Van itt olyan, akinek volt már öngyilkossági kísérlete? Mi vette rá?

A sok csalódás és már nem hittem/hiszek az életben, a hátul ürője az, hogy utána járni kell szakemberhez és azt kell hazudni, hogy jól vagy, hogy minél előbb megpróbálhasd újra.

Lassan 4 éve volt az amikor szinte egyik napról a másikra romokba került az életem. Ez akkor volt amikor végeztem a sulival, de nem vettek fel arra a szakképzésre ahova jelentkeztem, mert sok volt a jelentkező 2 csoportot indítottak csak az ingyenesen és a tanulmányi átlagot meg az érettségi eredményt vették figyelembe. Javarészt 4-5 ös tanulókat vettek csak fel, én 3,8 átlagom volt de közölték velem hogy tartalékos vagyok ha valaki kiesik 2 hónapon belül akkor telefonálnak. Persze jól átvertek mert egy ismerősömet 3,5 ös átlaggal vettek fel és 3 ember ment el tőlük 1 hónap alatt és a helyükre is lezüllött idiótákat vettek fel. Én akkor úgy döntöttem hogy elmegyek dolgozni, de érettségivel sehol semmi esélyem nem volt, meg alig volt állás a környéken akkor még. A szüleimtől fél évet kaptam hogy valamit alkossak mert nem fognak örökké eltartani, mondták hogy utcára nem raknak ki, de onnantól kezdve max kenyeret kapok egy napra és osszam be, számítógépet tv-t és egyéb felesleges elektromos cuccot ne használjak mert nem fizetem örüljek hogy van lámpa és ennyi. Persze nem értették meg miért ilyen nehéz nekem és ez is rátett egy lapáttal, meg az is hogy rombolták az önbizalmam, lenéztek, és selejtnek tartottak hogy ennyire sem voltam képes. Mivel nem volt pénzem eljárni se jártam el a barátaimmal így ők is elhanyagoltak, meg páran rám szálltak hogy szerintük egy szar vagyok mert én már dolgozni akarom és nem tanulok semmit. Akkor az összes barátom elveszítettem, és volt nekem akkor barátnőm akivel imádtuk egymást, nagyon szerettem, de ő egyetemre ment kollégiumba és közölte hogy nem fog minden hétvégén hazajárni mert nem éri meg neki, meg ideje se lenne úgy. Amikor hazajött eleinte keresett meg elvoltunk, de volt hétvége amikor azt mondta nem jön haza mert sokat kell tanulnia meg van szombatra programja az egyik csoporttársával akkor mondtam hogy jó semmi gond, de persze megtudtam hogy hazajött csak a barátaival akart találkozni és valaki telebeszélte a fejét hogy mekkora lúzer vagyok. Persze a barátnőm eleinte védett meg akkor a szilveszteri buliba se ment el a barátaival csak hogy velem legyen mert nem értett velük egyet. Akkor nekem volt már munkám és egy kevéske pénzem is, meg kezdtem picit helyre jönni lelkileg, de utána 3 héttel később a barátnőm fejét annyira telebeszélték hogy milyen dolog a hogy egy koszos benzinkutassal jár amikor egyetemista lányhoz minimum egy egyetemi hallgató agy diplomával rendelkező srác illene hozzá. Ebbe sajnos a szülei keze is benne voltak. Ők tudták hogy nem akarok egyetemre menni, és el is fogadták örültek hogy a logisztikára jelentkeztem ami nem jött össze, és csak 2 év után tudtam meg hogy akkor kezdtek el lenézni hogy ennyire nem voltam képes hogy a négyes átlagot érjem középsuli 12. osztályába meg érettségin ami egy teljesen alapvető dolog szerintük. Akkor estem olyan szinten mély depresszióba hogy ez már a külsőmön is meglátszott, elkezdtem hízni, és morcosabb voltam, így a főnököm kirúgott mert ő szerinte egy ilyen helyre jó kiállású, jól kinéző kedves ember kell. Akkor utána fél évig sehova nem akartak felvenni csak mert nagyon meghíztam, eddig se voltam sovány de akkor 140 kilóra híztam ami nagyon brutális volt már. Akkor már azon voltam hogy felakasztom magam, de lebuktam így kaptam egy hideg zuhanyt a bátyámtól meg két nagy