Nem bírom tovább, úgy érzem hogy, sikertelenségre vagyok ítélve. Minden nap szenvedés. Volt már valaki hasonló helyzetben?
Háttér röviden: nem támogat a családom semmiben, rossz anyagi helyzet, nincsenek barátaim, szorongásos zavar, depresszió, figyelemzavar
Idén kezdtem az egyetemet. Több éve depresszióval és szorongással küzdök, ami megakadályoz abban, hogy barátaim legyenek, de ami még elkeserítőbb, hogy a depresszió teljesen tönkretette az agyamat, egyszerűen nem tudok koncentrálni semmire sem, nem tudok megtanulni semmit. 2 tárgyból is bukni fogok az első(!) félévemben, iszonyatosan szégyellem magam. Ráadásul épülnek ezekre további tárgyak, így valószínűleg csúszni fogok a diploma megszerzésével is, már ha egyáltalán képes leszek megszerezni. Én már 16 évesen, a depresszióm kezdetekor segítséget kértem pszichológustól és beszéltem a szüleimnek is a problémáról, de egyáltalán nem támogattak, csak hibáztattak a romló teljesítményem miatt. Négy éve járok pszichológushoz és szedek antidepresszánst is, de ezek csak arra jók, hogy kicsit lelassítsák az állapotom romlását. Egy használhatatlan roncsnak érzem magam. Nem tudok funkcionálni. Szinte nem érdekel semmi sem. Néha megütöm magam, hogy végre 'felébredjek' ebből a kábulatból. Úgy érzem, hogy kimerítettem minden lehetőségemet. Borzasztóan vágyom rá, hogy végre sikeres legyek és elismerjenek, de azt látom magam körül, hogy szinte kizárólag az lehet csak sikeres, akinek támogató szülei vannak és jó anyagi körülmények között nőtt fel. Azok pedig, akiknek valamilyen mentális problémájuk van, jellemzően a legrosszabbul teljesítőek és a legrosszabb tanulmányi átlaggal rendelkezőek és egyben ők azok is, akiknek rossz a családi hátterük. Azt mondják, hogy küzdjek keményebben, de én már nem bírom tovább. Szerintem a kemény munka=siker hatalmas hazugság. Amíg jó anyagi körülmények között éltem, voltak barátaim stb. addig sokkal kevesebb befektetett energiával tudtam jó eredményeket elérni. A különbség ég és föld. Amikor elveszítettem mindent, azt hittem, hogy majd csak keményebben kell próbálkoznom és minden megoldódik. Egy ideig működött is, ha kellett kétszer annyit tanultam, mint a többiek, elmentem dolgozni iskola mellett, de aztán tovább romlott az állapotom és már nem 2-szer, hanem 5-ször, 6-szor stb. annyi erőfeszítést kellett tennem az eredményekért, mint a többieknek. Egy idő után világossá vált, hogy egyszerűen többre nem vagyok képes. Úgy érzem, hogy sikertelenségre vagyok ítélve. Volt már valaki hasonló helyzetben? Van innen kiút?
válasza: válasza: válasza:Van kiút, persze, csak szépen neki kell állni, és elindulni rajta. :)
Nekem a "szalámi taktika tud valamennyire bevállni. Csak szépen lassan lépésenként. Mint ahogy a szalámiból vágsz le egymás után nagyon-nagyon vékony szeleteket.
Ne is gondolj arra mi van még előtted, ne arra koncentrálj, csak az éppen következő dolgodra, és azt végezd is el.
Például ha van még vizsgád, akkor most csak arra koncentrálj, hogy azt megcsináld. Addig minden erőddel azon legyél, hogy az (jól) sikerüljön, semmi másra gondod ne legyen. Ha túl vagy rajta, eredménytől függetlenül jár a vállveregetés. Az eredmény függvényében pedig kezdődik a következő feladat. (Beiktathatsz egy pihenőnapot/pár órát jutalomként, az is segíteni fog)
Ugyanígy az elbukott tárgyakkal kapcsolatban: Elbuktad? Akkor elbuktad. Azon ha meggebedsz sem tudsz változtatni. Nézz inkább előre: mi épül rá? tényleg csúszás lesz belőle? Járj ennek a végére. Gondold meg esetleg, hogy mit szeretnél akkor: 1 évvel hosszabbra kitolva elosztani a tárgyaidat, vagy esetleg kérvénnyel próbálkozni a csúszás elkerülése érdekében. (Lehet csúszol majd egy évet, de csak úgy mondom, hogy utána 40-et fogsz dolgozni. Ahhoz képest szerintem ez kutyafütty.) Aztán jöhet a következő kérdés, milyen tárgyakat vegyél fel jövőre, mit csinálj esetleg ha több szabadidőd lesz (pl. öntevékeny kör, munka, pihenés...) és így tovább szépen lassan szeletelgess az élet minden területén.
Ne akard látni az egészet, nem is kell azzal foglalkozni. Annak is meglesz a maga ideje.:)
Szóval csak szépen lassan szeletenként, és menni fog:) És nagyon fontos, hogy gondolatban mindig megjutalmazd magad, minden egyes apró lépés után.
Egyébként nem tudom hova jársz egyetemre, de ezt a "mi lesz ha megcsúszok, lesz-e diploma" dolog szinte nincs olyan a környezetemben, akit ne érintett volna. Nagyon sokan buktak tárgyat már az első félévükben. Ott talán még a beleszokás miatt könnyebben is elcsúszik egy-egy tárgy, mint később. Szóval abszolút nem vagy egyedül ebben a helyzetben.
válasza:Nem tudom mennyire aktuális még a kérdés, de azért leírom az én tapasztalatomat.
Jelenleg romokban az életem, bizonytalan vagyok a jövővel kapcsolatban, a szüleim, testvérem, barátaim mind elhagytak, továbbléptek az életükkel. Konkrétan az ágyból kikelni is kín szenvedés, és most lehet hogy hülyén fog hangzani de a Frozen II (Jegvarázs) tart életben.
Van benne egy idézet:"When one can see no future, all one can do is the next right thing".
Lázán fordítva a lényeg hogy ha kilátástalannak tűnik a jövő csak annyit tehetsz hogy a következő tennivalóra koncentrálsz, bármilyen apró is az.
Depressziós reggeli rutin: mi a következő lépés? Felkelni. Oke, ez máris egy apró sikerélmény. Nagyon nincs kedvem hozzá, de a következő dolog hogy meg kell ágyazni, apró lépés de ez kell stb.
Mi a következő? El kell menni fogorvoshoz.. Nem halogatni, mert ez a következő lépés, elmenni.
Bármennyire is nehéz, és bármennyire is apró és jelentéktelen, ezek az apró kis lépések amik a legtöbbet segítenek nekem. Mikor minden kilátástalan csak vészek egy mély levegőt és emlékeztetem magam: just do the next right thing:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!