Lehet olyan, hogy valaki az önutálat miatt az őrületbe kergeti saját magát? Van erre gyógymód?
Ez az önutálat téma elég felkapott dolog a tizenéves lányok körében. De amíg ők csupán felszínes és jelentéktelen dolgok miatt hangoztatják azt hogy utálják magukat, valójában nem csinálnak mást, csak sajnáltatják magukat (a vagdosással pedig a figyelmet akarják magukra felhívni).
Viszont az én esetemben az önutálat a folyamatos életvezetési problémák, az önbecsülés és önbizalomhiány, az állandó hangulatingadozások, a folyamatos emlékezetkiesések, valamint az állandó rossz döntések, a folyamatos balszerencse és a személyiségzavar eredménye.
Az önutálat nálam nem a figyelemfelkeltést szolgálja. Nem vagdosom magam azért, hogy ezáltal fölhívjam magamra a figyelmet. Ehelyett megfosztom magamat minden örömtől, és inkább annak „örülök” ha szenvedést tudok okozni magamnak. Viszont vagdosás helyett inkább a szerabúzus (folyamatos alkoholizálás – az abból adódó problémák – valamint altató és nyugtatófüggőség) és az egészségtelen életmód jellemző.
Néha úgy érzem, mintha énemnek volna egy másik oldala, ami a fent említett dolgok ellenkezőjét képviseli és nem képes elfogadni azt, hogy én magamra a saját ellenségemként tekintek. Ugyanakkor az énem ezen oldala eléggé fékevesztett, meggondolatlan, szűklátókörű és hihetetlenül ostoba (legalábbis ostobább, mint a józan gondolkodású énem). Többnyire akkor szokott baj történni, amikor valamilyen külső - általában pozitív élmény hatására – előtör belőlem. Ugyanis ekkor kezdek el hülyeségeket mondani és csinálni, amik miatt „normális tudatállapotba” állandóan fogamat szívom, és akár napokig is depressziós és/vagy ideges vagyok miatta (hogy hogyan hozom helyre a hibákat). Az egyik példa erre a túlköltekezés. Amikor elkap a hév és meggondolatlanul mindenféle hülyeségre szórom a pénzt – mondván hogy úgyis egyszer él az ember – nem is gondolva a holnapra. Valaki akkor nem tud így magáról, ha alkoholos befolyás alatt van. Sajnos én józanul vagyok ilyen hülye. De nemcsak az anyagiak szintjén vagyok ilyenkor meggondolatlan. Olyan ez, mintha akkor nem is én, hanem valaki más irányítaná a cselekedeteimet.
Viszont van az énemnek egy olyan oldala, ami negatív tényezők hatására (pl. tartós depresszió esetén) szintén ostoba és meggondolatlan dolgokat tesz, hogy próbálja magában leplezni a szégyen, a megalázottság és a zaklatottság érzését, amit a „felfokozott hangulatú én” okozott.
Pl. most itt ezt a kérdést, amit fölteszek ezen az oldalon. Holnap már átkozni fogom magamat miatta, hogy megint egy csomó hülyeséget hordtam össze.
Voltam már szakembernél, de az azt állította hogy valószínűleg „borderline” zavarom van. Próbáltam a hangulatjavító szerek szedését, de volt olyan hogy az egyiktől agresszívvé váltam, a másiktól elvonási tüneteim lettek, a harmadik az használt, de mivel hamar hozzászokott a szervezetem, mindig több és erősebb kellett. Pont ezért hagytam abba az ilyenek szedését. Egyébként hiába voltak kezdeti javulások, mindig sikerült visszazuhanni.
Én már feladtam annak a gondolatát, hogy normális emberként élhetek. Jó nekem, ha úgy élhetem a szürke hétköznapjaimat, hogy nincsenek érzelmek amik hangulatingadozáshoz vezetnek. (Úgyse tudnám magam megszeretni soha.) Pontosan ezért igyekszem saját magamat semleges érzelmi állapotban tartani. Igazából már évek óta azon fáradozom, hogy megszabaduljak az érzelmeimtől, hogy ne kerüljek azok miatt „hullámvasútba”.
Én csak azt szeretném, hogy a saját személyiségem ne kergessen engem az őrületbe. Erre szeretnék megoldást találni.
válasza:
válasza:Sajnos nekem a "szakemberekkel" elég rossz tapasztalataim vannak. Jártam pszichiáterhez, ami csak arra volt jó az általa fölírt gyógyszertől tudtam aludni. Voltam több pszichológusnál is, de az egyik nemigazán szentelt különösebb figyelmet a problémáimra (a pénz többet számított neki) a másiknál a kezdeti javulások után mindig visszaesés történt. Ugyanezt tudom elmondani a különféle terápiákról. Ezért is van az, hogy megelégeltem ezt az egészet és inkább elfogadtam, hogy életem végéig „deffektes” maradok.