pofont, és áthívta a barátnőjét aki alaposan elbeszélgetett velem. Nem pszichológus, de a szemembe mondta hogy egy szar vagyok, semmit nem érek, és nézzek magamra mert olyan disznó vagyok hogy már röfögök szinte és nehogy véletlenül levágjanak. Mondta hogy semmire nem lennék képes így nyugodtan akasszam fel magam. Persze szívem szerint megfojtottam volna de elkapott a sírás, után átölelt és megvigasztalt és mondta hogy ezzel ösztönözni akart, majd akkor jött be nálam a fordulat. Jött az elhatározás, neki álltam mozogni, diétázni, le is fogytam, találtam állást ahol jó fej kollégákat ismertem meg, akkor még csendes visszafogott voltam, de rájöttek hogy nem vagyok reménytelen eset így összebarátkoztak velem és úgymond segítettek felépíteni az életem. A munkahelyemen kisegítőnek kezdtem, javarészt takarítóknak és karbantartóknak segítettem be, de amikor megmutattam hogy nem vagyok egy buta ember és úgymond lett kiállásom egyből feljebb léptem amivel megnőtt az önbizalmam. Eljártam megint emberek közé, rengeteg új embert ismertem meg. Megismertem egy lányt akit a mai napig szeretek és már van egy fél éves kislányunk. Nekem így jött rendbe az életem, leginkább akkor éreztem magam nagyon jól és boldognak amikor összejöttem a szerelmemmel. Amikor várandós lett akkor eleinte nagyon bepánikoltam és kezdtem megint leépülni pszichésen hogy egy ilyen selejtes ember minek akar apa lenni, de a barátnőmnek és a kollégáimnak köszönhetően hamar felépültem és már nagyon vártam a gyerekünket. Amikor megszületett akkor lettem olyan szinten boldog hogy már senki nem tudott volna bennem lélekben kárt csinálni senki. Eközben teljesen lefogytam amennyire akartam és picit ki is gyúrtam magam. A régi barátaim, osztálytársam fele meg sem ismert. A volt barátnőm akkor látott meg szakításunk óta először amikor a barátnőmmel a babakocsit toltuk az utcán és boldogok voltunk és már teljesen más külsőm volt. Régebben is kövér srác voltam 80-90 kiló, de mostanra már semmi zsír. Kigyúrva se vagyok annyira, csak sportos alkatom van és ennyi. Amikor az exem meglátott eleinte rám se nézett meg sem ismert, csak amikor köszöntem akkor lesett nagyot amikor meglátta az arcomat meg a szemöldökömnél egy heget ami egy régi balesetem miatt van ott már 8 éve, és persze azon a becenevén szóltam hozzá ahogyan csak én hívtam amikor együtt voltunk. Amikor meglátta a barátnőmet és a kislányomat meg persze kérdezte mi van velem és mondtam hogy nagyon jó állásom van egy cégnél vagyok a karbantartók csoportvezetője, akkor szinte majdnem seggre ült az utcán mert ennyi idő alatt ennyi mindent elértem. És mivel ő meg sok barátom csak fele annyit értek el mint én mert sokan csalódtak az életben mert nagy lendülettel indultak de kevesebbel végeztek, én meg már 3x annyit értem el mint ők így az lett a vége hogy bocsánatot kértek már páran tőlem hogy ennyire eldobtak maguktól, de ezzel nálam végleg leírták magukat hogy mivel sikeres lettem így kiakartak használni hogy nekik könnyebb legyen, de nemet mondtam, méghozzá pont azért mert benyalták volna magukat nálam és ezzel a lendülettel kihasználtak volna, de én meg nem hagytam és egyikkel sem beszélek a mai napig. Én így épültem fel, persze osztálytalálkozóm a középiskolai most volt nem rég, de tudatosan nem mentem el, mert én nem vagyok azokra az emberekre kíváncsi akik átvertek. Egy ember érdekelt engem a volt osztályomba az akivel soha sem voltam jóba iskolán belül, de amióta nálunk dolgozik a gyártási részlegen azóta jóba lettünk. Ő vele is csak azért állok szóba mert ő semleges ember volt nekem a suliba mindig is.