Kényszerbetegség - milyen megoldás lehet még?

Nagyjából a fél életem azzal töltöttem, hogy kényszerbeteg voltam. Hogy pontosan mivel kezdődött, azt nem tudom már, pedig többször próbáltam felidézni. Félelem az alapja mindennek, megtettem bizonyos cselekedeteket, hogy elkerüljek dolgokat. Eddig "egyszerűbb" volt a dolog, bár ugyanolyan kínzó. Csak egy példa: ha a piros poharat veszem el és nem a kéket, akkor sikerül a vizsgám / megdicsér a főnököm / jó napom lesz... tudom, én is érzem, hogy ez két egymástól független dolog,de az agyam nem érti, és ezt eddig hiába magyaráztam az orvosoknak, ők sem értették.

Az utóbbi fél év az igazi pokol. 6 hónap alatt vesztettem el a nagybátyám,a nagynéném és a nagymamám. Azóta a legújabb félelmem a halálhoz kapcsolódik,és nem magammal kapcsolatban.A családom féltem.

Beszéltem velük erről, tudnak a problémáimról, hála Istennek normális, nyitott a kapcsolatom velük. A gyászt is próbáljuk együtt megoldani,de mivel már külön élek, nem látom őket minden nap, és ez is ront a dolgon, hiszen nagyon féltem őket. Félek őket elveszíteni,és ez az érzés tölti ki már az egész életem.

Az éjszaka a legrosszabb. Hajnalig fent vagyok, gyötörnek a kényszeres gondolatok,pakolászok,számolok, lefekszem, és a végén olyan fáradt vagyok, hogy zokogni kezdek. Elegem van ebből. És nem, nem akarok újra orvoshoz menni,hogy hozzám vágjanak valami gyógyszert,ami nem megoldja, csak súlyosbítja a gondomat. Jártam nagyjából az eltelt 15 év alatt 4 pszichológusnál és kettő pszichiáternél.A vége mindig az lett, hogy gyógyszert kaptam, amit pár szem után letettem. Hogy miért? Mert rosszul voltam, képtelen voltam dolgozni és tanulni. Legutóbb Rivotrilt írt fel az orvos, mondván "ez majd segít",de súlyos hallucinációim voltak tőle, mivel dolgozom és tanulok,így csak rontott a helyzeten.

Igyekszem rendszeresen meditálni, jógázni, eljárni a barátaimmal,elvonni a figyelmem. Nap közben még csak-csak elvagyok, de estére,mikor egyedül maradok, újra kezdődik. Próbáltam olvasni, tök jó,amíg másra figyelek. De aztán mikor elfáradok, és becsukom a szemem,elfog a félelem és kezdődik az egész előröl.

A családomon és két barátomon kívül senki nem tud erről, mert szégyellem. Egyszerűen nem értem, hogy felnőtt fejjel miért nem tudtam ennyi idő alatt ebből kijönni, ráadásul szeretet vesz körül, nem arról van szó,hogy otthon se értenék. A barátaim mindig azt mondják, most már csak elmúlik,hiszen tisztában vagyok a bajommal, és "kívülről nem látszik".

De már 15 éve tart, és eddig az összes orvosi segítség hasztalan volt.

Van még valaki ennyire súlyos helyzetben? Bármilyen történet, tanács, kritika jöhet,mindennek örülök. Szeretnék ennyi év után valahogy kilépni ebből, tiszta fejjel gondolkodni, pihenni...mivel az agyam egész nap kattog,és éjjel sem tudok kikapcsolni.

Előre is köszönöm a válaszokat!

30/N