Mégis mit tehetnék?
Kérlek segítsetek!
Úgy 16 éves koromban volt egy pszichózisom.. Nem emlékeztem rá sokáig, hogy mit történt. Egyik alkalommal az anyám nagyon kiakadt, és elcibált pszichológushoz. (Nem mondott út közben semmit, csak üvöltözött, így azt sem tudtam hova megyünk..) Anyám elmondta mi történt (mit tettem) a pszichológusnak, én meg nagy kidülledt szemekkel néztem akkor. Mert hát nem tudtam róla... Erre az orvos ezen az alkalmon, mivel még kiskorú voltam anyámnak kínálta az ETC lehetőségét...Anyám aláírta a papírt...Ezután megkaptam az ETC-t...sikítottam közben nagyon durva volt..Tudni kell, hogy anyámmal nagyon rossz a kapcsolatunk...Lelki szinten. ezt nehéz megmagyarázni, én szeretném, tisztelném..de borzasztó gonosz ember... Általában titkolózott és ezután is ezt tette, merthogy elégette a papírt, hogy én soha ne tudjam meg mi történt, majd rendszeresen a kajámba tette a gyógyszert! Miközben ő elment itthonról, suliból megjöttem és ami ki volt rakva az asztalra, azt kellett megennem... Na most, a gond, hogy én nem mindig ettem meg.. mert az volt a mániám, hogy anyám felakar hizlalni.. (amiben amúgy volt igazság)
Az, hogy mit tettem! Hogy milyen pszichózisom volt nem írnám le. A lényeg, hogy engem minden egyes nap bántottak iskolában nagyon durván, és minden egyes nap főzőkanállal várt az anyám az ajtóban és ahogy beléptem az ajtón, szarrá vert...Más családtag (velük sincs szoros kapcsoltam) nem volt itthon. Nem volt normális kötődésem, szociális kapcsolataim..Valójában hazaértem, alig vártam, hogy ezeken átessek, és "kikapcsoljak"..
A lényeg, hogy erre rá, úgy kb 3 évre, 19 évesen esett le, hogy én milyen dolgokat tettem!!!! Eszembe jutott minden, pont miközben fogat mostam. Összeroskadtam és bőgtem a fürdőszobában, eszembe jutott az ETC,képek ugrottak be a történésről....tisztán emlékszem, hogy rakták azokat a sz*rokat rám, hogy benn ültem egy terembe fogalmam sem volt semmiről, előtte kitöltettek velem valamit, és hogy kinn néztek, egy ápoló is ott volt, és miután hatalmasat sikítottam, kimentem, és az anyám rám ugrott úgy ölelt meg, hogy rám akaszkodott, az ápoló meg az orvos csak lesett és utánam mondta valamelyik, hogy "szegény"...mivel úgy sántikáltam... és le voltam lassulva.... Értitek??!! Volt egy pszichózisom..És ahelyett, hogy anyám megbeszélte volna velem, és megkérdezte miért tettem mi történt, leszedáltatott!!! És a nővéremmel amúgy gyűlölnek engem 2 rosszindulatú a családban. Rendszeresen lehülyéznek kipletykálnak. Szoktam hallgatózni...Múltkor is mondta anyám, hogy ETC-t még egyszer nem merne elvinni rá, mer nagyon durva volt, de hogy akkor megérdemeltem! Én senkinek, az ég világon senkinek nem tudtam ezt elmondani... Azóta sokszor van hogy elbambulok, még 18 évesen tikkeltem 1-2x az is biztos a gyógyszer kimaradás miatt volt. Azóta 19 éves korom óta mióta leesett a történet, maga a pszichózis, és mindennek a következménye, fogalmam sincs mit tegyek. Mert ez egyszerűen feldolgozhatatlan...A lelki terror ami megy anyám részéről elenyészik emellett..Kollégiumban élek, de néha hazajárok, megszoktam őt és a rosszindulatát..Gonosz ember sajnos..Sumákol, butának néz! Szörnyű butának tart...Érzem, tudom, látom is... Nem hallgat meg, ami van amit ő lát az az igaz. Ha jobbra mentem, de szerinte balra, és én megakarom neki magyarázni, hogy nem jobbra mentem, nem hiszi el, és addig ordít vagy bánt lelkileg míg azt nem mondom, hogy neki van igaza!!! Anyám beteg...mindig is az volt..ahogy villódznak a szemei miközben üvölt, sajnos...biztos vagyok benn..De engem is azzá tettek a körülmények, pedig semmi bajom nem volt...... Próbálok dolgozni, tanulni, végzem a dolgaim de olyan mintha álomvilágban élnék.. De én próbálkozom...Mások is látják, hogy furcsa vagyok, mindig mondják, pedig nagyon igyekszem..Talán nem nézek kívülről annyira butának..Borzasztó nehéz, olyan folyamatosan mintha egy üvegbúrán keresztül szemlélném a világot... Mit tehetnék...???? Nem vagyok bolond:S...Igazat írok..
