Miért esek mindig vissza a depresszióba, miért nem múlik el?

Tudod én nagyon régóta cipelem ezt "kórt" és mikor rákérdeztem a pszichológusnál hogy van e olyan aki kigyógyult a depresszióból nekem azt mondta hogy nincs.

Élni lehet vele sőt kell is csak akár gyógyszerrel vagy terápiával elérhető egy olyan életminőség amely (az én esetemben) elfogadható.

A depresszió alkati kérdés bizonyos esetekben, erről szól Elizabeth Wurtzel: Prozac ország c. önéletrajzi könyve.

A depressziósok szenvedékenyebb alkatok, nehezebben viselik, érzékenyebbek a negatívumokra, a szenvedésekre, amik az élet velejárói. Scott Peck: A járatlan út c. könyve elején valahol, fontos igazságot fogalmaz meg: az élet nehéz. Ez nem rendellenes, hanem az általános állapot. Ami rajtunk múlik, hogy ezt elfogadjuk, s nem tekintjük mártíroknak magunkat, mert negatívumokat és szenvedéseket kell elviselnünk - mint mindenki másnak.

A másik, ami nagyot dobhat az életminőségen, hozzáálláson, ha tágabb szemszögből nézzük a világot, szellemi válaszokat keresünk, hogy mi az oka, hogy ilyen világban élünk, ahol sok szenvedés és igazságtalanság van - ami természetes módon elkeserít.

Isten létének felfedezésével, új megvilágításba és kontextusba kerül minden tapasztalatunk. Én személy szerint a Jézus által hirdetett Isten létezésének valóságában hiszek, és tapasztalom. Szorongó lelkialkatúként sokat segít is a nehézségek elviselésében. Isten a szenvedőkhöz és elnyomottakhoz, szegényekhez - akik Hozzá fordulnak, különös módon közel áll.

Jer.

„És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.”