, nem olyan dús a hajam és nem mint másoknak, meg utálom magam, amiért nem vagyok olyan, aki bármennyit eszik, egy grammot sem hízik, bár erről nem tehetek, mégis gyűlölöm, hisz ettől is csak távolabb kerülök a tökéletestől.

2. A tanulás. Mindig is jó tanuló voltam, a legrosszabb átlagom 4,6 körül volt.

Idén gimnáziumba mentem, 0. angol tagozatra (ha valaki nem tudná ezt azt jelent, hogy egy évig szinte csak angolóráink vannak, az elejéről kezdjük a nyelvet és év végére középfokú nyelvvizsgaszintre jutunk el). Ezelőtt sosem tanultam angolt, mégis utálom magamat, ha nem írok olyan jó dolgozatot, mint azok, akik mondjuk már 6 évet tanultak előttem. Nekem nem jó simán ötöst írni, nekem a legjobb dolgozatot kell írnom az osztályban. Ha négyest kapok, elsírom magam, ami miatt csak rosszabb lesz, mert utálok gyengének mutatkozni mások előtt. Nekem nem szabad, nekem erősnek kell lennem, a tökéletes lányok erősek. Ha kiderül, hogy nem írtam olyan jó dolgozatot vagy nem szerepeltem olyan jól egy versenyen, hogy azzal meg legyek elégedve (magyarul ha nem én csináltam a legjobban), akkor úgy érzem, nem érdemlem meg, ezért nem eszek, csak vacsorát legközelebb, mert olyankor figyelnek a szüleim, és nem akarok nekik is csalódást okozni azzal, hogy nem eszek. Jóformán az éhezés az egyetlen, amitől valamilyen szinten sikerékményhez jutok, amikor tovább és jobban bírom kaja nélkül, mint mások. Ha éhezek, úgy érzem megérdemlem, és ha eszek (általában a szüleim miatt), azt bukásként könyvelem el, de ha meg nem ennék, a szüleim megtudnák ezt az egészet, hogy milyen egy gyenge és haszontalan nyomorék vagyok.

Mit lehetne ezzel csinálni, hogyan tudnám megszeretni magam?

Érdemes pszichológushoz fordulni? (Ezt nem nagyon szeretném, mert utálok segítséget kérni, olyan szinten, hogy attól is bűntudatom van ha a szüleimtől kérek pénzt valamire, mivel én még nem keresek sajnos.)