Megjegyzem: Anyám azt hiszi, hogy nem emlékszem semmire..Mert neki az orvos azt mondta, hogy nem fogok...(Fiatal kis orvos volt nagyon..valószínű akkor végzett nem rég) De csak átmeneti amnéziát okozott... (retrográd amnéziát...) Előbb is utána olvastam, tényleg így van... Jelenleg 22 éves vagyok, és fogalmam sincs mitévő legyek...Esküszöm nem kamu történet...
válasza:Most is megver még?
Én konzultálnék a háziorvossal, családsegítővel, Nane-val.
válasza: válasza:Az sem fogja megoldani a problemadat, ha elkoltozol. Az ilyen gyermekkori traumak nem mulnak el nyom nelkul. Ezert javasoltam a pszichologust, vagy pszichiatert...
Amugy ilyen beavatkozasra nem kenyszerithet senki! Fenott ember vagy, a jovahagyasod nelkul semmilyen kezelesnek nem vethetnek ala!!! Erre torveny van ma. De amugyis csak akkor johet szoba, ha mas egyeb modszer terapia nem segitett.
Pszichologus meg gyogyszert sem irhat fel neked, nemhogy ilyen kezelest...foleg ha mankent mesz...
válasza:Hat akkor az nem tudom milyen pszichologus volt. En voltam 2nel is, egyik sem mondott ilyen baromsagot.
Egyik egesz jo relaxacios, felhipnozisos terapiakkal segitett feloldani a regi problemakat, erzelmileg megbirkozni a multbeli dolgokkal. Neki ez volt a szakterulete.
Utana kis idovel felkerestem egy masikat, aki a szemelyiseg fejlesztesben segittet sokat. Hogy ratalaljak onmagamra vegre, segitett megkuzdeni elhelyezni enegem a jelenlegi eletemben (munka, csalad, baratok) stb. Sokkal kiegyensulyozottabb lettem tole.
válasza:Basszus, ez nagyon gáz, még így is, hogy nem tudjuk, mi történt.
(Kíváncsi az ember, esetleg ha egyszer úgy érzed, privátban megírhatod.)
Számomra még az is furcsa, hogy próbálsz normális viszonyban lenni az édesanyáddal.
Nem az a rossz, amit akkor tett - abban a helyzetben azt látta jónak.
De hogy gonosz és lelketlen, azzal téged tönkretett.
Jól írták előttem, ez nem fog magától elmúlni.
Ezt bizony egy jó szakemberrel együtt kell megoldani.
Szerintem nem kell pszichiáterhez is meg pszichológushoz is menned.
A traumát és a gyökérokokat kell feloldani, és ebben egy jó pszichológus segít.
Baromság, hogy felejtsd el. Maximum elnyomhatod, de épp ettől lesz kihatása az egész életedre, és soha nem fogsz tudni egy normális emberi kapcsolatot kialakítani.
Remélem nem én voltam figyelmetlen, de számomra nem derült ki, nő vagy férfi vagy-e.
