Mit tegyek, hogy elbírjam viselni ezt az életet ami jutott nekem?

Én tényleg mindent megteszek... Rendszeresen sportolok, igyekszem elmenni szórakozni, törődöm magammal, dolgozom viszonylag tán még jól is keresek, de egyszerűen ahogy közelítek a 30 éves kor felé egyre nehezebben viselem el a vaksággal járó, a többi ember részéről jövő megalázást, lenézést, lebecsülést. Hiányzik a nők látványa, egyszerűen a tekintetük, vagy csak ahogy megcsillan a nap sugara az arcukon. Egyszerű dolgok ezek, azt is mondhatnánk, hogy másoknak a legkisebb baja ez, hogy nem csodálhatja a nőket, de nekem még is ez hiányzik talán a legjobban, és mindezt megfejeli a tény, hogy pont ők taszítanak a mélybe az elutasításukkal, lenézésükkel, lebecsülésükkel.

Pedig azt kell mondjam, hogy tényleg csak a látásom hiányzik, azon kívül mindenem megvan, nem korlátoz le a vakság nem tudnak olyat mondani az emberek amiben segítségre szorulnék.

Már egyre nehezebben bírom, de nem akarok öngyilkos lenni mert az valahogy még is csak kiábrándító.

Kíváncsi lennék mit tanácsoltok, hogyan tehetném élhetőbbé ezt a már, már élhetetlen életet.