Miért váltam üvöltöző sárkánnyá?

Hát hallod, ezt biztos nem volt könnyű még így anonim módon sem kimondani magadról. Már ez egy jó nagy lépés előre:)

Szerintem itt tabletták nem segítenek. Úgy érzem a leírásodból, hogy valami hiányzik az életedből a családod mellett.

Talán otthon vagy még a gyerekekkel? Kellene már valami kis siker, elismerés, valami, ami megelégedettséget ad?

Egészen más akkor összeszedetten viselkedni, amikor különösen fontos dologról van szó -pl. terhességi diabétesz-, és más a helyzet, ha „csak úgy” általában volna ez elvárás magunkkal szemben, lényegében tét nélkül.

„Nyomoznod” kéne. Azaz feltenni magadnak azokat a kérdéseket, amik segítségével felderítheted, hogy mi nem kerek az életedben. Mert, amikor az ember lánya jutalmazza/vigasztalja magát evéssel, vásárlással (nekem is ismerős, hajaj), akkor –hiába is tagadni-, valami nincs rendben velünk, körölöttünk. Férjjel, gyerekneveléssel (jó anya vagyok-e), anyagiakkal, anyóssal, lakhatással, munkahellyel (visszavárnak-e)…

A nőkre jellemző inkább, ha valami gond van körülöttnük, akkor elsősorban önmagunkat hibáztatjuk, ostorozzuk. Ezért keresünk egy kis vigaszt a hűtő környékén, és egyre nő a bánatháj. Ami újabb ok a boldogtalanságra, és már benne is vagyunk nyakig abban a bizonyos ördögi körben.

Szerintem leginkább akkor bírunk ellenállni a finom falatoknak, ha van kiért, miért, ha jön közben egy apró pozitív visszajelzés. (Habár dr. Csernus szerint ne azért változzunk, hogy ezért lelki simogatást kapjunk, de én már csak ilyen gyarló vagyok:))

Úgy látom egészen fejlett önkritikával vagy megáldva, szerintem sikerülni fog felderíteni, mi a te gyenge pontod. Ezzel kéne szembenézned. Aztán valamit tenned.

Ja! És ne bántsd magad annyit. Ülj már le egyszer és írjad össze azokat a tulajdonságaidat, amiket jónak tartasz magadban, legalább tizet. Az egyensúly érdekében tíz rosszat is összegyűjthetsz -ha tudsz:)-, aztán vesd össze őket! (Mert hogy lehet egy napon említeni azt, hogy bármikor ugrassz, amint szüksége van rád a gyerekeknek, azzal, hogy mondjuk rád férne egy fogyókúra. Ráadásul előbbi állandó tulajdonsága a személyiségnek, utóbbi meg változtatható:). Visszaemlékezni pedig nem arra fognak a gyerekek, hogy de karcsú volt anya, hanem arra, hogy milyen jókat játszott velünk!)

Előre bocsátom: Nem gúnyolódom, vagy viccelődöm!

Én is így voltam, kb. A doki nyugi tablettát írt fel, de utáltam a gondolatot, hogy gyógyszert szedjek, rászokás, stb. Egyik alkalommal barátnőm megkérdezte: Szexuális élet rendben? Hát hogy lenne rendben hulla fáradtan, még ha általában "eredménnyel" is zárult az együttlét? Elég gyakori? Hogyne, elég gyakori nekem, örülök ha végre aludhatok.. Na de olyan szinten fáradt voltam, hogy amikor ágyba kerültem, már szinte aludtam is. Amikor közeledett a férjem, gyorsan túl akartam lenni rajta, végre aludhassak, aztán vagy sikerült kielégülnöm, vagy nem, őszintén szólva nem is érdekelt. De egyszer csak beugrott, hogy miért ne próbáljam meg kezelni magam. Programomba iktattam a maszturbálást. Ismétlem, nem kamuzok, nem viccelek. Nap közben, amikor nem voltam fáradt. Eleinte minden nap, aztán csak kétnaponta, függetlenül attól, hogy szexeltünk-e a férjemmel. Utána már egyre ritkábban. Tehát nem volt a férjemmel baj, nem erről van szó, hanem egyszerűen feszültségoldónak használtam a maszturbálást. Félrevonultam a fürdőszobába délután, és hajrá. Használt. Hamar leszoktam az üvöltözésről, és tényleg nem voltam annyira ingerelhető. Ez sok évvel ezelőtt volt. Ma mondjuk, az idejét nem tudom, mikor csináltam utoljára, nem volt rá szükség, de semmi rossz érzésem nincs ezzel kapcsolatban. Tehát hogyha nincs baj a szexuális életetekkel, akkor is hasznos lehet, jobb, mint nyugitablettát szedni.

"szinte minden este elalvás előtt elképzeltem ,hogy meghalok,megszökve az élet elől, és megkönnyebbülés volt" - nem vagyok szakember, de azért ez kemény dolog, ok nélkül nem jut ilyesmi az ember eszébe. Szerintem a túsúllyal való elégedetlenség csak a felszín, a valódi problémát meg eltemetted jó mélyre. És talán nem is a mában kell keresned, hanem a múltban, talán a gyerekkorodban.

Ráadásul túlságosan maximalista vagy. Lehetetlen minden téren tökéletesnek lenni!!! Engedd meg magadnak a hibázás lehetőségét is:)

Javult már a helyzet a kérdésed óta?