Egy kudarc után teljesen kifordultam magamból, és nem tudok változtatni magamon akárhogy akarok. Alább részletesen. Valaki adna esetleg tanácsot, segítene?

Körülbelül egy hónapja kaptam egy lehetőséget hogy dolgozzak grafikusként, rendszeres munkát kaptam volna, azonban többszöri próbálkozás után sem sikerült megfelelni az elvárásoknak. Nagy lehetőség lett volna, hogy kitörjek a szabadúszók közül, jelenleg egyetemen tanulok, pénzem alig, tartozásom az van, de csak a család felé, folyamatosan törlesztem. Munkáim csak alkalmi, most 1,5 év után szakadt meg a munkahelyemmel a munkaviszonyom. Barátnőm van, körülbelül 3 hónapja, nagyon egymásra találtunk, tényleg úgy érzem, hogy megtaláltam akivel leélhetem az életemet, és ő ugyanígy érez.

A tényleges problémám, hogy megvan mindenem, mégsem tudok örülni dolgoknak, nem tudom értékelni őket, nincs kedvem semmihez nem akarok semmit sem szívesen csinálom, de csinálom mert muszáj (nem a kapcsolatban, itt munkára gondolok). Tudom, hogy nagyon szeretem, mindent megbeszélünk, mert ezen csak így lehet átmenni, de a kudarcom óta azt sem tudom mit kezdjek magammal, van hogy elindulnak a fejemben a gondolatok, mennyi teendőm van, mi hogyan tovább, és ilyenkor nem tudom leállítani a gondolkodást, elterelni a figyelmemet, és innentől fogva ez néha át is megy szorongásba, heves szívverés, zihálás, pánikolás.

Minden reggel mikor felkelek, még ha a barátnőm mellett is, úgy érzem alapbeállításon szar a reggelem, hiába állok jobban, pozitívabban a dolgokhoz, konkrétan megvan mindenem, olyan életem van amit mások szeretnének, de mégsem tudom élvezni.

Nagyon sokszor szinte érzéseim sincsenek igazából, ami van az a bűntudat, mert ilyenkor nem érzem a szerelmem iránt amit kéne, viszont ugyanúgy nincs kedvem, motivációm semmi máshoz, ez a bűntudat pedig felőröl.

Ez már odáig fajult, hogy szexuális vágyam sincs, nyilván jól esik a közösülés, és szeretem, de a beindulás része valahogy mindig kimarad, egyre több gondot okoz ez állapot a párkapcsolatunkban, és sokszor úgy vagyok vele, hogy nem akarok a barátnőm terhére lenni, mert nyilván őt is megviseli.

Fogalmam sincs mit kellene tennem, egyelőre várom, hogy elmúljon, de ez már lassan 1 hónapja tart, és komolyan abban fáradok el mentálisan, hogy a kedvem/morális állapotom ne a béka segge alatt legyen.

Volt valakivel már hasonló? Tud valaki tanácsot adni?

Most jutottam el arra a pontra, hogy akármennyire is nem akarok elmenni pszichológushoz, kénytelen leszek ha ez a héten nem változik, mert hazavágja a kapcsolatunkat, amit egyáltalán nem akarok.

Ami még érdekes lehet, édesapámnak bipoláris zavara volt, 1,5 éve elhunyt, ön kezűleg vetett véget életének, viszont akkoriban én ezt a vártnál jobban viseltem, és én tartottam a lelket a családban többnyire. Hallottam többektől azt is, hogy lehet, hogy most jön ki rajtam igazán.

Kérlek titeket, kedves válaszolók, csak akkor írjatok bármit, ha komoly, ízetlen viccelődésekre sajnos most nem igazán vagyok nyitott.

Köszönöm előre is! F/21