De mindegy is, szerintem egészen biztos, hogy ez a "nevelés" visszaköszön majd a párkapcsolataidban.
Selejtesnek, csökkent értékűnek fogod magad érezni, mert az anyád ezt sulykolta beléd. Alárendelt viszonyt fogsz keresni, és így kihasználnak, megaláznak majd.
Tisztába kellene tenni, amíg igényed és motivációs is van erre. Később lehet elfogadod, beletörődsz, nem lesz időd, kedved.
22 évesen még előtted az élet, de ha kialakul egy rutin, munka-háztartás-rossz párkapcsolat, gyerekvállalás, akkor belefásulsz mindenbe, és nem fogsz erre időt meg energiát szánni. Ezáltal sosem leszel boldog, és majd 40 évesen döbbensz rá, hogy elcseszték az életed, és amikor még tehettél volna, nem tettél semmit ellene.
Na de ne így legyen, hiszen te is akarod a változást!
Ha elsőre rossz pszichológust fogtál ki, sajnos van ilyen, nem te vagy az egyetlen.
De már tudod, mire van szükséged, és célzottan kereshetsz.
Ezen az oldalon is rengeteg ilyen kérdés van, várossal együtt.
Ha nézelődsz az adott városban, találsz neveket, majd rákeresel célzottan a névre, és jó eséllyel fogsz találni véleményt.
Én az első alkalom előtt rákerestem a pszichiáterre, nagyon pozitív dolgokat írtak róla.
A pszichológust meg facebook-on néztem meg, el is mondtam neki. Nem volt benne semmi rossz szándék, csak kíváncsi voltam, hogy néz ki, egyáltalán szimpatikus-e.
Szóval keress egy új orvost, mert egy hozzáértő sosem mondana olyat, hogy felejtsd el a traumáidat.
Sőt, azt tartom reálisnak, hogy ez egy elég hosszú, több éven át tartó kezelés lesz.
Kitartást kívánok!
Én még az elején járok az utamnak, de nekem segít és erőt ad mind a tudat, hogy hamarosan megyek a pszichológushoz, mind a gyógyszerek. Utóbbit nem akarom hosszú távon szedni, de most jól esik, hogy van mire támaszkodni.
Kijött a szexualitásomban is igen... Az a típus vagyok amiről írsz, és nő. De nem tudom, hogy ez miért gond... Normálisnak érzem, bár tudom, hogy nem az mások szerint! Az elégít ki, ha durván bánnak velem, és egy erős jellemű pasi van mellettem. De emellett szeretném, hogy segítsen, és támogasson mindenben. Nem akarom, hogy agyon verjen, csak szeretném ha segítene, mellettem lenne szeretne, és amit tudnék megadnék neki mindent... Mondjuk ilyet még nem találtam sajnos... Ezen nem tudok változtatni, de gondolom, hogy nem egészséges.. Én nem szeretek központba lenni, sosem szerettem. Mikor még nem bántott senki kisgyerekként, akkor is visszahúzódó voltam, és túlérzékeny. Semmi önbizalmam nem volt. De soha nem szeretnék olyan lenni mint az anyám. Ő pont az ellenkezőm. Apu fölött parancsolkodik. Ágaskodik, csak neki van igaza.. Én szégyenlem a viselkedését is, ha valaki látja.. Akkor inkább vagyok az ellenkezője... Tulajdonképpen ez is az oka lehet annak, hogy nem jövünk ki...Hiszen ha a lány nem hasonlít az anyjára..nem azonosul vele, az csak konfliktusokat szül nem?
Inkább próbálok találni egy párt, elköltözni, és akkor már jobban leszek idővel..Kitudja egyáltalán akarok-e így családi életet, beállni a sorba... Minek szüljek gyereket úgy, hogy lelki roncs vagyok? Áh..amíg nem vagyok stabil érzelmileg biztos, hogy nem. Én nem akarom tönkretenni egy gyermek életét! Még véletlenül sem..Messze vagyok én még attól, hogy családot alapítsak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!