Ez így megoldható? Kicsit hosszú, de nagyon fontos.
Figyelt kérdés
21 éves lány vagyok, pénteken utazom repülővel, amitől nagyon félek. Már többször repültem, és mindig is tartottam tőle, de a legutóbbinál egy kisebb légörvénybe kerültünk, és rosszul is lettem (halálfélelem, hideg verejtékezés, szédülés, úgy éreztem a külvilágot csak tv-n keresztül látom és végül hánytam is). Próbálom nyugtatni magam, és tudom, hogy ez a legjobb megoldás a szüleim meglátogatására, de kb 2 hónapja volt pár pánikrohamom, feltehetőleg a sok stressz miatt. Nem vagyok pánikbeteg, ez a roham kb egy héten keresztül naponta jött elő, de elmúlt szerencsére. Viszont tartok tőle, hogy most megint előjönne, és itthon az ismert környezetben is nagyon rosszul viseltem, hát még egy olyan környezetben, ahol eleve félek. Na de a lényeg. A nagymamám szed Frontin elalváshoz. Utána néztem neten, ez a gyógyszer jó szorongásoldásra és pánikbetegségre. Azt gondoltam, repülés előtt beveszek egy szemet, nem vagyok allergiás az összetevőire. Orvoshoz nem szeretnék ezzel elmenni, a barátnőim tanácsolták, hogy a gyógynövényes teák helyett menjek biztosra egy szem Frontinnal (0,25-ös). Szerintetek ez jó megoldás?2010. ápr. 27. 20:55
1/13 anonim válasza:
nem lesz bajod tőle ha nem vagy allergiás rá tényleg
2/13 anonim válasza:
mit szolnál inkább egy homeopátiás szerhez? Sedatif PC
3/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat. Rákerestem erre a Sedatif PC-re, és azt olvastam, hogy a homeopátiás gyógyszerek szedésének elkezdésekor jellemző a tünetek erősödése. Nem akarok folyamatosan gyógyszert szedni, csak az oda és a vissza útra, akkor viszont olyat, ami tényleg, biztosan használ, és nem tör rám a pánik.
2010. ápr. 27. 21:14
4/13 anonim válasza:
Egy szem Frontintól nem lesz bajod, inkább vedd be, mint hogy pánikrohamot kapj.
5/13 anonim válasza:
Én nem vennék be semmit a laikus bnőim tanácsára sem!
Inkább menj el a háziorvoshoz, és ha szükségesnek látja, továbbirányít a pszichiáterhez
6/13 anonim válasza:
a sedatif pc meg a többi baromság hatástalan. A homoepátia 99% placebo 1% gyógyír(talán)
7/13 anonim válasza:
22:26
nekem is ez volt a véleményem, addig, amíg 3 hónapnyi szenvedés után - szénanátha, töménytelen mennyiségű orrcseppel se kaptam levegőt, tök mindegy mit írt fel a doki, nem használt - végső elkeseredésemben vettem egy homeopátiás orrsprayt és egy homeopátiás gyógyszert- 1,5 (másfél!!!) nap alatt minden tünetem elmúlt, a dokim nem tudott hozzászólni, csak pislogott
8/13 anonim válasza:
ja és félreértés ne essék, ma sem hiszem, hogy minden gyógyítható homeós cuccokkal, de van benne valami-
9/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat, várom a továbbiakat, főleg olyanoktól, akik értenek hozzá, vagy szednek ők is ilyen jellegű gyógyszert. Amúgy 0,5-ös a Frontin, nem 0,25-ös, de azt tervezem, csak fél szemet veszek be, a másik felét csak akkor, ha nem elég a fél.
2010. ápr. 29. 19:51
10/13 anonim válasza:
A Frontin nagyon jó választás, ha rövid távon szeretnél szorongást megelőzni vagy kezelni. Műtétek előtt is szokás adni a betegeknek (általában 0,5mg-ot). Ennyi elég szokott lenni, hogy oldja a feszültséget, viszont nem tompítja le a őket annyira, hogy ne tudnának együttműködni. Egyszer láttam eddig, hogy valaki nagyon bealudt tőle, de valószínűleg az idős kora, a kis súlya és az általános állapota miatt. Ha tényleg nem vagy allergiás a szerre és nem veszel be mellé egyéb szedatív hatású szert ill. alkoholt, akkor jó ötletnek tartom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!