Szociális fóbiás és pánikbeteg vagyok. Szerintetek ha elvállalok egy "eladói" munkát, az segíthet?

Csak azt tudom neked mondani, ami velem megtörtént... Amikor kijöttem az egyetemről, olyasvalaki voltam, aki nem szerette felvenni a telefont, felsőfokú nyelvvizsgával a zsebében "szégyellt" megszólítani egy angol anyanyelvű (vagy akár csak külföldi) embert, továbbá a boltban az eladóhoz csak nagy erőfeszítés árán sikerült odamennem. Az egyetem egyébként tortúra volt, arról inkább ne is beszéljünk, minden vizsgám előtt el kellett mennem vizelni, különben akár baj is lehetett volna - bár erről senki, soha nem tudott. (Azért mondom el ilyen őszintén, mert közben lebetegedtem és tökmindegy.)

Szóval, ilyen voltam... első munkahelyem a Citigroup volt, egy Linux/UNIX rendszerekkel kapcsolatos támogató csoportban dolgoztam. Az első napomon tíz híváson voltam túl. Három hónap után napi 100+ hívás, kínától USA-ig... Két évig voltam ott. Negatívum: félig megőszültem és megtanultam napokig nem aludni. Pozitívum: azóta nincs problémám az emberekkel.

Egy szó, mint száz: nem biztos, hogy mindenkinek jó ez a módszer, de nálam nagyon bejött a "kutyaharapást szőrével" még akkor is, ha az első két hónap borzalmas volt... de a megbecsülés és a pozitív visszacsatolások eloszlatták minden félelmemet és mostmár, ha nem is "határozottan", de legalábbis magabiztosan tudok mozogni, kommunikálni az emberekkel. És a telefonfóbiámból is kigyógyultam.

Szerintem vágj bele. Nem veszíthetsz vele az égvilágon semmit, nyerni viszont sokat nyerhetsz vele.

Nem asszociálgatok semmire, hanem elmegyek egy orvoshoz aki szakszerűen megállapítja, hogy mi a bajom.

Attól, hogy mindenki műveli otthona hobbipszichológust, hobbipszichiátert, még nincs meg az a háttértudás...

Ennyi erővel, fulladásos levegővétel, nehéz légzés allergiaszezonban, mire asszociálsz? Jah, hogy allergia? Vagy éppen egy trombózis ami ráment a tüdődre... Kösz a kérdést.

Csak hogy okosodj: a nagy embertömegtől való félelem az agorafóbia, a pánikbetegség egy tünete. Nem szociális fóbia, ami egy teljesen más kórkép...

A pánikbetegséget bár sokszor a legegyszerűbb és leggyorsabb gyógyszerekkel kezelni, pszichoterápiával is kezelhető, illetve gyógyszer mellett feltárva az okokat terápiával gyógyítható... a pszichológus pl. tanítana neked olyan technikákat, amivel a szororngásodat, és a félelmeidet tudnád kezelni, hogy ne juss el apánik állapotáig...

A 22:11-es válaszolónak minden szavával egyetértek!

Ahelyett, hogy magadat diagnosztizálgatod, menj el pszichiáterhez (ne pszichológushoz, az általában lóf...szt sem ér). Semmi értelme megrögzötten gyógyszerellenesnek lenned. Legtöbbször azok a "legokosabbak" szorongásoldók, nyugtatók, antidepresszánsok, etc. ügyében, akiknek abszolút nincs tapasztalatuk ezekkel. Erre remek példa anyám is, aki amiatt nem engedte évekig, hogy pszichiáterhez járjak, és gyógyszereket szedjek, mert olvasott néhány hülyeséget interneten, és elhatározta, hogy nekem semmi bajom, a gyógyszerek pedig csak tönkretesznek. Hát, tudod, mi történt? Majdnem kinyírtam magam. Az elmúlt néhány hónapban mentem csak el dilidokihoz, kaptam bogyókat, azóta minden sokkal jobb. Ha te otthon fogsz ülni tétlenül, és várni a csodát...hát, elárulom, nem leszel jobban, sőt esélyes, hogy az állapotod még inkább romlani fog. Rengeteg kudarcélményed lesz, és a betegséged miatt képtelen leszel összeszedni magad. Gondolom, ezt nem akarod. Ahelyett, hogy tudatlanul ítélkezel, adhatnál egy esélyt ennek. Ha nem leszel jobban, bármikor úgy dönthetsz, hogy abbahagyod a kezelést.

Igen, te már csak tudod, mennyire használnak/nem használnak a gyógyszerek meg a pszichiáter, ha még sohasem próbálkoztál vele.

Ha önerőből ki fogsz tudni belőle jönni, és nemcsak ideiglenesen, hanem hosszú távon is, akkor le a kalappal előtted, de az a baj, hogy ez nem annyira valószínű. Én is tapasztaltam, hogy nem lehet, és ismerek jó néhány személyt, aki évek óta egyedül próbálkozik, viszont sehogy sem sikerül neki, mindig ugyanott köt ki: rosszul van lelkileg. Igazság szerint nem értem ezt a hozzáállást a te és még sok más ember részéről. Ha a torkod fáj, lázas vagy, meg ilyen-olyan testi rosszulléteket észlelsz magadon, a világ legnormálisabb dolga, hogy orvoshoz fordulsz. De ha mentálisan vagy egyértelműen pocsékul, inkább kínlódsz, meg öndiagnosztizálgatsz, mintha a pszichikai problémák annyira félvállról vehetőek lennének, pedig hidd el, hogy nem azok. Na mindegy, úgysem foglak tudni meggyőzni, viszont ha hosszabb távon sem lesz jobb (őszintén kívánom, hogy ne így legyen), remélem, eszedbe jutok majd, és belátod, hogy legalább egy esélyt érdemes adni az orvosi kezelésnek.

Szerintem nincs értelme szenvedni, ha nem kell.

Van mentális beteg a családban, nem mondta szerencsére senki neki, hogy ugyan ki tudsz ebből egyedül is jönni... hanem elment az orvoshoz, kapott gyógyszert, köszöni szépen jól van, nincsenek tünetei.Ha rajtam múlna, pszichológushoz is járattam volna, magát és minket is megkímélt volna sok mindentől...

A mentális betegség, ahogy a neve is mutatja, ugyanolyan betegség mint a többi. A gyógyítása orvosi kompetencia. A betegséggel való együttélésben, a betegség tényének feldolgozásában pedig pszichológus tud segíteni.

Ugyanúgy megváltozott fizikai állapottal jár, mint más betegségek, ugyanúgy vezethet komolyabb bajokhoz, ezt nem kell talán hangsúlyoznom, hogy mi lesz pl egy kezeletlen mély depresszióssal a legtöbb esetben... nem gyengeség, hanem betegség, amit le lehet küzdeni.

Nem tudom honnan jönnek az elképzeléseid és az előítéleteid a pszichológusokkal/pszichiáterekkel kapcsolatban, de érdemes lenne őket felülvizsgálni.