Több mint 1 hónap múlva kaptam időpontot pszichiátriára, addig megőrülök, gyógyszert sem kaphatok, és jön a karácsony, nem tudom túlélni?

Az a helyzet, hogy az évek alatt eltűntek mellőlem a barátok, mert nem törődtem velük, de most van 3-4 ember, akivel felvettem a kapcsolatot, és akár naponta meghallgatnak.

Nagyon hálás vagyok nekik.

Tehát elmondani el tudom.

Egy vadidegen semmivel sem lenne jobb, aki nem ismer sem engem, sem a helyzetet. Ő azért ül ott, hogy hallgasson, de attól nekünk nem lesz jobb.

Nem az egész lakásra volt meg a pénz, hanem kis "apróságokra", úgy mint csempe, burkoló munkadíja, olcsó konyhabútor.

Össz-vissz 200 ezer körül.

A festés, meg ilyenek nem kellett volna, hogy megtakarításból menjenek, az egy sima fizetésből kijött volna, legalábbis amíg ketten kerestünk.

De azon a héten, amikor elment, volt a villanyszerelő, és már egy hónappal korábban beadtunk egy teljesítménynövelési igényt, mivel villannyal fűtünk.

A növeléshez új szabványos villanyóraszekrény kell, a szekrény és a munkadíj 130 ezer volt.

A maradék kis pénzből meg az történt, hogy eddig ugye közösen fizettük a rezsit, most meg elment, és minden rám maradt, így abból a pénzből mindent kifizettem, amit eddig ő fizetett.

Volak kis költségek, pl. tévé 3000, szemétdíj, vízdíj 6000, meg ilyesmik, de pl már akkor volt egy elmaradt és egy frissen elkészült mobiltelefon-számlánk.

Közös számlánk volt, az én nevemen. Az egyik 16, a másik 20 ezer. Már eleve ez is sok. Kifizettem őket.

Épp a héten készült el a novemberi számla, azt hittem infarktust kapok, 53 ezer ft. Ebből ő 44 ezer, emelt díjas számot hívott.

Persze azt mondja, majd kifizeti. De ezt mondta az előző kettőre is. Viszont azóta sajnáltatja magát, hogy neki albérletet kell fizetnie, meg sok volt a kaució, meg keveset kapott, mert táppénzen volt.

Meg hogy én fizettem az összes rezsit így utólag, pedig még előző hónapban ott lakott, de erre meg azt mondja, hogy az ő pénzéből meg kaját vettünk és éltünk.

A mobilokat lemondtam, kötbért kell fizetni, mert még 1,5 év hűségidő hátra lett volna.

Tehát egy hónap alatt 16 + 20 ezres számla, elkészült a friss 53 ezres számla, és hamarosan kijön egy 42 ezres kötbér.

Közben ő rendelt a saját nevére egy zsír új készüléket részletre és egy új előfizetést.

Na ezekre ment el az a kis pénz.

Meg talán a fürdőszobát helyretettük volna belőle.

Az csak néhány tízezer.

Ha nem ebből a "megtakarításból", akkor egyszerűen fizetésből, erre futotta volna.

Egyedül már nem futja.

A hitelbe ő "hajszolt" bele, 12 évet voltunk együtt, 5 éve vettem fel, azért egyedül én, mert akkor még én kerestem jobban, és ő épp éjszakás volt, mikor másnap délelőtt menni kellett az ügyvédhez az adás-vételit megírni. Nagyon fáradt volt, nem jött el, így tulajdonképpen én lettem az 1/1 tulajdonos, de kettőnknek vettük, kettőnkért, hogy majd családunk lesz, és mindvégig közösnek is tekintettük. Hiszen ő is csinosítgatta, dolgozott rajta.

Most meg egy pillanat műve, és úgy áll hozzá, hogy neki semmi köze ahhoz a házhoz, nehogy már még 13 évig fizessen, főleg hogy semmit sem ér.

Mondtam, menjünk el egy ügyvédhez, a fele az övé, mindig is az övé volt, de azt mondja, lemond róla, ezáltal a hitelről is.

Jogilag igen, jogos, de mennyire etikus ez? Azért nem szerepel ő a papírokon, mert fáradt volt 5 éve eljönni, most meg engem a nyomorba taszított az apukámmal együtt.

De hogy adja elő? Én taszítom őt a nyomorba, ha ezt elvárom tőle, mert neki albit is kell fizetnie, meg még szálljon be a hitelbe, meg ott a kocsi, meg éljen is meg valamiből...

De az már nem érdekli, hogy mi miből élünk meg, vagy hogy van-e mit ennünk, vagy hogy az öreget nem tudom orvoshoz vinni.

Rehabra beadni nem tudom, az nem úgy megy, hogy beviszem és beveszik. El kéne menni többféle szakrendelésre, de hogyan? Nincs ilyen autós ismerősünk, és a benzint sem tudnám állni. Meg a több órás várakozást a kórház előtt. Egy ismerőstől ilyet nem várhatok el, de nincs is ilyen ismerős.

Visszatérve egyébként normális pillanataiban azt mondja, segíteni fog a hitelben. De többnyire bekattan, és olyankor ordít, hogy mégis mit képzelek én, milyen pénzéhes vagyok, csak a pénzét akarom, eddig is csak azt akartam...

Igaz semmije sem volt, amikor érettségikor hozzánk költözött, az én szüleim tartottak minket éveken át, sőt egy ideig én kerestem jobban, 120 körül, ő akkor 80-at kapott.

Csak 3-4 éve keres jobban, de azóta az enyém dupláját.

És többször ordítva a fejemhez vágta, hogy pénzéhes vagyok.

Szóval sajnos ez a rohadt pénz a legnagyobb probléma, a lelki részén lehet idővel túllendülnék, de ezt nem tudom megoldani, kilátástalan.

Nem akarok én rászokni semmire, csak ezt a nehéz időszakot átvészelni valahogy, valami antidepresszánssal. Nem örökre szedném.

De 2 hétig otthon karácsonykor, magányosan, épp a legrosszabbkor, belehalok. Halálosan unalmas lesz, tévézni nem szoktam, de nem is bírnám nézni a boldog családi és romantikus filmeket.

Komolyan nincs motivációm élni, ezeket a dolgokat nem tudom magamban helyretenni, ehhez én kevés vagyok.

Falun, kis pénzből, egy rossz állapotú házban, majdhogynem fűtés nélkül, fürdőszoba nélkül, egy beteg emberrel, orvosi és egyéb segítség nélkül...

Önkormányzat egyébként pont nem segít, próbáltam. Házi gondozás van, de az nem kell, hiszen nem egyedül él, én tudok mosni rá meg kitakarítani.

Anyagi segítséget nem adnak, az egy főre jutó jövedelmünk jónak tűnik papíron, csak épp putris körülmények között élünk.

Na és ezért nem merek majd soha oda vinni senkit, mert szégyellem, ahol lakunk. Egy pasit sosem vinnék oda...

És ugye nőként már "benne vagyok a korban". Már rég szülnöm kellett volna.

Kinek kellenék? 33 éves vagyok. A korombeli pasiknak huszonéves csajaik vannak, jól tudják, hogy egy 30-as már gyerekre és családra vágyik. Senki sem fog beleugrani, csak mert én öregszem. Meg az, hogy mi ketten megérjünk erre...és a kapcsolatunk ilyen szintre jusson...12 év kellett hozzá.

Beleőrülök, komolyan.

Még ha épp tavasz lenne, és sütne a nap vagy vmi...