A helyzet az, hogy borzasztóan szociopata és introveltált típus vagyok, aki hajlamos a neurózisra és a mániás depresszióra.
Időközben utána néztem az általam leírt dolgoknak, és az ilyet úgy hívják hogy disszociatív személyiség. Nem tudom hogy tényleg az vagyok-e, minden esetre akkor kezdett el nálam kialakulni ez, amikor kezdtem "elfogadni" azt a tényt, hogy a borderline "gyógyíthatatlan".
Évek óta azon voltam, hogy teljesen magamba folytsam az érzelmeimet és közömbösen reagáljak az engem ért külső hatásokra. Mondhatjuk azt, hogy sikerült elérnem a célomat (magyarul mostanában elég ritka a mániás időszak, a helyét az általános közöny váltotta fel) de sajnos ez a fent leírt problémákat eredményezte.
Azt én sem hiszem hogy a GYK-n találok-e segítséget. Ezért sem tudom hogy minek tettem föl ezt a kérdést. (Pontosan az történt, amiről fent beszéltem.)
Párkapcsolatot nemigazán szeretnék. Elég ha magam életét pokollá teszem, nem akarom másokét is azzá tenni.
válasza:Nem azt kérdeztem szeretnél -e párkapcsolatot ,hanem akik melletted voltak párkapcsolatként(mert gondolom volt olyan )ők ,mit tapasztaltak ebből a jelenségből?Szülők?Egyéb közeli személyek?Érdemes lenne kikérni a véleményüket ők,hogy látják a tüneteid mert ez az öndiagnózis nem biztos ,hogy vezet sikeres kezeléshez.
Nem értem pl. ,hogyan beszélhetsz egyszerre borderlineról + disszociatív személyiségzavarról?Most akkor téged diagnosztizáltak?Mert a leírásodból nekem nem úgy tűnik annak ellenére,hogy szakember nyújtotta segítségről teszel említést.
válasza:Kedves kérdező! Először is le a kalappal előtted! Azt hiszem, állíthatom, hogy minden sorát átérzem az írásodnak, egy borderline személyiségzavarost köszönthetsz bennem. Nem is tudom, hirtelen mit írjak, mert ritkán talál az ember sorstársakat. Kevés ember tudja, mivel jár egy személyiségzavar, azt pedig még kevesebben, hogy milyen 6 éven keresztül félrekezelést kapni, mert még kiskorú vagy. Érdekes, hogy amint betöltöttem a 18-at, rögtön megkaphattam a borderline diagnózist. Lehet, hülyén fog hangzani, de hidd el, hihetetlen értékes ember vagy. A borderline-osokat lehetne érzőknek is nevezni akár. Minden érzést képes vagy átélni, mindenki érzéseit meg tudod érteni, még ha a többi ember azt is vágja rá, hogy dehogy tudod átérezni. Rengeteg pozitív oldala van annak, ha valaki borderline-os. Ezt persze úgy értem, hogy csodálatos dolgokat tudnánk adni az emberiségnek, ha normális terápiához tudnánk jutni, és a negatív tüneteket sikerülne idővel csökkenteni. Én ugyan fiú vagyok, így még nehezebb, mert olyan szépen beivódott a köztudatba, hogy egy fiú nem érez erősen dolgokat, a férfias jellemük nem engedi. Az egy másik történet, hogy meleg is vagyok mellette (igen, tudjuk, hogy borderline-os nem állíthat magáról semmit sem biztosan, mert egy puszta álláspontom is ötször meg tud változni egy óra alatt, nemhogy az identitásom, de könnyebb ezt mondani mindenkinek, mint elmagyarázni, hogy személyiségzavaros vagyok..), nos, szóval alapból lányosabb vagyok belül, és nagyon érzékeny. Aztán jött a borderline, hogy lol, nehogymár csak ennyi legyen, meg is tízszerezte a törékenységemet, hogy minden érzést a legmélyebben tudjak átélni. Ahogy látom, téged annyira nem izgat a diagnózis oldal, csak szeretnél változtatni, pedig kíváncsi lettem volna, milyen tüneteid vannak. Én erősen a pszichotikus felé húzok, nem hallok, látok dolgokat, enyhe érzékcsalódásaim vannak csak, viszont az egyben tartott gondolkodásom nagyon könnyen szét tud esni, és van, hogy napokig vonaglok a szorongástól, mert olyan dolgokat táplál belém az elmém, amik nem igazak, plusz még erre rájött egy kényszerbetegség is, főleg kényszergondolatokkal...
