16 evesen meg akarom olni magam. Mit tegyek?

és meg ne öld magad, nem éri meg, hidd el

Szia! Ez sajnos rám is elmondható, mivel amikor még suliba jártam, nem is olyan régen, mikor az Általános iskola 8. osztályát kezdtem 16 évesen, még minden rendben volt velem, volt akaraterőm az élethez... Nem voltak olyan gondjaim, vagy problémáim, hogy az öngyílkossági kísérletekkel foglalkozzam, mivel 8. elején beleszerettem egy nagyon csinos lányba és szinte éreztem, sőt biztos voltam benne, hogy ez az érzés kölcsönös... Amúgy jelenleg 20 éves vagyok és Krisztián-nak hívnak!:) De továbbmegyek az írásban... Szóval, hogy volt az a csinos lány, beleszerettem és egész 8. közepéig minden símán ment, hanem azután jött egy iszonyatosan nagy fordulatpont az életemben, gondolok itt most arra, hogy egyszer csak egyik napról, a másikra elkezdtem hiányozgatni az iskolából... volt úgy is, hogy először csak egy hetet, aztán kicsit később jöttek a nagyobbnál nagyobb kihagyások. Végül odáig fajultak a dolgok, hogy szinte már be sem akartam menni az iskolába és akkor jött az, hogy hiányoztam majdnem 3 hónapot a suliból... utóvégül persze már bementem arra az 1-2 hétre még, ami maradt a suliból, hogy legalább kijavítsam az egyeseimet 4-5 tantárgyból, mivel az osztályfőnököm is volt olyan melegszívű és eltekintett a hiányzásaimtól és igazolta az igazolatlan óráimat. Ezek után, mikor sikeresen kijavítottam az egyeseket és befejeztem az Általános 8. osztályt, megkérdezték tőlem, hogy: "hova szeretnék tovább menni fősulira?" Erre én azt hazudtam, hogy Csókán szeretnék tovább tanulni, fodrászatot. De semmi kedvem sem volt hozzá, csak füllentettem, hogy hát na mégis mondjak valamit, ne csalódjanak bennem a többiek. Szóval aztán már nem jártam tovább sehova sem, véglegesen ott hagytam a sulit, és persze ezután jöttek a gondok velem kapcsolatban, mikor már betöltöttem a 17. életkoromat.. Depressziós lettem, én sem akartam már mást csak meghalni, véget vetni az életemnek és bevallom őszintén, hogy azóta 3 év telt el és még mindig ebben az állapotban vagyok, egyszerűen nem látom a kiutat a sötétségből, ami körbevett... Nálam is voltak olyanok, nem is 1x, hogy szedtem be gyógyszereket, napokat az ágyban feküdtem és már nem érdekelt semmi az ég adta világon, fohászkodtam a jóistenhez, de hiába, meg az ilyen hasonló dolgok, amiket csak eltudsz képzelni magadban. Volt olyan is, hogy elmentem egy pár hetet melózni, az kicsit segített, viszont nem lettem boldogabb tőle. Nem éreztem teljesnek az életemet, mintha folyton hiányzott volna még valami a pénzen kívül, hogy boldog legyek.. Mint ez kiderült, az a bizonyos lány hiányzott az életemből, akit tiszta szívemből szerettem, és aki viszonozni tudta az érzéseimet. De ez már sajnos elment, ez már a múlt, csak sajnos még mindig nem tudtam túl tenni magam rajta... Volt olyan, hogy kárt tettem magamban, mikor törkéssel felvágtam az ereimet, de csak csekély sérülést mertem csinálni, nem tudtam elmenni addig, hogy mélyebbre csináljam a sebeket.. mintha valaki, egy őrangyalka azt suttogta volna a fülemben megállás nélkül, hogy "Ne tedd". Nem akartam ráhallgatni, de nem is mertem lépni az öngyílkossággal kapcsolatban.. Azóta is számtalanszor megfordult már a fejemben, hogy felakasszam magam, vagy sem, mert őszintén nem tudom mit tehetnék még annak érdekében, hogy jobbá és elviselhetőbbé tegyem a nyomorúságos életem. Ha ezt végigolvastad és, ha igen, akkor remélem nem voltam nagyon unalmas a magánéleti problémáimmal, és szeretném megköszönni neked is és másoknak is a figyelmüket, akik végigolvasták ezeket a sorokat... És, ha van kedved, nekem nyugodtan írhatsz ide választ, vagy elkérheted az e-mail címemet is és akkor tudunk privátban beszélgetni... Nekem nagyon jót tenne az, ha tudnék beszélni egy olyannal, akinek olyan hasonló problémái vannak, mint nekem. Nekem lehet, jót tenne és szerintem neked is.:) Üdvözlettel: Krisztián!:)

Ok