Depressziós vagyok?

Hali! Lassan 15 éves leszek, és valami nincs rendben velem odabent. Szerintem depressziós vagyok, de nem akarom bebeszélni magamnak. Már lassan másfél/két éve tart ez a dolog, mindig levert vagyok, szomorú, unott, semmi nem érdekel, és senki sem, nem tudok örülni semminek, és élnem is felesleges.Van, hogy ülök az ágy szélén és bámulok magam elé, de üresek a gondolataim. Sírni rég nem sírtam, néha előfordult, hogy könnyeztem, de úgy éreztem sajnáltatás és abbahagytam, pedig akartam. Két év alatt sokkal rosszabb lett az 'állapotom', még levertebb lettem, még unottabb, és megfordult a fejemben az öngyilkosság, meg is próbáltam, de nem sikerült.Cserébe egy életen át tartó lelkiismeret furdalással kell léteznem.

Vannak hangulatingadozásaim, például előfordul, hogy megfeledkezem minden gondomról és igazából boldog vagyok, nem csak tettetem. Ez akár naponta előfordul, igaz csak pár percig, mert elég nekem egy szó, egy zene vagy egy kép és megint befordulok. Olyankor elnehezedik a fejem, mint egy bowing labda, és úgy érzem erőtlenek a lábaim, fáradtság tör rám, muszáj feküdnöm, és van, hogy percekig fekszem az ágyban és csak bámulom az ablakot. Nem akarok felkelni és nagyon nehezen alszom el, holott jó alvó voltam. A jegyeim is sokat romlottak, a jelesből lettem hármas tanuló. Június közepén voltam eddig a legpocsékabbul, nem tudtam eltitkolni a bajom, lehajtott fejjel járkáltam cél nélkül, gondolatok nélkül. Jó rajzos vagyok, akkor készültek életem legrosszabb rajzai. Firka az egész, összegyűrt, szétszakított, elég félelmetes rajzok.

A családommal rendkívül rossz a kapcsolatom, már alig tudom visszatartani az indulataim, legszívesebben tombolnék, üvöltenék, széttörnék mindent és elhúznék innen a francba de nem lehet. A barátaimat nem érdekli, mi van velem, legyek jófej és vicces és akkor megmaradnak...eddig 1 ember van, aki színt vitt a napjaimba,egy fiú akivel egy táborban találkoztam, nem szeretem, de nagyon jóban vagyunk minden nap beszélünk.

Csak aggódom, mert mindjárt itt a gimi és szeretnék végre 'én' lenni, nem pedig egy álarc, de félek, hogy így senki sem szeretne, elfordulnának tőlem.

(Agyturkászhoz semmiképp nem szeretnék menni, az is csoda, hogy ide leírtam ezeket a dolgokat...)