Mizantróp vagyok? Nem sürgős a kérdés, hosszú a leírás. Szóval csak akkor olvasd el, ha van időd és nem akarsz letolni!

Igazából nemrég tudtam meg a szó jelentését, és érdekel!

Depressziós és antiszociális vagyok, amióta az eszemet tudom. (Na nem azt mondom, hogy nincsenek boldog időszakaim, de labilis vagyok). Ami az igazat illeti, mindig zárkózott voltam, de mindig is voltak barátaim (kevés), és párkapcsolatban élek másfél éve. Utálom, ha az emberek faggatnak, nem szeretetk beszélgetni velük, csak azokkal, akik igazán közel állnak hozzám.

Sok csalódása miatt nem tudom azt vallani, hogy van legjobb barátom, de van egy, aki bizalmas, bár azt mondom, hogy sosem engedtem, hogy teljesen kiismerjen. Az egyetlen, akiben teljesen megbízok, az a párom.

Egyébként gyűlölöm az idegeneket (amíg meg nem ismerem), persze igyekszek inkább pozitív sztereotípiákat alkotni. Ez a legtöbb emberről nem sikerül. Nem akarok gonosz lenni, de nem szerertem az idegeneket, 80-90 %-ban senki sem szimpatikus nekem; utálni sem akarom őket, csak ne legyen idegen a közelemben! Talán azért van ez, mert akárki rám néz, azt érzem, hogy utál és lenéz. Talán így is van.

Egyébként nem jellemző rám, hogy nem lehet velem komolyan, hosszasan beszélgetni. Eleinte mindenki ezt gondolja, de ha valaki közeledik hozzám, akkor tudok vele társalogni, függetlenül attól, hogy közeli személy e (kivéve ha turkálni akar a magánéletemben).

Mit gondoltok rólam? Ez normális? Egyáltalán lehetséges, hogy mizantróp ember párkapcsolatban éljen?