Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Hogy felejthetném el ezt a...

Hogy felejthetném el ezt a két "buta bakimat"?

Figyelt kérdés

Az életemben történt két esemény, amik még a mai napig visszatérnek, pedig nincs is jelentőségük.


1. Egyik, mikor 7 éves voltam, sétáltam hazafelé az iskolából, ősz volt, és falun lakunk. Séta közben folyamatosan győjtöttem az elhullot szép ságra faleveleket. Aztán egyik háznál egy idős néni kérdezte, hogy kinek lesz, én meg nem tudtam válaszolni, mert csak azért szedtem fel mert tetszettek, ezért inkább azt hazudtam, hogy az anyukámnak lesznek. Erre monda hogy várjak, elment hátra és rövidesen visszatért egy nagy csokor virággal amit akkor szedett a kertjéből. A házunkig még elég sokat kellett volna menni, és én elkezdtem sírni, hogy nem akarom végigvinni a virágot az egész falu szeme láttára. Ezért mikor a nő nem látott, bedobtam a csokrot egy fenyőfa mögé. Otthon anyumnak nem mondtam semmit. Aztán napokig úgy mentem iskolába, és utánna haza, hogy láttam az elszáradt csokrot.


2. Kb 6 éve volt, hogy elutaztunk osztállyal Erdélybe. Egyik nap egy ma már múzeumként működő templomot néztünk meg. Figyelmeztettek bennünket, hogy tilos fényképezni. De volt egy kupát ábrázoló szobor, ami annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, titokban lefotózom. Sajnos a vakut elfelejtettem levenni, így a körülöttem lévők mind láthatták, hogy mit csinálok. Egyik oda is súgta a másiknak "De még a h.lye vakuval..." De a biztonsági őr észre se vette.


Tudom ostobaság, és mai fejjel máshogy cselekedtem volna. És a történetekre se emlékszik rajtam kívül senki, ezért nem lenne ki előtt szégyeljem magam. De az a baj, hogy ezek az emlékek a semmiből előjönnek, elősször az 1. történet, utánna a 2. és akkor hogy ne pörögjön végig az egész emlék, elkezdem mondogatni magamnak, hogy "de h.lye vagyok, de h.lye vagyok,....." De ezt úgy automatikusan, és ekkor az ömbizalmam eléggé leesik.


Régen elég önbizalomhiányos voltam, amiről leginkább az osztálytársak tehettek, azóta gimibe járok, és az elmúlt 2-3 évben kezdem magam erősnek látni, és hogy nem kell félni attól, hogy mások mit gondolnak. De ez a két emlék folyamatosan előjön, és még ha próbálom elfogadni is, úgy érzem rombolnak.


18/L


2010. ápr. 11. 19:12
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:

Pedig nem vicces.

Nekem is vannak ilyenjeim, de nem ennyire erősen jelentkeznek. (Tudom furán hangzik, de az első engem is sokáig kísértene.)

Nem tudom próbáltad-e már hangosan kimondani őket. Talán segít.

2010. ápr. 12. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:

Te beteg vagy ha ilyen kis apróságokon töröd magad!

Képzeld, ma anyukám csinált krumplifőzeléket, és nem sikerült jól, megkérdezte hogy finom e, és én mondtam hogy nagyon finom, hazudtam hogy ne sértsem meg.Most én is érezzek lelkiismeret furdalást egy ilyen kis apróság miatt?Ugyan már!

2010. ápr. 13. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:

A fényképezős dolgot próbáld elfelejteni, semmi pláne nincs benne.

A másik... Vegyél Anyukádnak egy nagy csokor virágot, és add át neki, és mondd meg, hogy mennyire szereted. Így le tudod rendezni magadban a dolgot, és még az Édesanyádnak is örömet szerzel.:)

2010. jún. 9. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:

Ha korábban nem is, amikor hasonló korú gyereked lesz elmúlik.


Egy hatéves és egy tizenkétéves kislányról beszélsz. Szülőként örülünk ha rájuk nézünk, és látjuk a fejlődésüket. Persze hogy még nem tanultak mindent meg, nincs annyi élettapasztalatuk mint egy 18 évesnek. Gyerekesen viselkednek néha. Hiszen gyerekek! Az milyen szomorú lenne, ha nem gyerekeskednének soha.


És megjegyzem egy 18 évesnek sincs annyi élettapasztalata mint egy jó karban lévő nagypapának. Nyugodtan megbocsáthatsz a 6, 12, és 18 éves önmagadnak.


Nekem is volt hasonló problémám. Úgy gondoltam, hogy akaratlanul, butaságból nagyon megbántottam egy 10 éves osztálytársnőmet gyerekként. 30 évesen végül megkérdeztem tőle mire emlékszik, és kiderült hogy ha egyáltalán valami, akkor inkább jó emlékeke van az esetről. Ettől megnyugodtam, azóta nem álmodok vele. Nekem ez volt a megoldás, neked lehet, hogy más.


Ha nagyon zavar, kérdezz meg pszichológust, hogy mit javasol, lehet például mond olyan önismereti csoportot, ahova járhatsz egy ideig és ami amúgyis hasznos.

2014. jún. 28. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!