A szerabúzust teljesen megértem, voltak csúnyább időszakaim, de az alkoholt letettem, a gyógyszereket viszont nem tudom. Már a legkomolyabb antidepresszánsok csoportjából kapom az SSRI-ket, és természetesen én is szedem a nyugtatókat. De még így együtt sem erősek, hogy 'józanon' tartsanak, sokszor kiszakadok magamból napközben. Estére picivel több nyugtatót szedek, egész pontosan 1,5 mg alprazolámot, plusz egy egész antidepi tablettát, ami erős szedatív hatással rendelkezik, ezért nem szedhetem csak negyedekben napközben. Szomorú ezt kijelenteni, de csak ezek a szerek képesek épeszűen tartani ideig-óráig. Plusz az utóbbi hónapokban, hiába veszem be a gyógyszereket estére, beüt a kopár üresség, mintha kiszakítanák a lelkem, és üvölteni tudnék az érzéstől, hogy semmit nem érzek. Pokoli érzés.
Kapcsolataim eszméletlen viharosak, párkapcsolatot képtelen vagyok kialakítani, mert villámgyorsan kötődöm halálosan, ezzel pedig mindenkit elriasztok magamtól. A családommal nagyon erős, már szinte beteges kötődésem van, leginkább édesanyámmal. Baráti kapcsolataimat viszont nem vagyok képes egészséges szinten tartani, van, hogy órákat beszélgetek másokkal, ráírok erre-arra, be nem áll a szám, aztán napokra izolálom magam mindenféle szociális tevékenységtől. Nem a hangosabb fajtába estem bele, hanem a csendeseb fajtába, ami annyit tesz, hogy ha dührohamom van, nem kezdek el visítani, és szétverni magam körül mindent, ha nagyon nem bírom, elvonulok, a húsomba harapok, tépem a hajam, meghánytatom magam, de úgy, hogy senki ne vegye észre. Nem tudom te melyikbe tartozol. Itt Mo.-n még eléggé el van maradva a borderline felfogás, mert csak azt titulálják 'tiszta' borderline-osnak, aki hangos, tör-zúz, introvertált módon adja tudtára másoknak az érzéseit. Külföldön már külön foglalkoznak a másik fajtával, a 'csendes' vagy extrovertált borderline-osokkal.
Javasolni azt tudnám, hogy mindenképp keress szakembert, lehet találni jó TB-s pszichológust, csak ritka, mint a fehér holló. És ne utasítsd el az antidepresszánsokat, mert nagy valószínűséggel szedned kell majd. Személyiségzavart nem lehet lábon kihordani, segítség nélkül, beleőrülni (sajnos) nem tudsz, de nagyon-nagyon eldurvulhat, és majd hajléktalanként fogsz véget vetni az életednek. A borderline-nal pedig főleg nem lehet játszadozni. Szintén Mo. elmaradottságára írható, külföldön már vannak gyógyszerek kifejezetten borderline személyiségzavarra, itthon még leragadtak az SSRI-knél. Szomorú...
A legjobbakat kívánom neked kedves kérdező! És ne feledd amit írtam: hihetetlen dolgokra lennél képes, ha a rossz ("démoni") oldalt el tudnád nyomni!
válasza:Kedves válaszolók! Felejtsétek el az összes baromságot, amit írtam. Csak rámjött megint a bolondóra és elgurult a gyógyszer. :P
Jólesett kiírni ezt a sok hülyeséget, de majd találok megoldást a problémáimra. Köszönöm azok hozzászólását, akik válaszra méltatták a kérdésemet (akár pozitív vagy negatív értelemben).
válasza:"Később, ha előtör 'teljes pompájában' valami, sokkal rosszabb lesz."
Akkor majd elfojtsuk őket! Ahhoz úgyis értek. Annyira nem fog eltorzulni az agyam hogy "embert öljek" (hálisten).
Egyébként ami "pozitívum" jellemző velem kapcsolatban:
- Nagyon szeretem a természetet és az állatokat
- Kedvelem a művészeteket (képzőművészet, zene, irodalom)
- Szeretem a gasztronómiát
Tehát "egyenlőre" annyira még nincs elborulva az elmém. Néha tényleg rámtör a bolondóra, és ilyenkor hülyeségeket mondok és csinálok. (Ha ez utálatos emberi tulajdonság, akkor most bennem van egy utálatos emberi tulajdonság.)
Rájöttem arra, ahhoz hogy ne őrüljek meg, el kell fogadnom magamban azt a tényt, hogy én egy deffektes bolond vagyok.
Nem vagyok vallásos és a buddhizmus közelebb áll hozzám, mint a kereszténység, de én mégis ehhez szeretnék igazodni:
"Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa."
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!