Zavart elmeállapot kezelése 17 évesnél?

A fiamról van szó. Az utóbbi időben eléggé furcsán viselkedik.

Legalább 5 éve orvosi egyetemre készül. Mindig is jó jegyei voltak, kivéve 10. osztály első félévében (akkor sem tragikusak).

Most 11. osztályba jár a környék legnevesebb gimnáziumába biológia-kémia tagozatra. Most az évvégi bizonyítványában egy 4-es lesz, mégpedig a matematika.

Az utóbbi időben állandóan azt hajtogatja, hogy ő nem is okos, hanem nagyon buta, semmiből sem fog tudni leérettségizni, a jegyei csak a látszat.

Szülői értekezleteken, fogadóórákon kivétel nélkül minden tanár jókat mondott róla, szerintük szorgalmas, ügyes diák.

Én ezt hiába mondom neki, csak annyit válaszol mindig, hogy ez csak a látszat. Angolból 2014-ben nyelvvizsgázott, németből pedig idén áprilisban, és sikerült neki. Erre is csak azt mondja, hogy a nyelvvizsga semmi az orvosihoz képest. Kémia tanárja konkrétan azt mondta, hogy ekkora kitartást még senkiben nem látott és ezt a biztosíték, hogy sikerülhet neki.

A szívem szakad meg érte, mert annyira tudja sajnáltatni magát, hogy ő buta, tehetségtelen, nem tud leérettségizni, mosogatásból fog élni.

10. osztályban is hasonló dolgok miatt vittem pszichológushoz. Oda járt 2015. novemberéig, de a pszichológus elköltözött a városból. Utána elvittem egy másikhoz, ő rögtön azzal kezdte, hogy menjen el pszichiáterhez.. Szerinte teljesen normális a fiam, sikerülhet neki az orvosi, de ajánlatos a mindennapi dolgokhoz pszichológus. 4 alkalom után azt mondta nekem, hogy ő ehhez a nőhoz (pszichológus) nem akar többet menni, mert nem jön be neki. Ezután vittem el egy harmadikhoz, akit a város legjobbjának mondanak. Első 2 alkalom után még boldogan jött haza, utána már egyre romlott a lelkesedése. Aztán talán 6. alkalomkor hívott a pszichológus, hogy nem jelent ma meg a fiam.. Úgy volt, hogy iskola után oda megy. Én rögtön hívtam a fiam, hogy miért nem ment, és ennyit mondott, hogy az a mocskos k***a többet ártott nekem, mint használt, többet soha nem akarok pszichológushoz menni.

Azóta nem is erőltettem a dolgot. Szépen tanult, viszonylag kiegyensúlyozott volt, mindenkinek (nekünk is) azt mondta, hogy ő most milyen boldog, jól érzi magát, biztos, hogy fel fogják venni egyetemre.

Ez a magabiztosság kb. 1 hónapja megingott, azóta van megint ez a semmi nem jó, mindenki hibás, csak én sem időszaka. Hozzáteszem, hogy rengeteg osztálytársa irigyli a jegyei miatt, csak egy négyese lesz, ami nagyon jó egy ilyen helyen. Az egész osztályukban csak 2 kitűnő lesz.

Ennek ellenére ő csak azt mondja, hogy nem is érdemli meg a jó jegyekeg, mert ő magyon buta, lusta, szorgalmatlan, sehová nem fogják felvenni, még ke sem fog tudni érettségizni.

Ma pedog teljesen kiborulva jött haza. Az osztályfőnökével beszéltem, aki szerint a ma elég hisztérikus állapotban volt, biológia órán elvileg elsírta magát, mikor kaptak egy tesztet (persze semmi téte nem volt, csak ismétlés).

Azért osztottam meg veletek a történetet, hogy volt/van-e valakinek hasonló tapasztalata? Ha igen, hogyan sikerült kilábalni ebből a helyzetből? Apja szerint csak sajnáltatja magát, mert szeret a középpontban lenni..

Külső szemmel hogyan látjátok? Baj van vagy csak már fáradt? Minden erejét a tanulásba fektette, mert már ezek a pontok számítanak neki.