Ha vki soha nem kapott olyan apai szeretet amit szeretetnek kellet volna éreznie és nem volt apa-fia kapcsolata sem túl jó az befolyásolhatja a személyiség fejlődést, érzelmeket?

Nahát, mintha én írtam volna :)

Nyugi, nem vagy egyedül. Én szó szerint nem kedvelem az apám, az okok hosszúak, és hasonlóak a tieidhez.

A problémákat, amiket felvetettél, én a következőképpen oldom meg:

Autózás apámmal: ez a legkellemetlenebb dolog az összes közül, próbálom úgy elkerülni az életemben, ahogy csak lehet. A legrosszabb, amikor kérdez vmit, én akkor mindig annyit mondok: aha, és kész, csak minél kevesebbet keljen beszélni.

A többit, amit írtál, teljesen átérzem, aki nem tudja, miről van szó, az sosem fogja átélni, mennyire szörnyű. (gondolok itt a buszmegállós dologra stb.)

Én jelenleg ott tartok, hogy rájöttem, valami nincs meg, amit hiába keresek, egyszerűen azt sem tudom, mi az. Nem személy, nem tárgy, nemtudom, mi, csak annyit érzek, hogy hiányzik.

A saját magam másnak mutatásáról csak annyit, hogy ebben én már mester vagyok, de olyannyira, hogy már nem is zavar egyáltalán. (ebben talán közrejátszik, hogy kiskoromban pár barátomban elég nagyot csalódtam, és ez miatt ma egyetlen egy olyan barátom sincs, aki tudná a titkaim stb.) Olyan, mintha 2 életet élnék, amikor egyedül vagyok, az az igazi, amikor bárki is CSAK körülöttem van, az már egy másik én.

Lehet, hogy sokan hülyének néznek engem/minket, de mégegyszer hangsúlyoznám, aki ezt nem éli át, az nem tudja, hogy ez mennyire rossz (báár, én már megbarátkoztam vele)

U.I.: Sztem amúgy nekünk pszichológus kell, mert ez komoly mentális zavar.

19/f

Én megértelek téged is.

43F

23:34-es vagyok:

Még az is közös bennünk, hogy faterunk alkoholista volt.

Az enyém sem iszik már, de régen elég sokszor nézett a pohár fenekére, volt, hogy naponta 2x fél liter pálinkát megivott!

Ilyenkor gyakran verte anyámat, mi meg testvéremmel csöndben néztük :S

Ez manapság persze már nem így van, normálisak a családi körülmények (szerencsére). Ezzel oda akartam kilyukadni, hogy valszeg ez játszott főként közre abban a foltban, ami a személyiségfejlődésünkön esett.

Am még mindig, amikor az írásaidat olvasom, azthiszem, hogy én írtam, csak nem tudok róla xD Ilyet még sosem tapasztaltam, tényleg különös :)

A szupertitkos bajokról: rólam még csak elképzelni sem tudnák, hogy vannak. :D Jól tanulok, mindig jókedvem van, rengeteg minden érdekel, sokan nagyon tisztelnek, sztem még én magam sem tudnám pár emberrel a környezetemből elhitetni, hogy ez van. (így attól sem kell féljek, hogy ezen írásaim alapján rámismernek :D)

No mind1, egy szónak is 100 a vége :) Engem megnyugtatott a kérdésed, mert idáig mindig azt hittem, egyedül vagyok ezekkel a bajokkal, de mostmár tudom, hogy nem :D (remélem nem vagyok skizofrén, én nem saját magamnak válaszolgatok xD)