Tönkremegy az életem és a legkevésbé sem érdekel. Mit csináljak? (19/L)

#15-ös vagyok.

Ha azt vesszük alapul, hogy a modern pszichológia lényegében egy működő áltudomány (vess csak egy pillantást Freud-ra), és ez nyílt titok, a pszichiátria pedig erre alapul, akkor talán egy elég jó képet kapunk a helyzetről.

A depresszió nem betegség résszel én például - "depressziós létemre" - egyetértek, legalábbis annyira, hogy lássam, hogy semmiféle gyógyszer nem kell a "gyógyításához". Tudom, hogy mi segítene rajtam (legalábbis van valamiféle elképzelésem róla), de jelenleg ezek nem megvalósíthatóak, nem elérhetőek, vagy csak szimplán meggátol benne a szorongás, ami miatt nem tudom elhagyni a házat...

Például, pontosan tudom, hogy ha ez a német barát itt lakna a szomszédban, akkor minden problémám legalább 80%-a azonnal eltűnne, mintha soha nem is lett volna, mert elképesztően hasonlóak vagyunk mindenben.

A másik dolog, ami bizonyítja számomra, hogy a depresszió nem betegség, az a tény, hogy a depressziómon meg az általános életfelfogásomon rengeteget segített az, hogy elolvastam a sztoikus filozófusok írásait.

Olvassátok el megint az első válaszomat, hogy milyen helyzetben vagyok; most pedig hozzátenném, hogy semmiféle önsajnálatom nincsen, nem gondolom, hogy "nekem több rossz jutott az életben, mint másoknak" (ahogy erre egy humoros igen-nem, 566 kérdéses személyiségteszt rákérdezett), és így tovább.

Szóval: gyógyszerek nélkül is tudom az irányt, és gyógyszerek nélkül is találtam olyan dolgot, ami hatalmas mértékben enyhítette a vélt problémáimat. Az utolsó dolog, ami maradt, az az erő hiánya, hogy elinduljak abba az irányba. Ezen még dolgozom. :)

Freud azért elég messze van a moderntől. :)

Azért meg, mert nálunk szar, szerintem nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy áltudomány.

Nem attól betegség egy betegség, hogy gyógyszer kell rá. Szerintem az, ami belülről meggátol abban, hogy úgy éld az életed, ahogy szeretnéd, ahogy előtte élted, az bőven kimeríti a betegség fogalmát.

Az jó, ha neked pontos elképzelésed van róla mi segítene. Sokaknak nincs. Velük, és a nembetegségükkel mi lesz?

Nem vagy te stressze, túlterhelt? Én akkor szoktam hasonlót érezni, mikor túl sokat melózok.Én felismerem ezt az érzést, tudom, hogy ilyenkor csak egy-két nap alapos pihenés, kikapcsolódás kell és utána jó lesz minden.Szerintem talán nálad is hasonló gond lehet.Túl sok a feladat, kevés idő jut magadra, a pihenésre, barátokra.Emellé plusz a dilibogyóknak is lehet ilyen lehangoló hatásuk!

Néha nagyon egyszerű a megoldás: engedj meg magadnak egy kis lazulást, pihenj, aludj sokat, menj el a barátokkal valahová és eszedbe se jussanak a feladatok.

A leszarom tablettánál pedig nincs hatásosabb.Pár nap után aztán szivesebben veted majd bele magad tanulmányokba.Kell az egyensúly.

Thalassa Ház, Tündérhegy, vagy bármi hasonló, ahova pár hónapra elvonulhatsz a világtól, hogy feltárd, feldolgozd a mélyben meghúzódó lelki gubancokat, traumákat.

A gyógyszer csak tüneti kezelés, ami meggyőződésem szerint csak tovább rontja a dolgokat hosszú távon, ha nem jár hozzá érdemi terápia (ami alatt nem heti 1 óra egyéni terápiát értek).

Nekem éveken át "állítgatták" a 3-4 féle gyógyszerből álló kombinációkat anno. Egy részét önkényesen elhagytam, a maradékról "lehoztak" a Thalassában, ahol a szüleimmel való kapcsolataimon, illetve hibás konfliktuskezelési rutinjaimon dolgoztam emellett. Az ott eltöltött 6 hónap óta semmilyen piszichoaktív gyógyszert nem szedek, szenvedélybetegségek sem utalkodtak el többé, és különösebb mentális gondom sem volt (csak azon a szinten, mint kb minden halandónak, aki nem tökéletes családban nevelkedett).