Depressziós lennék? 16/L
Leszögezném, hogy nem sajnáltatni akarom magam. És minden, amit írok komolyan gondolok.
Szóval még a nyár közepén kezdődött. Valaki által rájöttem milyen ember is vagyok, önző, erőszakos, idegesítő stb. Akkor eléggé el voltam kenődve és próbáltam megváltozni. Nyár végére azt gondoltam sikerült. Jobban éreztem magam, vidám voltam, de a környezetem eléggé "furázott", de próbáltam erről nem tudomást venni. Aztán pár hét múlva "kiborultam" elkezdtem az öngyilkosság iránt érdeklődni, elfordultam az emberektől és elkezdtem falcolni. A barátaim és a családom azonban felvidított, mert akkor még megosztottam velük az érzéseimet. Jobban lettem. Néhány hét és újra megutáltam magam. És ez kb fél évig így ment, de egyre kevesebb "szünet" a "depis" időszakok között, és egyre inkább kezdtem a vidám korszakaimkor is azt gondolni, hogy bár meghalnék és egyre jobban rászoktam a falcolásra, kb mindenre ez volt a "megoldás". Másfél hónapja pedig csak egy-egy nap, amikor jól tudom érezni magam, de akkor sem tűnik el semmilyen depressziós gondolat, csak az érzet szűnik meg. Már nem telik el úgy nap, hogy ne sírnék, ráadásul van olyan, hogy megyek az utcán és olyankor kezdek el. És mindent, amit bárki mondott arról milyen vagyok (önző, szemét, idegesítő...) hallom a fejemben, és tudom, hogy igazuk van. Nincs kedvem semmihez, nem csak feleslegesnek hanem ártalmasnak érzem magam, bármit megpróbálok abból valaki mindig rosszul jár. Nem beszélek már senkihez, csak reagálok mindenre, de néha még azt sem. Már nem érdekel semmi, hogy nézek ki, mi lesz velem. Arra törekszem, hogy minél rosszabb legyen számomra, és folyamatosan érzem és tudom, hogy sokkal jobb lenne mindenkinek ha nem lettem volna. De nem ölöm meg magamat, mert azzal még több bajt okoznék. Nemrég pedig már iskolába sem tudtam menni, fájt/fáj a fejem, hányingerem van, és persze nem akartam emberekkel, főleg a barátaimmal találkozni. (Pedig amúgy nagyon szeretem a sulit)
És nem segítséget szeretnék, csak tudni akarom, hogy beteg vagyok-e vagy csak élettani szomorúság a dolog.
Igen, beteg vagy. Ez nem csak a tipikus tinédzser kor, a "majd kinövi".
Jobb lenne erről beszélni a szüleiddel, és vagy a sulipszichológussal, vagy egy magánorvossal kezeltetni ezt a dolgot, míg rossz vége nem lesz.
Szia!
A depressziónak is vannak fokozatai és te már egy elég szép fokát elérted. De még ki tudsz belőle gyógyulni. Ha szeretnél. És ha gondolod,megpróbálok segíteni,persze ez csak egy ajánlat.
Szóval szerintem már az "átlagos szomorúságnál" itt többről van szó.
Nos kisanyám azt leszögezem, hogy gyönyörű, érett, erős nő vagy.
Le sem kell sz....rnod az embereket!
Beszélj valakivel és az "ellenségeidnek" ne add meg azt az örömöt, hogy szenvedni lássanak...
Puszikállak
21/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!