Miért szégyellem, ha valamiben jobb vagyok másnál?

En is igy voltam pl a suliban utaltam ha nekem lett a legjobb a dolgozatom es majd elsullyedtem ha a tanar meg ki is hangsulyozta.

Azt sem szeretem ha valahol nekem a legjobb a ruham, telefonom. Pedig szeretem a szep dolgokat, de akkor is.

Rendesen elvezem, hogy az en kutyam a legrosszabb a kutyaiskolaban :D

Fura ez, nem tudom mitol lehet.

21/L

Szüleid hogy reagáltak arra, ha valamiben jó voltál?

Gúnyoltak "dicséretekkel"?

Óvodában, kisiskolásként nem kaptál beszólásokat, amikor elértél valamit?

Nem kellett mindig nyerni hagyni a kisebbeket, pl. testvért?

Elso vagyok.

Szerintem kb. 10/7-8 vagyok.

Nem tudom igazabol, nem nagyon hiszem el ha dicsernek.

Engem elegge elhanyagoltak a szuleim, nem volt sosen eleg amit teljesitettem.

Matek 5helyett csak 4.

Ilyesmik, sosem dicsertek meg igazan.

En sem dolgozom, pedig abba hagytam a sulit.

Hasonlitunk egymasra.

Idegenek milyennek latnak?

Falusi iskolába jártam, a többség nem volt túl jó képességű, műveletlenek voltak, nehezen ment nekik a tanulás, elég 'paraszt' családból származtak, nem volt érték számukra az olvasás meg a jó jegyek... Ahogy a szüleiknek sem, ezért ha nem is szegényen, de elég szerényen éltek.

2-3 lány volt még rajtam kívül, akik olyanok voltak, mint én. Mindig mi írtuk a jó dolgozatokat, mi kaptuk a jó jegyeket, mi jelentkeztünk, mi segítettünk a tanárnéniknek. Emiatt folyamatosan azt hallgattuk, hogy stréber, nyaller, buzgómócsing, okoska... nekem még az is a bűnöm volt, hogy szemüveget kellett hordanom, így aztán pápaszemes szuperokoska lettem a szemükben.

Volt, hogy órai munkára a kitűnő válaszaimért beírtak egy ötöst, aztán óra végén még egyet, én nagyon büszke voltam az első padban, a többiek pedig elkezdtek morogni és nevetni a hátam mögött, hogy tanárnéni kedvence, stréber, mit veri magát az ötösre... én meg annyira elszégyelltem magam, hogy inkább csúnyát mondtam a tanárnéninek, csak húzza ki az ötösöket. Feladtam saját magamat és az eredményeimet csak azért, hogy a sok tuskó befogadjon maga közé és ne tűnjek ki közülük.

Versenyekre is csak mi hárman jártunk, mi szavaltunk verseket, mi jártunk szakkörökre, a többiek tojtak rá magasról, utána pedig irigykedtek ránk. És ha 25 ember egyszerre utál, csak mert jobb vagy náluk valamiben (illetve jobban igyekszel), miközben régen jó cimborák voltatok, az elég kellemetlen tud lenni ahhoz, hogy kiváltsa belőled azt a kényszert, hogy inkább ne légy jó semmiben.

De ugyanez volt a pénz témával is. Sosem voltunk gazdagok, szimplán az a szerencse ért, hogy az én szüleim dolgoztak cigizés, kocsmázás, lottózás meg otthon s**gvakarás helyett. Így nekem megvolt az a luxus, hogy minden nap tudtam vinni magamnak szalámis szendvicset meg mellé egy müzliszeletet, sőt, még a sulibüfében is tudtam venni néha édességet vagy üdítőt.

És bár nekem akkor még mobiltelefonom sem volt, semmi drága holmim, sőt, a bátyáim kinőtt ruháit hordtam, mégis folyamatosan cikiztek, hogy mi milyen gazdagok vagyunk, hogy mi milliomosok vagyunk, nekünk mindenre van pénzünk, de közben folyton ott legyeskedtek körülöttem és kunyeráltak MINDENBŐL, nekem meg sosem volt szívem megtagadni tőlük, úgyhogy végül mindig mindenemet elszedték irigységből.

Úgy vetették a szememre, ha bármiben jobb vagy szerencsésebb voltam, mintha valami rossz dolgot követtem volna el. És hiába voltak rám büszkék a szüleim, egy gyereknek mégis csak az számít legjobban, hogy a "barátai", az iskolatársai mit gondolnak és főleg mit mondanak róla.

Ez sajnos mély nyomot hagyott bennem, sokszor azon kapom magam, hogy ha épp összejön valami vagy jól mennek a dolgok, akkor inkább nem mondom senkinek, nehogy rosszul érezze magát valaki miatta... miközben én folyton hallgatom mások dicsekvését vagy büszkélkedését.