Lehet olyan, hogy valaki az önutálat miatt az őrületbe kergeti saját magát? Van erre gyógymód?

Ez az önutálat téma elég felkapott dolog a tizenéves lányok körében. De amíg ők csupán felszínes és jelentéktelen dolgok miatt hangoztatják azt hogy utálják magukat, valójában nem csinálnak mást, csak sajnáltatják magukat (a vagdosással pedig a figyelmet akarják magukra felhívni).

Viszont az én esetemben az önutálat a folyamatos életvezetési problémák, az önbecsülés és önbizalomhiány, az állandó hangulatingadozások, a folyamatos emlékezetkiesések, valamint az állandó rossz döntések, a folyamatos balszerencse és a személyiségzavar eredménye.

Az önutálat nálam nem a figyelemfelkeltést szolgálja. Nem vagdosom magam azért, hogy ezáltal fölhívjam magamra a figyelmet. Ehelyett megfosztom magamat minden örömtől, és inkább annak „örülök” ha szenvedést tudok okozni magamnak. Viszont vagdosás helyett inkább a szerabúzus (folyamatos alkoholizálás – az abból adódó problémák – valamint altató és nyugtatófüggőség) és az egészségtelen életmód jellemző.

Néha úgy érzem, mintha énemnek volna egy másik oldala, ami a fent említett dolgok ellenkezőjét képviseli és nem képes elfogadni azt, hogy én magamra a saját ellenségemként tekintek. Ugyanakkor az énem ezen oldala eléggé fékevesztett, meggondolatlan, szűklátókörű és hihetetlenül ostoba (legalábbis ostobább, mint a józan gondolkodású énem). Többnyire akkor szokott baj történni, amikor valamilyen külső - általában pozitív élmény hatására – előtör belőlem. Ugyanis ekkor kezdek el hülyeségeket mondani és csinálni, amik miatt „normális tudatállapotba” állandóan fogamat szívom, és akár napokig is depressziós és/vagy ideges vagyok miatta (hogy hogyan hozom helyre a hibákat). Az egyik példa erre a túlköltekezés. Amikor elkap a hév és meggondolatlanul mindenféle hülyeségre szórom a pénzt – mondván hogy úgyis egyszer él az ember – nem is gondolva a holnapra. Valaki akkor nem tud így magáról, ha alkoholos befolyás alatt van. Sajnos én józanul vagyok ilyen hülye. De nemcsak az anyagiak szintjén vagyok ilyenkor meggondolatlan. Olyan ez, mintha akkor nem is én, hanem valaki más irányítaná a cselekedeteimet.

Viszont van az énemnek egy olyan oldala, ami negatív tényezők hatására (pl. tartós depresszió esetén) szintén ostoba és meggondolatlan dolgokat tesz, hogy próbálja magában leplezni a szégyen, a megalázottság és a zaklatottság érzését, amit a „felfokozott hangulatú én” okozott.

Pl. most itt ezt a kérdést, amit fölteszek ezen az oldalon. Holnap már átkozni fogom magamat miatta, hogy megint egy csomó hülyeséget hordtam össze.

Voltam már szakembernél, de az azt állította hogy valószínűleg „borderline” zavarom van. Próbáltam a hangulatjavító szerek szedését, de volt olyan hogy az egyiktől agresszívvé váltam, a másiktól elvonási tüneteim lettek, a harmadik az használt, de mivel hamar hozzászokott a szervezetem, mindig több és erősebb kellett. Pont ezért hagytam abba az ilyenek szedését. Egyébként hiába voltak kezdeti javulások, mindig sikerült visszazuhanni.

Én már feladtam annak a gondolatát, hogy normális emberként élhetek. Jó nekem, ha úgy élhetem a szürke hétköznapjaimat, hogy nincsenek érzelmek amik hangulatingadozáshoz vezetnek. (Úgyse tudnám magam megszeretni soha.) Pontosan ezért igyekszem saját magamat semleges érzelmi állapotban tartani. Igazából már évek óta azon fáradozom, hogy megszabaduljak az érzelmeimtől, hogy ne kerüljek azok miatt „hullámvasútba”.

Én csak azt szeretném, hogy a saját személyiségem ne kergessen engem az őrületbe. Erre szeretnék megoldást találni.