Milyen szintig normális egyedül lenni / magnyosnak lenni?

Most fejeztem be az egyetemet. Szakmámból kifolyólag itthonról dolgozom (de még nincs elég munkám, még gyűjteni kell a tapasztalatot és a felkéréseket). A barátommal és a kutyánkkal élek. Kevés abrátom van, és sajnos kevésszer is érünk rá egymásra. Összességében sok nap eltelik úgy, hogy nem beszélek senkivel, csak a barátommal. Ez normális? Mennyire normális egyedül lenni, ha az ember "felnőtt" és már nem tanul? Jó, gondolom a legtöbb ember mindig találkozik másokkal a munkahelyén. Nekem ez nincs, talán ezért is merengek ilyeneket. Plusz a Facebook se segít. Az eszemmel tudom, hogy mindenki csak a legjobb oldalát mutatja, meg hogy nyár van, ilyenkor mindenki nyaralni megy, sokkal inkább úgy tűnik mintha mindenki körül pezsegne az élet, csak én lennék unalmas, de közben mégis annyira rossz érzés. A legjobb barátnőim külföldre mentek, itt leginkább fiú barátaim vannak, akik közösek a barátommal. Mivel ő keveset ér rá (munka, tanulás miatt), általában keveset találkozom ezekkel a barátokkal is. Költséges hobbikat (pl. ilyen-olyan jóga/zumba nemtommi tanfolyam) nagyon nem engedhetek meg magamnak, mert ugye pályakezdő vagyok, és még nem valami agy a bevételem. Kezdek eléggé összezavarodni ebben a világban, ami az állandó pózolásról meg az állandó jokedvről szól, meg hogy kinek van több ismerőse, ki csekkol be több helyről facebookra.

Most akkor normális az életformám vagy nem?