Valaki, , érezheti, , ha elmebeteg lesz? Vagy bekövetkezett már, ugye még nem?
Figyelt kérdés
4-5 éve depressziós vagyok, szoktam remegni ok nélkül, ha közösségbe megyek hányingerem van, nagyon ideges vagyok, szédülök, már-már az ájulás határán vagyok. Ha boltba kell mennem, akkor sosem megyek, vissza utasítom a lehetőséget, mert annyira ideges leszek, hogy egyszerűen nem bírok elmenni. Iskolába mindig ideges vagyok, koncentrálni nem tudok. A kiskutyámon kívűl mindenkit szó szerint utálok. --> Egy évvel ezelőtt rám törtek ,,rohamok,, , hogy nem jó boldognak lennem, és a fejemet a falba vertem, a kezemről csuklótól ujjak elejéig teljesen nagyobb-kisebb foltokban lerágtam a bőrt, már-már vérzésig.(Tudni illik róla, hogy nevelt gyerek vagyok, egy éves koromtól nevelnek. Az előtt az anyám ,,kínzot,, --> egyszer a forró parázsba dobott, többször késsel elvágta az ujjam, az ollót is egyszer belevágta a csuklómba. (Tudom, most azt fogjátok hinni, hogy ez csak egy kamu kérdés, de bárcsak az lenne, én is ezt kívánom, csak sajnos nem az). Vertek is kiskoromban, és egy kutyával voltam kizárva az udvarra, vele kaptam enni, vele aludtam stb.. ez 7-8 hónapos koromtól volt amig egy éves multam, azután anyámat börtönbe zárták ezek miatt, mert a szomszéd feljelentettek, én pedig nevelőszülőhöz kerültem. (Tényleg lehetetlennek hangzik, amit itt leírtam, és a ti helyetekben én sem hinném el, de sajnos tényleg igaz). Ennyit a kiskori életemről. Azután amikor 5.-es lettem, egy uj osztályba kerültem. Ott nagyon rossz volt, leöntöttek kakaóval, megvertek, megaláztak, és folyton beszólogattak. Azóta minden embert utálok, akkor öngyilkos is akartam lenni, de nem akartam megkönnyíteni az ellenségeim dolgát ezzel, hogy feladom, hogy gyávának tartsanak.. Helyette kezdtem magam ,,rágni,, , ütni, stb.. Most 9.-es vagyok, és mostmár ugy érzem, valami tényleg nincsen rendben. Ezért is tettem fel a kérdést. Pszichológushoz vinni nem fognak, mert azt mondták, csak kitalálom, és bebeszélem magamnak a dolgokat..de ez nem így van.2016. nov. 3. 22:19
1/3 anonim válasza:
Suliban nincs pszichológus?
Sajnálom ami veled történt :((
2/3 A kérdező kommentje:
Nem tudok rolla, hogy lenne. De azt hiszem van egy nő, de szerintem utál engem.. ahogy mindenki
2016. nov. 3. 22:37
3/3 anonim válasza:
Dehogy utál mindenki. Amúgy meg ahogy leírtad abból az jön le, nem benned van a hiba, csak csupa korlátolt ember vesz körül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!